Egyszerre két magyar klubnál is dolgozik a francia vb-ezüstérmes

Vágólapra másolva!
2024.04.13. 13:02
William Gallas Zalaegerszeg mellett Kispesten is tevékenykedik (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budapest Honvéd FC pénteken kiadott a honlapján egy videós beszámolót arról, hogy az angol bajnok és vb-ezüstérmes francia William Gallas a kispestiek akadémiáján segíti a fiatalok fejlődését. A Nemzeti Sport értesülése szerint már ősz óta a klub alkalmazásában van. Emellett továbbra is (2021 óta) dolgozik az NB I-es ZTE FC utánpótlásában, az első csapat mellett pedig a védőkkel foglalkozik.

„Nem csak a magyar mérkőzéseket követem, hanem a Premier League találkozóit is. Rengeteg utánpótlás-mérkőzést látok, majd hétközben elmondom a játékosoknak, hogy miket láttam a találkozókon” – mesélte a videointerjúban William Gallas.

„Számomra nem a mérkőzések eredménye a legfontosabb, hanem hogy segíteni tudjak a fiatal védőknek, hogy elérjék az álmaikat” – jelentette ki a vb-ezüstérmes korábbi francia labdarúgó.

A videóban Gallas arról is beszélt: alázat, kitartás, önfeláldozás nélkül nincs siker és minden pillanatban a maximumra, illetve a tökéletességre kell törekedni.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik