Újpest: Megváltozott az öltöző atmoszférája – Nebojsa Vignjevics

Vágólapra másolva!
2023.12.11. 07:49
null
„Az öltözőben kiálltam a játékosok elé és elmondtam, ezt a szabályt nekünk is követnünk kell, nincs más választásunk. Eleinte úgy tűnt, elfogadják, de az idő előrehaladtával, különösen hogy az eredmények sem jöttek, néhányan egyre kevésbé voltak megértők” (Fotó: Dömötör Csaba)
Öt vesztes bajnoki mérkőzés után a hétvégén 1–1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg otthonában az Újpest, Nebojsa Vignjevics vezetőedző beszélt arról, miért morgolódnak az idősebb játékosok, és arról is, hogy mit tervez a tavaszi folytatás kapcsán.

 

– Hadd idézzem, amit a ZTE FC elleni, egy egyre végződő bajnoki után a sajtótájékoztatón mondott: „Az utóbbi időben történtek olyan események, amelyeket nem volt lehetőségem kontroll alatt tartani, megváltozott a légkör a csapaton belül, valami olyasmi történt, ami visszaveti a teljesítményt.” Mire gondolt?
– A fiatalszabályra, amelyet követnünk kell... – felelte lapunknak Nebojsa Vignjevics, az Újpest szerb vezetőedzője. – Egyszerűen nem teremt igazi versenyhelyzetet a csapatba kerülésért. Az edzéseken megfelelően dolgoznak a játékosok, de annak, aki a kora vagy nemzetisége miatt kimarad, nehéz elmagyarázni, hogy hiába jobb a másiknál, mégis a kispadon kell üldögélnie.

– Morgolódnak?
– Sokat beszélgetünk a futballistákkal. A szakmai stáb tagjaival egyébként is közvetlen kapcsolatot ápolunk a keretben lévő játékosokkal, ebben a helyzetben ez még inkább fontos. Az öltözőben kiálltam a játékosok elé és elmondtam, ezt a szabályt nekünk is követnünk kell, nincs más választásunk. Eleinte úgy tűnt, elfogadják, de az idő előrehaladtával, különösen hogy az eredmények sem jöttek, néhányan egyre kevésbé voltak megértők. Egyszerűen megváltozott az öltöző atmoszférája.

– Az idény előtt nem tudott erről a követendő szabályról?
– De, persze hogy tudtam! Sokat is gondolkodtunk, miként hozzuk a megfelelő mennyiségű játékpercet. A stratégiám az lett volna, hogy később, a tavasszal, amikor már pontszámban végképp rendben vagyunk, adok több lehetőséget a fiataloknak. Amikor már nincs akkora nyomás rajtunk, így értelemszerűen rajtuk sem, azonban ezeknek a játékperceknek egy részét januárig kell „szállítanunk”... Halkan mondom, a fiatalok, akik most így lehetőséghez jutnak, még inkább nyomás alatt futballoznak. Nem könnyű úgy megfelelő teljesítményt hozni, hogy az illető tudja, a kora miatt van a csapatban, ráadásul még jól is kellene játszania. De végül is nem az én feladatom eldönteni ezt az egészet, a jelenlegi helyzet számomra csak azért bosszantó, mert egyértelműen megköti a kezemet.

– Ebből az aspektusból megközelítve Újpesten nincsenek megfelelő képességű, tudású fiatalok?
– Dehogynem! Régóta figyelem ezet a fiúkat, végig követtem a fejlődésüket, sokukat egész kiskora óta ismerem. Csakhogy egy olyan nagynevű, nagy múltú klubnál, mint az Újpest, mindig nagy az elvárás, az NB I-re, a legmagasabb szintű játékra egyszerűen készen kell állni. Van, aki későn érő típus, más hamarabb áll készen a bevetésre. Mi úgy neveljük, képezzük őket, hogy egyszer meghatározó tagjai lehessenek a felnőttcsapatnak. Kérdés, hogy erre ki és mikor áll készen.

– A meccs utáni sajtótájékoztatón azt is mondta, hogy újra kell építkezniük. Mennyire a mély alapoktól?
– Fizikailag rendben vagyunk, a nyári felkészülésünk jól sikerült. Mentálisan kell rendbe tenni az öltözőt. A tizenegy fordulóig minden rendben volt, akadtak jó sorozataink, volt, hogy három egymást követő bajnoki mérkőzést nyertünk meg, a Debrecent, a Diósgyőrt és a Kecskemétet is megvertük, ám aztán jött a már említett stratégiaváltás. Ez egyértelműen nem tett jót sem az öltözőnek, sem a játékunknak.

– A jelenlegi helyzetükben ezek szerint mondhatjuk, hogy értékes pontot szereztek szombaton Zalaegerszegen?
– Mondhatjuk, igen. Bosszantó, hogy a mérkőzés végén egyenlített az ellenfél, különösen, hogy ez nem először fordult elő velünk. Úgy utaztunk el Zalaegerszegre, hogy most már tényleg muszáj pontot, pontokat szereznünk – végül is egy összejött. Elmarasztalni nem tudtam a játékosaimat, mindent megtettek a sikerért. Egyébként pedig a négy vesztes mérkőzésünkön sem érdemeltünk mindig vereséget, sokszor a koncentráció hiánya okozta a vesztünket, máskor a szerencse sem állt mellénk.

– Az utolsó őszi fordulóban is idegenbe utaznak, a tabella utolsó helyén álló Kisvárdához mennek: egy győzelem egyenesbe rakná a csapatot?
– Szerintem igen. Egyértelműen a három pontért utazunk Kisvárdára, elszántak leszünk. Tudjuk, hol hibáztunk az elmúlt hetekben, mi hiányzott a győzelemhez. Elfogadjuk, hogy követnünk kell a fiatalszabályt, ezúttal is lesznek olyan játékosok, akik emiatt a kispadra szorulnak, de most az egységben kell legyen az igazi erőnk!

– Hamarosan kezdődik a téli vakáció. Biztosan Újpesten marad?
– Olyannyira, hogy a felkészülés pontos menetét, az edzőtábor helyét is konkretizáltuk már. A télen néhány dolgot rendbe kell tenni, az sem elképzelhetetlen, hogy az átigazolási piacon is körül kell néznünk, de csak az jár a fejemben, hogyan, miként lehetünk jobbak.

Több mint 300 millió forint bónuszt lehet elérni a fiatalszabály betartásával
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) pénzosztási rendszerében jelentős összeggel premizálja a magyar fiatalok szerepeltetését. Az MLSZ elkészített egy táblázatot, amely pontosan leírja a bónuszrendszert. Ennek lényege, hogy 29 700 pontot lehet gyűjteni, s ebben az esetben a pontszámot elérő klub 325 milliós összeghez jut. Vannak bizonyos feltételek, miképpen lehet minél több pénzhez jutni: egy 21 évnél fiatalabb (vagyis 2002. január elseje után született) magyar labdarúgó 90 perces szerepeltetése 90 pontot ér, s ha a játékos a bajnokság valamennyi meccsén, azaz 33 találkozón pályára lép, egymaga 2970 pontot gyűjthet. A maximális 29 700 pontot tehát az a csapat érheti el, amely az idény során tíz magyar fiatal küld pályára. Fontos kikötés ugyanakkor, hogy a 21 évnél fiatalabb futballisták legalább egyikének a bajnoki meccsek több mint 50 százalékán, tehát 17 találkozón szerepelnie kell!
NB I, 2023–2024, 16. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
December 8., péntek
Puskás Akadémia–KTE 3–0Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1000
December 9., szombat
MTK–Debrecen 2–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás2021
Zalaegerszeg–Újpest 1–1Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Bogár Gergő
1755
December 10., vasárnap
Kisvárda–Diósgyőr 1–2Kisvárda,Várkerti StadionCsonka Bence1841
Mezőkövesd–Fehérvár 0–2
Mezőkövesd,Városi StadionVad II István
1527
Paks–Ferencváros 3–2
Paks,Paksi FC StadionAndó-Szabó Sándor
4201
AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 16 10 4 2 32–18 +14 34
2. Ferencvárosi TC 16 9 3 4 39–19 +20 30
3. Fehérvár FC 16 8 3 5 33–24 +9 27
4. Puskás Akadémia 16 7 6 3 27–20 +7 27
5. Debreceni VSC 16 7 3 6 24–21 +3 24
6. MTK Budapest 16 7 3 6 18–25 –7 24
7. Diósgyőri VTK 16 7 2 7 23–25 –2 23
8. Újpest FC 16 6 3 7 24–31 –7 21
9. Kecskeméti TE 16 6 2 8 24–28 –4 20
10. Zalaegerszegi TE 16 4 3 9 21–33 –12 15
11. Mezőkövesd 16 4 2 10 17–26 –9 14
12. Kisvárda 16 3 2 11 15–27 –12 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik