NB I: Kruscsics kitért a várdai gondokra, Hornyák nem beszél a jövőjéről

Vágólapra másolva!
2023.04.24. 11:04
null
Kruscsics kitért a gondokra (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 28. fordulójában három mérkőzést rendeztek vasárnap. Lássuk, hogyan értékeltek a találkozók utáni sajtótájékoztatókon a vezetőedzők!

 


PUSKÁS AKADÉMIA–MEZŐKÖVESD 2–1

HORNYÁK Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Elégedett lehet a győzelemmel.
– Nehéz meccsen vagyunk túl. Az első félidőben kifejezetten jól futballoztunk, vezettünk kettő nullára, igazi csapatmunkát láttam. De biztos voltam benne, hogy a Mezőkövesd nem adja fel, a félidőben hármat cserélt, és szépített is. Nem kérdés, meg kellett volna szereznünk a harmadik gólt, hogy lezárjuk a mérkőzést. Jakov Puljic nagyszerűen játszott, gólpasszt adott és gólt rúgott, a mezőnyben pedig átlag feletti teljesítményt nyújtott.

– Gruber Zsombor a mérkőzést megelőző nyolc bajnokin nem szerzett gólt – a Kövesd ellen igazolta, miért is bízott benne töretlenül?
– Vannak jó támadóink, de ő az egyes számú csatárom, akit ebben az évben be akarok építeni a csapatba. Kicsit óvatos vagyok vele kapcsolatban, nem akarom túldicsérni, mert az edzéseken időnként nem teljesít az általam elvárt szinten. Rengeteget kell még dolgoznia, de bízom benne. Jól megértik egymást a pályán és azon kívül is Puljiccsal.

– A nyáron lejár a szerződése, mit lehet tudni a jövőjével kapcsolatban?
– Erről egyelőre nem szeretnék beszélni.

KUTTOR Attila, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?     
– Nem kell szégyenkeznünk a mezőnyben mutatott játékunk miatt, az utolsó percben egyenlíthettünk volna. Az első félidő utolsó pillanatában kapott gól nem tett jót a lelkünknek; nem szabad hagyni, hogy húsz méterről valaki, esetünkben Jakov Puljic ennyire szabadon lőhessen. Hasonló szituációban mi viszont nem vállalkoztunk lövésre, ez dühítő.

– A kilencgólos Sztefan Drazsics sérülése utáni visszatérése kulcsfontosságú lehet a folytatásban?
– Egyértelmű, mégiscsak a házi gólkirályunkról van szó. Vele sokkal veszélyesebb lehet a támadójátékunk.

– Sorozatban három vereséget szenvedtek el a bajnokságban, hogyan lehet kilábalni a gödörből?
– Amikor átvettem a csapatot, biztos voltam benne, végig kiélezett lesz a bennmaradásért folytatott harc, így is van. A játékunkból lehet építkezni, de élesebbnek kell lennünk az ellenfél kapuja előtt, hátul pedig kevesebb hibát szabad elkövetnünk.

PAKS–KISVÁRDA 2–0

BOGNÁR György, a Paksi FC vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón: – Sok problémával küzdöttünk a héten a kisebb sérülések miatt, szombaton dőlt el, kik tudnak pályára lépni. Nagyjából azt kaptuk a Kisvárdától, amire számítottunk, és azt hoztuk mezőnyben, amire ezen a napon képesek voltunk. Nagyon jó támadóink vannak, bármelyikük el tudja dönteni a meccseket. Ezúttal Varga Barnabás volt a nyerőemberünk. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez.

Milos KRUSCSICS, a Kisvárda vezetőedzője

– Negyedszer irányította a Kisvárdát, három döntetlen után most vereség lett a vége. Mi hiányzott a pontszerzéshez?
– A mérkőzés olyan volt, amilyet vártunk és amire készültünk. A Paks játszotta a támadófutballját, az első félidőben jól védekeztünk ellene. Nem engedtünk sok helyzetet kialakítani, egyedül a büntetőt sajnáltam, mert az felelőtlenség volt, előnybe hoztuk vele ellenfelünket.

– A második félidőre feljavult csapata játéka, egyenlíthettek volna.
– Valóban jobban kezdtünk, támadófutballt játszottunk. Bár hatalmas helyzetünk nem volt, a levegőben lógott a gólunk. Ahogy fáradtak a játékosok, cserélnem kellett, sajnos ez sem segített.

– Mennyire frusztráló, és hogyan lehet megtörni a góltalansági sorozatot?
– Nem egyszerű ez a játékosoknak. Sokat dolgozunk a tréningeken, gyakoroljuk a beadásokat, lövéseket, támadószituációkat. Ott nem tűnik rossznak a helyzet, és igazából a mérkőzéseken sem a lövésekkel van gond, hanem azzal, hogy nem kerülünk helyzetbe. Az utolsó passzok túl hosszúak vagy túl rövidek, esetleg túl erősek. Ezen kell elsősorban javítanunk.

ZTE–DVSC 0–2

Ricardo MONIZ, a ZTE FC vezetőedzője

– Láthatóan csalódott.
– Az vagyok, hiszen ha nyerünk, hat ponttal távolodhattunk volna el a Budapest Honvédtól. Kicsit meg is tört a csapat a kudarc miatt, de holnap fel kell állni, hiszen két fontos meccs vár ránk.

– Az sem vigasztalja, hogy a labdabirtoklási arány 62:38 volt a ZTE javára?
– A helyzet az, hogy fiatalok a csatáraink, most is tizenkilenc és tizennyolc éves labdarúgóval kezdtünk, ami annak volt köszönhető, hogy Klausz Milán és Németh Dániel Kecskeméten jól teljesített a második félidőben. Ám mi nem úgy vagyunk, mint például a Debrecen, amelyben rutinos centerek szerepelnek, nekünk ki kell nevelnünk az eredményes csatárokat.

– Mit gondol, elérhető a bajnokság elején kitűzött cél?
– Közel vagyunk hozzá, hiszen a nemzetközi porondot céloztuk meg, és ez, ha megnyerjük a Magyar Kupát, teljesül. Persze fontos mérkőzésnek tartom a Mezőkövesd ellenit is, de hiszek a csapat erejében, összetartásában, egységében.

Szrdjan BLAGOJEVICS, a DVSC vezetőedzője

– Így tervezték?
– Mivel rengeteg gondunk volt, ezért nem volt más választásunk, mint hogy a védekezésre fektessük a hangsúlyt. Nem játszottunk úgy, mint a Puskás Akadémia ellen, sőt... Ám a lényeg az, hogy új felállással, új taktikával megszereztük a három pontot.

– Különösen a védekezés tűnt hatékonynak.
– Maximálisan bejött a terv, és ha kellett, öt hátvéddel futballoztunk. A játékosok tökéletesen megoldották a feladataikat, még akkor is, amikor a veszélyes Eduvie Ikoba is pályára lépett.

– A támadásokkal is elégedett volt?
– A harmincötödik percben maximálisan: először jutottunk el a ZTE-kapu közelébe, és meg is szereztük a vezetést. A második félidőben több gólt is rúghattunk volna, ha a ZTE kapusa nem véd kiválóan. Hangsúlyozom, nem játszottunk jól, de ettől még természetesen nagyon örülünk a három pontnak.

NB I, 2022–2023, 28. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 21., péntek
Bp. Honvéd–Újpest FC 0–1Budapest,Bozsik ArénaBerke Balázs
6284
Április 22., szombat
Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE 1–2Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
4258
Vasas–Ferencváros 0–1 Budapest,Illovszky Rudolf StadionErdős József
3718
Április 23., vasárnap
Paksi FC–Kisvárda 2–0Paks,Fehérvári úti Stadion
Káprály Mihály
2098
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–1Felcsút,Pancho ArénaKarakó Ferenc1381
ZTE FC–DVSC 0–2Zalaegerszeg,ZTE ArénaZierkelbach Péter2075
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 28 13 12 3 43–25 +18 51
3. Paksi FC 28 13 5 10 52–46 +6 44
4. Debreceni VSC 28 12 7 9 45–38 +7 43
5. Puskás Akadémia 28 11 10 7 39–36 +3 43
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 28 8 12 8 37–42 –5 36
8. Mezőkövesd 28 8 8 12 28–37 –9 32
9. Zalaegerszegi TE 28 8 7 13 31–36 –5 31
10. Mol Fehérvár 28 7 9 12 33–38 –5 30
11. Budapest Honvéd 28 7 7 14 28–44 –16 28
12. Vasas FC 28 4 10 14 24–37 –13 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik