A Loki Diósgyőrben vív keleti rangadót, ahol új, ac(z)élos csapat várja

Vágólapra másolva!
2009.07.25. 14:59
Pénteken az 5–1-re végződő Nyíregyháza–Vasas mérkőzéssel megkezdődött a Soproni Liga 2009–2010-es szezonja. Szombaton újabb öt mérkőzést rendeznek, az Európa-liga-résztvevő Budapest Honvéd a Kaposvárt fogadja, míg a bajnok Debrecen keleti rangadón a Diósgyőrhöz látogat.
A Diósgyőr megnehezítené a debreceniek dolgát
Fotó: Németh Ferenc (archív)
A Diósgyőr megnehezítené a debreceniek dolgát
A Diósgyőr megnehezítené a debreceniek dolgát
Fotó: Németh Ferenc (archív)
A Diósgyőr megnehezítené a debreceniek dolgát

A Soproni Liga szombati játéknapjának első mérkőzése 17.30 órakor kezdődik a Bozsik-stadionban, a Kaposvári Rákóczi vendégszerepel Kispesten. Érdekesség, hogy az előző bajnokság utolsó fordulójában is egymás ellen játszott a Budapest Honvéd és a somogyi egyesület, akkor – Kaposváron – a zöld-fehérek nyertek Nemanja Nikolics vezetésével 3–1-re.

Szavazás

Ön mit vár a 2009–2010-es Soproni Ligától?

Írja be az itt látható számot!
Sisa Tibornak elsősorban a sérültek – Tóth Zoltán, Takács Ákos, Fritz Attila és Vasas Attila – pótlása okozhat gondot. Zsolnai Róbertnek is van apróbb sérülése, de ő valószínűleg pályára léphet a mérkőzésen.

Utóbbi egyébként érdekes helyzetben van, ugyanis a legutóbbi fél évet Kaposváron töltötte kölcsönben. „Hosszú ideig voltam sérült, és amikorra felépültem, nem éreztem, hogy helyem lehetne a Honvédban, ezért jót is tett a környezetváltozás – utalt elhúzódó lágyéksérülésére, bokaszalag-szakadására, illetve kaposvári kölcsönadására Zsolnai Róbert.

„Néhányszor átestem már a csapatváltás nehézségein, korábban Debrecenben és a Honvédnál is hosszabb időre terveztem, mégsem sikerült állandó helyet kiharcolnom a csapatban. Kaposváron talán szerencsém is volt, mert amikor a télen oda kerültem, szinte valamennyi csatár sérült volt, így könnyebben kerültem a kezdőcsapatba.”

A 20 órakor kezdődő mérkőzések közül a Diósgyőr–Debrecen összecsapás ígérkezik a legérdekesebbnek. A DVTK hét közben fölényes, 7–0-s győzelmet aratott a Ligakupában a Vasas ellen, tehát jó hangulatban készülhet a bajnok elleni meccsre.

A DVSC-TEVA ugyan 3–1-es vereséget szenvedett Kalmarban Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzésen, ám továbbjutott, így a hajdúságiaknál a Levadia elleni 3. selejtezőkörbeli találkozó alighanem mindent felülír. Herczeg András így valószínűleg a Honvéd elleni Szuperkupa-meccshez hasonló összeállításban küldi pályára majd övéit.

„Nagyjából sejtem, milyen összeállításban lép ellenünk pályára a nemzetközi kupában talpon maradó Debrecen. A címvédő játékosállománya adott, nem számítunk nagy meglepetésre” – nyilatkozta a meglepetésre készülő diósgyőriek vezetőedzője, Aczél Zoltán.

A debreceniek azonban jó emlékekkel utazhatnak Diósgyőrbe: a Herczeg-csapat az elmúlt szezon utolsó előtti fordulójában Borsodban tette biztossá bajnoki címét.

SOPRONI LIGA

1. FORDULÓ
Július 24., péntek, 19 óra Nyíregyháza–Vasas 5–1
Július 25., szombat, 17.30 óra Budapest Honvéd–Kaposvár Sport1
Július 25., szombat, 20 óra Diósgyőr–Debrecen Sport1
Július 25., szombat, 20 óra Zalaegerszeg–Paks
Július 25., szombat, 20 óra Pápa–MTK
Július 25., szombat, 20 óra Kecskemét–Fehérvár
Július 26., vasárnap, 17.30 óra Győri ETO–Újpest Sport2
Augusztus 26., szerda (még nem végleges) Haladás–Ferencváros


NYÁRI EDZŐKERINGŐ

  • Diósgyőri VTK: Gálhidi György helyett Aczél Zoltán
  • Győri ETO FC: Dragoljub Bekvalac (szerb) helyett Pintér Attila
  • Nyíregyháza: Tajti József helyett Szentes Lázár
  • Újpest FC: Szentes Lázár helyett William McStay (skót)
  • Videoton FC: Varga István helyett Mezey György


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik