Kosárlabda: Ha sikerül kijutni Párizsba, az lesz az utolsó pipa a kosárlabda-bakancslistámon – Goree Cyesha

– Győrben kezdte európai karrierjét nyolc esztendeje, most pedig, öt évvel a távozása után visszatért. Miért?
– Úgy éreztem, eljött a váltás ideje – válaszolta a Nemzeti Sportnak Goree ­Cyesha, a Serco Uni Győr 30 esztendős honosított amerikai erőcsatára, aki az előző három évet az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatánál töltötte. – Újra euroligás a csapat, érdekesség, hogy azóta, amióta elmentem, nem tudott a sorozatban indulni. Én szerencsére az előző két idényben a legjobbak közt kosarazhattam a Szekszárddal, így ismerem az ellenfeleket, a játék színvonalát.

– Abból a győri együttesből ön mellett csak Török Ágnes tagja a jelenlegi keretnek is.
– Valóban, de a többiek is csak minimális euroligás rutinnal rendelkeznek. Bizarr a helyzet, mert harminc évemmel a legidősebb játékos vagyok a csapatban. Tisztában vagyok azzal, hogy vezető szerepem lesz, abban is, hogy három új légiósunknak könnyebb legyen a beilleszkedés.

– Körvonalazódik már, hogy milyen ­játékerőt képviselhetnek az Euroligában?
– Nem igazán, de az ellenfelek nem ismernek minket, ez előny. Fiatal és dinamikus lesz a csapatunk, ám óriási kihívás lesz a csoportkör. Ezért is edzünk keményen, mert amikor elkezdődik az idény, akkor már nincs idő semmire, lendületből kell megoldani a feladatokat.

– A nyár elején kiválóan és kiegyensúlyozottan teljesített az Európa-bajnokságon, amelyen a magyar válogatottal negyedik lett. Hogyan emlékszik vissza a szlovéniai tornára?
– Régóta vagyok a válogatottal, ahogy a stáb is, ami kényelmes helyzet, hiszen jól ismerjük egymást, tudják az edzők, a csapattársak, mire vagyok képes, mi a szerepem. Az együttesen belül kialakult a hierarchia, ez az egyik erősségünk. Az Eb előtt senki sem számolt velünk, de mi, játékosok éreztük, hogy ez egy kiugró eredménnyel záruló torna lehet, és különleges, ezt tudtuk a lelkünk mélyén. A kulcs, hogy élveztük egymás társaságát, semmiféle nyomást nem éreztünk, ami befolyásolta volna a teljesítményünket.

– Kívülről úgy tűnt, hogy az első három helyezett, a belgák, a spanyolok és a franciák még előttünk járnak. Belülről ezt önök is érezték?
– Ez a helyzet. Azzal, hogy elődöntőbe jutottunk, számunkra szokatlan szituációba kerültünk, mert nincs rutinunk abban, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi kemény meccset megvívjunk. No meg az idegesség, amivel ez jár, az is rontott a produkción. Az elődöntőben sajnos szinte magunkat vertük meg azzal, hogy huszonnégy eladott labdánk volt... Ettől függetlenül a négybe kerüléssel is kivívtuk az ellenfelek és a bírók tiszteletét.

– A közeljövőben fontos mérkőzések várnak a csapatra.
– Hihetetlenül jelentős időszak következik, jönnek az Eb-selejtezők novemberben és aztán az olimpiai selejtező februárban. Sokat számít majd, hogy mindenki egészséges lesz-e. Az olimpia elérhető közelségben van, élni kell a lehetőséggel. Ha sikerül kijutni Párizsba, az lesz az utolsó pipa a kosárlabda-bakancslistámon: az Euroligában játszottam, Európában megálltam a helyem, pályára léptem a WNBA-ben – ha ott lehetnék az ötkarikás játékokon, óriási lenne.

– Az Eb után egyszer csak Washingtonban találta magát – hogyan került oda?
– A klub sportigazgatója ott volt az Eb-n, tudta, milyen típusú játékos vagyok, és sérülés miatt éppen erőcsatárt kerestek. Látták, formában vagyok, szóval minden klappolt. Jól éreztem magam, szerintem nem is játszottam rosszul. Szerettem volna tovább maradni, ám a szerződésem szerint Győrbe kellett jönni, így a WNBA-szereplés most ennyi volt. De bízom benne, lesz még lehetőségem újra, és teljes idényt játszani a ­WNBA-ben. Amikor eljöttem, a Los Angeles Sparks sportigazgató-helyettese már hívott is, hogy jövőre várnak.