Férfi kosár NB I: az Alba kiütötte a Szolnokot, egyenlített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.04. 17:13
null
A második negyedben összeugrott a két csapat (Fotó: Földi Imre)
A férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén az Alba Fehérvár kiütéses, 91–66-os győzelmet aratott a Szolnoki Olaj felett, ezzel kiegyenlítette az állást.

A döntő második meccséről sok mindent elmond, hogy 2–2-ig volt szoros: Simon Balázs nyitó kosarára Sztrahinja Milosevics felelt, és az Olaj nagyjából itt látta utoljára közelről az Albát. A fehérváriak 7–5 után 14–5-re megléptek, a 8. percben már tízpontos előnyben voltak, az első negyed végén 27–12-re vezettek. A játék minden elemében alulmaradó szolnokiak nem sok „életjelet” adtak.

A helyzet a második negyedben sem változott: a Fehérvár magabiztosan tartotta előnyét, sőt, zsákolásokkal és triplákkal növelte azt, Lóránt Péter egymás után beszórt öt pontját követően már megvolt a „közte húsz” (sőt, huszonegy) is (44–23). Az indulatok egyre inkább elszabadultak, Anthony Myles előbb Vojvoda Dáviddal keveredett összetűzésbe, majd a veszekedésbe beszálló Milosevics torkon csapta Mylest, erre kisebb csetepaté támadt. Myles nagyon meg akarta verni ellenfelét, de ez a terve nem jött össze, a két haragost (úgy tűnt, jogosan) végleg kiküldték. A kizárással járó automatikus eltiltás nem jó hír az amúgy is rövid kispadú Olajnak.

Az idegeskedés folytatódott, Kovács Péter is kapott egy technikait, Lóránt büntetett, a félidő Ryan Pearson kosarával és Simon Balázs hármasával zárult – 52–25-re vezetett az Alba a teljesen szétesett Szolnok ellen.

A meccs itt már eldőlt, a harmadik és negyedik negyed formaság volt – a Szolnoknak annyi maradt, hogy tisztes határon belül tartsa a különbséget. A tét nélküli hajrá végén huszonöt pontos különbség alakult ki – a Fehérvár 91–66-os győzelmet aratva egyenlítette ki a döntő állását. Az Alba minden pályára küldött játékosa pontot szerzett a mérkőzésen – a mezőny legeredményesebbjének Ryan Pearson (18) bizonyult. A vendégek legjobb dobója Jarrod Jones volt (16 pont).

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
TLI-ALBA FEHÉRVÁR–SZOLNOKI OLAJ 91–66
(27–12, 25–14, 20–21, 19–19)
Székesfehérvár, 2500 néző. Vezette: Benczur, Győrffy, Hegedűs
FEHÉRVÁR: Simon 5/3, Myles 6, Spurlock 8/6, PEARSON 18/6, LÓRÁNT 17/3. Csere: Wright 7, CHERY 11/9, Csorvási 3, MARKOVICS 4, Supola 9/9, Filipovics 2, Tóth P. 1
SZOLNOK: Vojvoda 8/3, Vrbanc 2, BORISZOV 11/3, Milosevics 4, Keller 8/6. Csere: Kovács P. 2, JONES 16/6, Gregory 6, Zsíros 3/3, Somogyi 6, Rudner
Az eredmény alakulása. 5. perc: 14–5. 7. p.: 21–7. 14. p.: 37–19. 17. p.: 44–23. 20. p.: 52–26. 24. p.: 62–31. 27.p.: 62–42. 30. p.: 72–47. 38. p.: 83–63.
Kiállítva: Myles (19. p.), Milosevics (19. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– Azt gondolom, megérdemelten nyertünk. Remekül kezdtük a meccset, főleg az első félidőben nagyszerűen játszottunk, jó százalékkal dobtunk és kontrolláltuk a játékot. A két kiállított játékossal kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy fogalmam sincs, a két játékos hiányzása mennyire befolyásolja majd a keddi találkozót.
Sztojan Ivkovics: – Vérbeli döntő volt egy férfias sportágban. Ha megnézzük, az európai élbajnokságokban és az NBA-ben is akadnak konfliktusok a játékosok között. Ez belefér, a lényeg, hogy ne fajuljon el a harc, a végén egymás kezébe csapjunk, és gratuláljunk egymásnak. Az Alba ezen a meccsen jobban játszott. Szerintem az Alba járt jobban azzal, hogy náluk Anthony Myles, nálunk pedig Sztrahinja Milosevics nem játszhat a következő meccsen. Ám ha igazi csapat vagyunk, ezt is megoldjuk, Sztrahinja Milosevics többször is kihúzott minket a csávából, most mi küzdünk majd érte.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik