A mennyezetig rúgta a labdát a zalai kosáredző

Vágólapra másolva!
2012.04.03. 20:53
null
Horti Dóráék (zöldben) a szünetig eldöntötték az elődöntő első mérkőzését a ZTE ellen <br />(Fotó: Fuszek Gábor – archív)
Címkék
A női kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén a Sopron hazai pályán 21 ponttal legyőzte a Zalaegerszeget, így előnybe került a két győzelemig tartó párharcban.

 

Korábban mindkét találkozót a Sopron nyerte meg a két csapat bajnoki párharcában, és a Magyar Kupa elődöntőjében is Székely Norbert együttese kerekedett felül, így egyértelmű esélyesnek számított a címvédő a párharc első meccsén is.

SIKERES PÉCSI FELLEBBEZÉS

A szövetség megállapította: a baranyaiak időben rendezték tartozásukat, így készülhetnek a Győr elleni bajnoki elődöntőre.

Részletek itt >>

Ennek megfelelően alakult a keddi összecsapás is, mert ugyan a ZTE jól kezdett az első percekben, de a Sopron gyorsan eszmélt, és már az első negyed végére jelentős előnyt gyűjtött, a szünetre pedig el is döntötte a mérkőzést, így végül a talpsérüléssel bajlódó Fegyverneky Zsófiának nem is kellett pályára lépni, bár bemelegített az összecsapás előtt.

A mérkőzésen végül Czank Tímea, Krnjics Sara, Kurasova Olekszandra és Horti Dóra is alaposan megszórta magát, mindannyian tíz pont ölé jutottak a hazaiaktól, míg a túloldalon Bukovszki Mónika és Zsovár Orsolya igyekezett a leginkább tartani a lépést, mégsem biztos, hogy az ő teljesítményük miatt marad meg a szurkolókban a mérkőzést.

A 21. percben ugyanis nem várt esemény borzolta a szurkolók hangulatát. Egy vitatott oldalbedobás után Gáll Tamás, a zalaiak edzője mérgében a csarnok mennyezetéig rúgta a labdát, ami után már mehetett is az öltözőbe. Nem mondhatni, hogy csapatára határozottan rossz hatással lett volna a hiánya: a ZTE a második félidőt végül megnyerte.

NŐI KOSÁRLABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
UNIQA-EUROLEASING SOPRON–ZTE NKK 86–65 (25–13, 26–15, 18–10, 17–27)
Sopron, 600 néző. V: Valovics, Bognár T., Gorka
SOPRON: FÜRÉSZ 6, Zavecz 6, KURASOVA 13, KRNJICS 16, Horti 12. Cs: CZANK 17/3, Licskai 2, Szabó F. 12/6, Doncsecs, Böröndy 2, Vágvölgyi. Edző: Székely Norbert
ZTE: BUKOVSZKI 15/3, Szélesy 9/3, ZSOVÁR 13/6, Vida 12/6, Horváth Zs. Cs: Varga Zs. 2, Czukor 9, Szalay V. 1, Ambrus 4. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása. 1. p.: 0–5. 5. p.: 12–6. 8. p.: 21–10. 13. p.: 35–15. 16. p.: 44–24. 23. p.: 56–28. 28. p.: 62–38. 32. p.: 73–48. 35. p.: 73–55. 38. p.: 82–57
Kipontozódott: Zavecz (33. p.), Szélesy (37. p.), Czukor (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Székely Norbert: – Gyorsan eldőlt a mérkőzés, de sajnálom, hogy nem csak a kosárlabdáról szólt.
Gáll Tamás: – Az első félidőben gyengén játszottunk, ezért vesztettük el a mérkőzést. Sok szabálytalanságot nem toroltak meg a játékvezetők, ez hozta ki belőlem az indulatot.
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Sopron javára
A második találkozót pénteken rendezik Zalaegerszegen. A másik ágon Győr–Pécs párharcra kerül sor, az első meccset szerdán játsszák.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik