CSERHÁTI ZOLTÁN 2013.01.29 12:54 Frissítve: 2015.03.26 12:28

Kikkel újulhat meg a férfi kéziválogatott?

A házigazda győzelmével ért véget a férfi kézilabdázók spanyolországi világbajnoksága, amelyen a magyar válogatott a nyolcadik helyen végzett. Az elmúlt napokban sokan sokféleképp értékelték a Mocsai Lajos irányította együttes eredményét – szakértőink segítségével most mi is megtesszük, továbbá megpróbálunk utánanézni annak, mi változhat a következő években Magyarország egyik legnépszerűbb csapata körül.

Lékai Máté (jobbra) és Nagy Kornél továbbra is a válogatott benjáminjai közé tartoznak – előbbi 24, utóbbi 26 éves múlt
(Fotó: MTI/Kovács Anikó)

 

HELYÜNK A VILÁGBAN

ÍGY LÁTTÁK A SZAKEMBEREK
Skaliczki László, a Pick Szeged vezetőedzője: – A válogatott magabiztosan vette a csoportkört, imponáló fölénnyel, kérdés nélkül utasította maga mögé az afrikai ellenfeleket, és döntötte el ezzel a továbbjutást. A papíron erősebb riválisoktól vereséget szenvedtünk, ugyanakkor a spanyolok elleni meccsen is megmutatta a válogatott, hogy az olimpián nem véletlenül jutott be a legjobb négy közé. Az ötkarikás játékokon a szerencse is mellénk pártolt, és nem engedtük el, ezúttal azonban a nyolcaddöntőben még erre sem volt szükség, remek játékkal győztük le a jó játékerőt képviselő lengyeleket. A dánok elleni negyeddöntő során sajnos nagy előnyt adtunk, és ugyan nagyot küzdöttek a játékosok, a kritikus pontokon megakadtunk, ezért törvényszerű volt a vereség. Összességében a nemzeti csapat megtette, ami várható egy világeseményen, és lehet ugyan, hogy néhányan érmes reményekkel utaztak el, ám az így elért eredmény is tisztességes, megbecsülendő munka eredménye.
Imre Vilmos, a Csurgói KK vezetőedzője: – A magyar válogatott eredménye tükrözte a realitást. Jó, elfogadható, dicsérhető – összességében ezekkel a jelzőkkel lehet illetni a csapat teljesítményét. A nyolcadik hely csalóka, számomra ez az eredmény sokkal inkább negyeddöntős, mint vb-8. A szakvezetés s a játékosok is kitettek magukért, a becsületes utat járva a nehezebb ágon is helytálltak, és a későbbi döntős dánokkal szemben egy vállalható vereséget szenvedtek a nyolc között.

Ha nagyon szárazon akarjuk leírni a magyar válogatott vb-szereplését, akkor leginkább a papírformának megfelelő kifejezés illik rá: a csoportban a Mocsai-csapat – önmagához továbbra is híven – hozta a kötelezőket, elszenvedte a „szokásos” vereségeket, majd (akárcsak az olimpián, akkor kétszer) megnyert egy ki-ki mérkőzést, a negyeddöntőben viszont ismét nem tudta átlépni az árnyékát, és kiesett Dániával szemben.

Utóbbi mérkőzés talán azért is fájó különösen – amellett, hogy nem először buktunk el az éremszerzéshez közel –, mert a vereséget ezúttal nem annyira a fáradtság okozta (mint tavaly az Eb-n és az olimpián), sokkal inkább a hit. Pontosabban az a hitetlenség, amely gyakorlatilag egy félidőn át jellemezte a csapatot.


Ugyanakkor teljesen jogos, amikor „tisztába tesszük” ezt a nyolcadik helyet azzal, hogy a magyar válogatott csak a három dobogóstól kapott ki – a svédeket leszámítva ugyanattól a három csapattól, mint az olimpián… –, és teljesen helytálló szakértőnk, Imre Vilmos megállapítása, amikor azt mondja: inkább negyeddöntős a magyar válogatott, mint vb-8. Azaz jelenleg olyan (nemcsak kézilabdás, hanem sport- és gazdasági!) nagyhatalmakkal van egy szinten, mint Franciaország, Németország és Oroszország. Mindezt egy olyan világbajnokságon, amelyen válogatottunk mögé szorult a 2007-ben és 2009-ben is vb-érmes Lengyelország (de hogy!), az Eb-ezüstös Szerbia, az öt éve olimpiai finalista Izland, és amelyen ott sem volt a friss ötkarikás 2. Svédország.

A mezőny nagyon sűrű. A nagy áttörés, a robbantás – a kimondott-kimondatlan érem – sajnos ezúttal sem jött össze, pedig a válogatott ismét eljutott a kapujába, de egy kicsi (koncentrált beállítódás, hatékonyabb felkészülés, frissességdifferencia, szerencse, matekozás – nevezzük akárminek) hiányzott.

POZITÍVUMOK ÉS NEGATÍVUMOK

A legfőbb pozitívum, hogy a nemzeti csapat megőrizte helyét a világ tágabban vett élmezőnyében. Az olimpiát követően azt írtuk: ez a válogatott egy mérkőzésen bármelyik ellenfelet képes megverni. Ezt továbbra is tartjuk, hozzátéve azonban: jelenleg van kettő-három, amely ellen jócskán kisebb eséllyel.

Az esélyek javulásához az kellene, hogy Nagy László mellé felnőjön még legalább egy-két ember. Az átlövő újfent a csapat élére állt, vezér volt elöl és hátul, világklasszis produkciót nyújtott. Képes lehet erre még Császár Gábor is, aki annak ellenére a legeredményesebb magyar játékos volt, hogy betegsége – és talán az átigazolási ügye következtében zaklatottabb felkészülés(?) – miatt nem tudta kihozni magából a maximumot. Persze amit hozzátett, az így sem volt kevés, de ő még mindig lesz ennél jobb is.

Ugyanakkor a nyári játékok utáni több változásra – ilyen-olyan okokból nem volt Iváncsik Tamás, Pérez Carlos, Fazekas Nándor, Laluska Balázs, Gulyás Péter, Ilyés Ferenc – jól reagált a csapat. A legfontosabb kérdésre, tudniillik hogy mi lesz a kapusposzttal, örömteli válasz érkezett Mikler Rolandtól és Tatai Pétertől. Mert ugyan a statisztikával sok mindent el lehet takarni, a 38.5, illetve 43.4 százalékos védési összhatékonyságra azért csak nem lehet azt mondani, hogy csupán az ausztrálok elleni meccsnek köszönhető (Mikler azon ugye nem is védett). A páros viszonylag megnyugtató módon megoldhatja a háló előtti gondokat, még ha kell hozzájuk a Spanyolországban látott védekezés is.

Pluszpont jár Nagy Kornélnak, akinek a lövési pontosságán lehet, kell javítani, de jogosan jutott az eddiginél több játéklehetőséghez, és védekezésben is helytállt. A vb üde magyar színfoltja volt – olvasóink szerint is – az újonc Szöllősi Szabolcs, aki ha megőrzi a koncentrált játékát és a saját hatosfal előtt képes fejlődni, hosszú távra beépülhet a válogatottba. Már csak azért is, mert az elmúlt években rendre Zubai Szabolcsra szakadt minden teher beállóban, s mintha ez fásultság formájában most ki is jött volna rajta. (Azért néhány találatát így is el lehet tenni a vb leglátványosabb góljainak összeállításába...)

Ami az egyéni teljesítmények mellett fontos, hogy válogatottunk Nagy László érkezésével – de Ilyés nélkül is – megőrizte rendkívül stabil védekezését. A vesztes meccsek is inkább a támadójáték hibáin úsztak el; ezúttal sem teljesen mérvadó, de a statisztika szerint labdaszerzésekben négy, míg blokkolásban csak három csapat volt jobb a magyarnál, és a tisztaságra sem lehetett különösebb panasz. A lengyelek elleni nyolcaddöntő során például a mieink a remek első félidő után is tudtak emelni a védekezés színvonalán, a hatosfalunk agresszívabbá vált, még célratörőbben vette támadás alá a labdás átlövőt, s a labdaszerzésekkel, a lengyel lövések kiszorított helyzetbe kényszerítésével megalapozta a győzelmét – az "offenzív zónavédekezést" joggal taníthatja az IHF is (lásd képekkel).   

 GÓLOK SZÉLRŐL, ILL. INDÍTÁS UTÁN
Magyarország
(7 meccs)
27/43
(63 %)
34/46
(74 %)
Spanyolország
(9)
47/68
(69 %)
60/80
(75 %)
Dánia
(9)
52/80
(65 %)
66/86
(77 %)
Horvátország
(9)
32/57
(56 %)
69/86
(80 %)
Szlovénia
(9)
38/71
(54 %)
46/54
(85 %)
Lengyelország
(7)
19/27
(70 %)
18/27
(67 %)

A vereségek alkalmával viszont nagyon kitűnt, hogy mivel maradnak el a szűk elittől a mieink: hiányoztak az első sor szintjét is folyamatosan hozni tudó cserék és azok a tempóváltások, amelyekkel megnyerhetők a legnagyobbak ellen játszott meccsek. Ha megnézzük a vb összstatisztikáját (s megdöbbenünk, amikor azt látjuk, hogy Mirko Alilovic a horvát kapuból ugyanannyi gólpasszt adott, mint az előkészítőnek egyáltalán nem rossz Császár!), ez számokra is lefordítható: a széleken és a leindításokból jelentős a lemaradásunk a dobogósokhoz képest (lásd a mellékelt táblázat). S ez nem feltétlenül csak a válogatott szélsők kritikája. Harsányi Gergely konkrétan egyedül maradt a jobb szélen a válogatottban (még ha Krivokapics képes is válogatott finomságokra, aligha jelenthet valós megoldást a tehermentesítésére), a másik oldalról pedig Iváncsik Gergő maga ismerte el, hogy az elmúlt tornákon nem azt nyújtotta, amit magától vár, (ideiglenes) visszavonulása viszont mégsem nyugtat meg senkit a kézilabdabarátok közül – épp ellenkezőleg. Mivel több több klubunk mellett a női válogatottnál ugyanezen hibákat tapasztalhatjuk, kijelenthető, hogy olyan képzési hiányosságról van szó, amit – mint a komplett, azaz támadni és védekezni egyaránt képes játékosok tudatosabb kinevelését – orvosolni kell, ha lehet, sürgősen.

HOGYAN TOVÁBB?

Összefoglalva: az olimpiai eredménytől némiképp talán elmaradt a vb-n a válogatott – egy katartikus győzelem hiányzott ehhez, bár az Izland elleni alighanem überelhetetlen –, mindent egybevéve mégis inkább pozitívnak tűnik a kép (riói szemmel legalábbis). Ezt a képet viszont árnyalhatjuk a vb utáni eseményekkel. Abban például, hogy Iváncsik Gergő lemondta a válogatottságot, immár nem lehet nem tendenciát látni, másrészt ott van Mocsai Lajos figyelemfelhívó nyilatkozata, amelyben jelzi: hiányzik az utánpótlás, és ez nagy gond.

 
Mocsai Lajos: Öregszenek a játékosok, bajban az utánpótlás
Olvasóink Nagy Lászlót és Miklert látták a legjobbnak
Császár a házi gólkirály, Nagy László a leghasznosabb
Nagy László is bekerült az All Star-csapatba

„Ebben az élmezőnyben nehéz lesz ott maradni, de a cél nem lehet más: a nyilvánvalóan utolsó olimpiáján szereplő Pérez mellett a 35 éves Fazekas Nándor a legidősebb a magyar keretben, de láttunk már kapust bőven 40 felett is olimpiai szinten védeni. A mag tehát biztosan marad, ám az kulcskérdés lesz, hogy a jelenleg 30–31 esztendős korosztály tagjai mellé kik lehetnek képesek még beépülni a fiatalok közül, mert 25 év alatti mindössze egy játékos (Lékai) volt a londoniak között” – írtuk a londoni játékok után, és ez a probléma a vb után kitört a kapitányból is.

Aki kicsit is él és mozog a kézilabdában, tudja, hogy utánpótlásfronton nem feltétlenül rózsás a helyzet. Mert van nekünk egy nagyszerű ’84–85-ös korosztályunk, amely 2005-ben junior vb-bronzot nyert (és ma már a válogatott törzsét adja: abból a csapatból Császár, Mikler, Zubai, Nagy K., Putics Barna, Schuch Timuzsin is ott volt most Spanyolországban, továbbá Grebenár Gábor, Gulyás Péter és Halász Máté is megfordult már vagy ott van a válogatott környékén), utánuk azonban nyomasztóan nagy a csend. Jellemző, hogy a 2007-es, majd a 2009-es junior vb-ről is lemaradt Magyarország, és a 2011-esben sem volt sok köszönet: a csoportkörben kizúgott, s három, tízgólosnál is nagyobb vereség mellett Irántól is kikapott. (Valamelyest pozitív hozadék, hogy az a meccs adta a magyar kézilabdánaka válogatottnak is? – Iman Dzsamalit. Tizenkét gólja mellett nehéz lett volna nem észrevenni.) Bízunk tehát az ideiekben, akikből talán tényleg kihozható egy újabb X-generáció, miközben azért tudjuk – ha nem, akkor tudatosítjuk –, hogy a nőknél sem jobb a helyzet (a további részletekért lásd például: "Tünetegyüttes"; Nemzeti Sport; 2011. január 20., 20. o.).

A napokban – Fazekas Nándor, Iváncsik Tamás és Laluska Balázs után – Iváncsik Gergő is lemondta a válogatottságot: mit gondol, lehet-e valami különleges oka, hogy ennyi kulcsember távozik a nemzeti csapatból?
Összes szavazat:6196
Szavazás kezdete: 2013. 01. 28
Szerintem nem, mindegyik játékos indoka elfogadható - 33%
Még az is lehet, hogy a szövetségi kapitány személye miatt távoztak - 30%
Nem hiszem, hogy a döntések mögé kellene gondolni, de a címeres mez mindenekfelett áll, így a válogatottság lemondása elfogadhatatlan - 22%
Vihar egy pohár vízben… - 14%
 
Tehát ha nem folytatódik az Iváncsik Gergőéhez hasonló lemondások sora, akkor a Rio felé vezető utat többségében ugyanaz a bő tucatnyi játékos fogja megtenni, aki ott volt most Spanyolországban. Jellemző, hogy neveket kérdezve szakértőink sem akartak-tudtak megnevezni olyan NB I-es játékost, aki egyértelmű segítség lenne a közeljövőben a válogatott számára. Ezen a ponton azonban átadjuk a szót maguknak a szakembereknek.

„A válogatott utánpótlása számára komoly probléma, hogy a nyolcvannégyesek után két-három korosztály is »kimaradt« a nemzetközi vérkeringésből, serdülő-, ifi- és juniorszinten is hiányoztunk nagy tornákról, így ha a nyolcvannégyesek magja kiöregszik, akkor nehéz lesz a pótlásuk – mondta Imre Vilmos. – A kézilabdában élőknek ezért a helyzetért közös a felelősségük. Számomra nagyon fájó, hogy több utánpótlásközpontot is ellehetetlenítettek – és itt nemcsak a Dunaferr-re gondolok –, továbbá a legnagyobb problémát abban látom, hogy az utánpótlásedzőknek továbbra sincs meg a megfelelő megbecsültségük.”

„Meg kell becsülni azokat a tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalokat, akik az NB I küszöbén állnak vagy már bent vannak, és muszáj biztosítani a lehetőséget számukra. Nagyot kell meríteni, mert a klasszissá érés a nagy számok törvénye alapján működik. Úgy vélem, azok, akik húszéves korukra nem tudnak stabil NB I-es szereplést kiharcolni, a válogatott szempontjából elvesznek, mert ebben a korban nélkülözhetetlen a rendszeres játéklehetőség, ami később szükséges az eggyel magasabb kategóriába lépéshez" – mondta Imre, akinek leírására egyébként épp játékosa, Szöllősi Szabolcs az egyik legjobb példa.

MERÍTÉSI LEHETŐSÉG?
Amint arra törzsanyagunk megpróbált rávilágítani, a négyéves ciklusokban való gondolkodás következtében Rióig – pontosabban 2016-ig – aligha várhatók jelentős személyi változások válogatottunk keretében. Mégis kíváncsiak voltunk, az NB I-es csapatok alapemberei közül egy-egy poszton kik lehetnek azok, akik esetleg odaérhetnek a bő keretbe az elkövetkező években, felhúztuk tehát a 2016-on túl látó szemüvegünket! Ez természetesen csak játék a nevekkel, s miután szakértői megerősítést nem kaptunk, a lista a teljesség igénye nélkül készült, és – reményeink szerint – jócskán bővíthető.

Kapusposzton Mikleren, Tatain és a kerethez tartozó, Romániában légióskodó Liszkai Szilveszteren nehéz túllátni, mindenesetre a 22 éves Pallag Péter neve szerepelt még Mocsai Lajos bő-bő névsorában és rendszeres játéklehetőséget kap Csurgón. Ugyancsak ott van a kapitány noteszában a mindössze 17 éves jobbszélső, az NB I-es tapasztalatot Balatonfüreden serényen gyűjtögető Hornyák Péter, aki nyilván sokkal inkább a jövő embere, mint a stabil élvonalbeli Szalafai Gábor (Gyöngyös, amúgy a 2005-ös junior-vb-bronzosok tagja) vagy Nagy Norbert (Szeged, 1991-es születésű). Szintén füredi Zdolik Bence (1992), aki balátlövőként nézhet szép karrier elé, ha folytatja a fejlődését. Utánpótlásunk gyengébb helyzetét egyébként épp ez a klasszikus lövőposzt mutatja, hiszen Mocsai még a vb előtt is számolt inkább Grebenárral, aki szintén a '84-esekhez tartozik, mert utánuk nagy az űr – talán fiatal potenciálként meg lehet még említeni Bodó Richárdot (1993, Tatabánya) és az ősszel a Veszprémben már a BL-ben is bemutatkozó Stranigg Jánost (1995).

A másik oldalon, jobblövőben még kisebbnek tűnik a választék, igaz, Ancsin (1990) személyében azért egy már megvan a jövő nagy reménységei közül. Nála némileg idősebb csapattársa, Balogh Zsolt (1989), ám ahogy Skaliczki is elmondta, neki is sokat kell még tennie érte, hogy levetkőzze a hiányosságait.

Irányítóban korban is jól állunk – kellett hozzá, hogy Lékai (egyelőre egyedül) eljusson a vb-ig mára a '87–89-es korosztályból... –, a jelenlegi kerettagok mellett a már szintén válogatott, szegedi nevelésű Lele Ákos (1988, Tatabánya) jelenthet még opciót, már csak azért is, mert több poszton is számításba vehető. Beállóban remélhetőleg Zubai és Szöllősi hosszú távon is bírni fogja a gyűrődést, mert amúgy itt is „vékony a jég", talán a juniorválogatott kapitánya, Debreczeni Dávid (1992, Gyöngyös) lehet képes egyszer a felnőtt nemzeti csapat közelébe férkőzni.

Végezetül eljutottunk a balszélső poszthoz, amelynél, végigvéve a hazai mezőnyt, vakartuk a fejünket, és inkább levettük a 2016-os szemüveget, mert a vb-n szerepelteken kívül maradt a súlyos sérüléséből felépült Törő Szabolcs (1983, Tatabánya) – aki mindössze másfél évvel fiatalabb Iváncsiknál...

Hiányol valakit? Ön másban is látja a spirituszt? Ne tartsa magában, ossza meg velünk fórumunkon vagy a Facebook-oldalunkon!

Egy-egy nagy generáció „kiöregedése" és az azután következő törvényszerű visszaesés mindig probléma, még egy stabil hátországgal (népszerűség, merítés, infrastruktúra, rétegzett szakmaiság stb.) bíró országban is. Hogy egy kicsit távolabbra nézzünk, ez a helyzet a jelenben például az izlandiaknál és a lengyeleknél, de még a franciáknál is (bár ők egy magasabb szintről léptek visszább a vb-vel).

Magyar szemmel talán a lengyelek helyzete a legérdekesebb, hiszen náluk konkrétan most zajlik az, ami a magyar válogatottal is megtörténhet három-négy év múlva, ráadásul mind gazdasági, mind sportszakmai szempontból hasonló a közeg. A mieinktől elszenvedett vereség után Lengyelországban általános a vélekedés, hogy vége egy korszaknak: több nagy név kiöregedett (Grzegorz Tkaczyk már jó ideje nincs, nem volt a vb-n Mariusz Jurasik sem, most pedig Slawomir Szmal, Karol Bielecki és Bartosz Jurecki is fontolóra vette a visszavonulást a címeres meztől) és nincs megfelelő szintű utánpótlás. A lengyel sajtó megfogalmazása szerint a válogatott sorra ugyanazokat a tüneteket „produkálja": nem megoldott a folyamatos rotáció, nem bírja a sorozatterhelést, továbbá a szélsőjáték szinte teljesen mellőzve van a legerősebb riválisokhoz képest. Ismerős. „Be kell látni, hogy a lengyelek nem tartoznak az európai elitbe, sőt egyre messzebb kerülnek tőle" – írta az egyik szakértő. A lengyelek most 2016-ra szeretnének újra versenyképes csapatot – eközben honlapunknak adott nyilatkozatában Skaliczki László azt mondta: három-négy év múlva olyan helyzet állhat elő itt, nálunk, amelyet már tapasztalhattunk.

„Az utánpótlás-válogatottból az elmúlt években sajnos valóban nem nőtt ki megfelelő merítési lehetőség. A nyolcvanhatostól a kilencvenegyes korosztályig egy-egy kivételt leszámítva kimaradtak azok a játékosok, akik most erősítést jelenthetnének. Miután szövetségi munkát már egy ideje nem végzek, jelenleg nem is látom át, és nem is tűnnek ki azok, akik az NB I-ből jelenleg válogatottságra törhetnének az ott lévőkön kívül" – fogalmazott Skaliczki, akinek nyilatkozatából azt sejteni, hogy megfelelő szakmai munkával némileg javítható a helyzet.

„Az akadémia feladata lesz, hogy a hiányosságokat sürgősen pótolja, ez azonban években mérhető. A legfontosabb, hogy versenyeztetni kell a fiatalokat és speciális képzést kell nyújtani számukra. Az átlövőképzés nagyon fontos, mert az szinte a játéknak az alapja, ugyanakkor valóban vannak a szélen is problémák" – magyarázta Skaliczki, aki szerint például a balszélre igenis van olyan magyar emberanyag, amelyből a gyors, jobbkezes kézilabdázók fejlődése megfelelő szakmai felügyelet alatt meggyorsítható.

„Ha a jelenlegi válogatott magja kiöregszik, akkor előfordulhat egy, a 2004-es olimpia utánihoz hasonló helyzet, amikor újjá kellett szervezni a nemzeti csapatot. Nem az én tisztem erre választ adni, de megfelelő programokkal a válogatotthoz lehet kötni a fiatalokat, elképzelhető egy B-válogatott szerepeltetése, versenyeztetése is. A juniorválogatott most kijutott a vébére, remélhetőleg ebből a kilencvenkettes korosztályból nőnek majd ki olyan tehetségek, akik hosszú távú megoldást jelenthetnek, ezeket az értékeket fel kell fedezni és meg kell becsülni."

Izgalmas, munkás évek előtt áll tehát a szövetség és a szakmai elit, hiszen jól belátható határidőn belül kell felfedezni és a válogatottság közelébe juttatni a jövő embereit. Ugyanakkor a magunk részéről a jajveszékelés helyett a folytatásban is maradnánk inkább a pozitív hozzáállásnál, s nemcsak a kötelező érvényű, „ez a helyes mentalitás!" irányelve miatt. Sokkal inkább azért, mert válogatottunk az elmúlt években rendre erőn felüli teljesítményével ezt érdemelte ki, s a legkevesebb, hogy ezt követően is bízunk azokban a játékosokban, szakemberekben, akik letettek már valamit az asztalra.

A 2013-AS VB ÉRDEKESEBB MAGYAR STATISZTIKÁI
Legtöbb gól: 1. Császár Gábor 29, 2. Nagy László 28, 3. Harsányi Gergely 27, 4. Szöllősi Szabolcs 19, 5. Lékai Máté 17, 6. Iváncsik Gergő 16, 7. Nagy Kornél 15
Legjobb lövőszázalék: 1. Szöllősi 90 százalék (19/21), 2. Ancsin Gábor 70 (7/10), 3. Harsányi 67 (27/40), 4. Lékai 65 (17/26), 5. Császár 63 (29/46)
Legtöbb assziszt: 1. Nagy L. 16, 2. Lékai 12, 3. Császár 11, 4. Mocsai Tamás, Putics Barna 9-9
Legtöbb labdaszerzés: 1. Nagy L. 8, 2. Harsányi 7, 3. Lékai, Nagy K. 5-5
Legtöbb blokk: 1. Nagy L. 9, 2. Schuch Timuzsin 6, 3. Szöllősi 5
Legtöbb kiállítás (kétperces): 1. Nagy K. 5, 2. Schuch 4, 3. Ancsin, Zubai Szabolcs 3-3
Legtöbb támadóhiba: 1 Lékai 15, 2. Császár, Nagy K. 12-12
Legtöbb játékperc: 1. Nagy L. 4:23.59, 2. Harsányi 4:23.28, 3. Zubai Sz. 4:00.13, 4. Mikler Roland 3:58.49, 5. Iváncsik G. 3:54.12, 6. Nagy K. 3:48.55
A kapusok védési hatékonysága: Tatai Péter – 43 százalék (46 kapott gól/106 lövés), Mikler – 38 (67/174)
 
További vb-történeti, magyar statisztikákat itt talál!
További statisztikai érdekességeket a világbajnokságról itt olvashat!

 

 

2019.05.23 17:19:03

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünetben még vezetett a címvédő, ám a fordulás után nem kegyelmezett David Davis csapata.

2019.05.16 09:25:48

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

Az ETO dán légiósának nem csökken a motivációja, és tudja, hogy majd megint meg kell nyerniük mindent.

2019.05.14 21:35:40

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

ALAPVONAL. Danyi Gábor úgy lett BL-győztes kézilabdaedző, hogy ő nem Danyi Gábor BL-győztes kézilabdaedző: ő egy telepi vagány, határozott világképpel, szilárd értékrenddel, rengeteg, az életét színező ecsetvonással.

2019.05.14 00:12:31

Kézilabda MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Ha egy sportklub, illetve az azt működtető gazdasági társaság célja az országhatárokon átívelő diadal, akkor muszáj annak a kávéháznak a szabályai szerint játszania. Ha úgy jobban tetszik, a mi autónkkal nem nyer senki Formula–1-es futamot a Mercedesekkel és Ferrarikkal érkezőkkel szemben.

2019.05.12 17:30:44

Kézilabda nemzetisport.hu

A második félidőben öt gól is volt az előny, de az utolsó másodpercben dőlt csak el a finálé.