Mocsai L.: Az alaposabb, hatékonyabb felkészülés hiányzott

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 10:03
null
Mocsai Lajos és segítője, Juhász István már előre tekint (Fotó: MTI)
A magyar válogatott számára a dánoktól elszenvedett negyeddöntős vereséggel (26–28) befejeződött a 23. férfi kézilabda-világbajnokság, amelyen a nyolcadik helyen zárt a csapat. Mocsai Lajos szövetségi kapitány a csütörtöki hazautazás előtt adott összegző interjúban elmondta, együttese megőrizte a helyét a nemzetközi élmezőnyben, és hajszálon múlt a bravúr, hogy London után újra éremért játszhasson.
„AZ ERŐ HIÁNYZIK”

Hogyan kerülhetne férfi kézilabda-válogatottunk a világ három-négy legjobb csapata közé? A juniorok szakvezetője, a volt világválogatott Kovács Péter szerint ehhez az erő hiányzik, a szó szoros értelmében.

„Az első sorunk erős, de a második már nem vetekszik a horvátokéval és a spanyolokéval – sőt, nekik az első is jobb a mienknél. Szomorú tény, hogy a lemondások után a jobb szélre csak egy alkalmas embert találtunk" – formált véleményt a Nemzeti Sport megkeresésére Kovács Péter.


„A technika mellett a fizikai képzésben is van pótolnivalónk, junior szinten tele vagyunk olyan játékosokkal, akik nem tudnak védekezni. A horvátoknál három, a szerbeknél két olyan ember is szerepel a felnőtteknél, akivel a nyári junior-vb-n is találkozunk, ez pedig ijesztő. Kevés itthon a futómennyiség, és nincs meg a futógyorsaságunk. Miközben modern módszereket veszünk át képességfejlesztésre, az alapok hiányoznak. Az erőt kell fejleszteni, a maximális erőt és a gyorserőt. Lehet egy kézilabdázó technikás és okos, de ma már összetörik, mint a ropit. Itt olyan játékosokat kell megfogni, mint a horvátoknál Vori vagy a spanyoloknál Aguinagalde, aki egy igazi betonfal" – összegzett példákon keresztül a szakember.

 

– Min múlott a még jobb eredmény?
– Ha csupán a negyeddöntőt tekintem, nagyon kicsin. A végéről kezdve... Csaknem ugyanaz történt, mint Londonban, az olimpia csoportkörében. Ott is a dánok vezettek az utolsó percben egy góllal, nekünk pedig labdánk volt az egyenlítéshez, ám kimaradt a helyzetünk, és az ellentámadásból gólt kaptunk. Hasonlóan történt Barcelonában is. De nem csodálkozom, több évtizedes tapasztalatból tudom, amelyik csapat hatvan percig fáradozik a felzárkózáson, annak csupán nagyon-nagyon ritkán sikerül.

– És ha nem a végéről kezdi?
– Akkor bővebben kell beszélnünk mind a dánok elleni meccs több ok miatt elrontott első félidejéről, mind a korábbi mérkőzéseinkről, sőt a felkészülésünk viszontagságairól is.

–A legfrissebb élmény a dánok ellen hősiesen megvívott csata. Előtte azt mondta, kevés az esélyünk, végül álltuk a sarat.
– Ezt kizárólag a végsőkig elgyötört, kilúgozott, vírusos fertőzéstől is sújtott csapat akaraterejének, küzdőképességének, motiváltságának és szünet utáni taktikusabb játékának köszönhettük. Nem vagyok boldog, hogy az éremcsatákról lemaradtunk, de a világbajnoki szereplésünk nem okozott csalódást.

– Mi az a plusz, ami hiányzott?
– Az alaposabb, hosszabb és hatékonyabb felkészülés. A vébé előtt – miként erről már korábban sokszor szó volt – összesen négy edzésen gyakorolhatott együtt a teljes keret. A játékosoknak az olimpia miatt összeért a két évad, szinte pihenő nélkül vágtak neki az új idénynek, és a világbajnokság előtt sem pihenhettek. A sérülések és lemondások után átformált kerettel és megújuló védekezéssel vártuk az év legrangosabb – de sehova sem kvalifikáló, ezért kísérletezésre, egyes játékosok kipróbálására szánt – tornáját. Így tett ellenfeleink többsége is, miközben a csapatuk magját ők is megtartották.

A TELJES INTERJÚT, MELYBEN A KAPITÁNY BESZÉLT A DÁNOK ELLENI MECCS JÁTÉKVEZETŐIRŐL, A KAPUSKÉRDÉSRŐL, A TOVÁBBI ÉPÍTKEZÉSRŐL, A MAI ELŐDÖNTŐ MEZŐNYÉRŐL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

 

23. FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ PROGRAMJA
NYOLCADDÖNTŐ
1. Németország–Macedónia 28–23 (13–9) 2013. 01. 20 15.45 Barcelona
2. Dánia–Tunézia 30–23 (16–11) 2013. 01. 20 20.15 Zaragoza
3. Franciaország–Izland 30–28 (15–14) 2013. 01. 20 20.15 Barcelona
4. Oroszország–Brazília 27–26 (14–14) 2013. 01. 20 17.30 Zaragoza
5. Szlovénia–Egyiptom 31–26 (19–11) 2013. 01. 21 19.00 Barcelona
6. Horvátország–Fehéroroszország 33–24 (21–9)
2013. 01. 21 21.30 Zaragoza
7. MAGYARORSZÁG–Lengyelország 27–19 (10–9)
2013. 01. 21 21.30 Barcelona
8. Spanyolország–Szerbia 31–20 (20–12)
2013. 01. 21 19.00 Zaragoza
NEGYEDDÖNTŐ
Dánia–MAGYARORSZÁG 28–26 (18–11) 2013. 01. 23 20.45
Barcelona
Franciaország–Horvátország 23–30 (12–13) 2013. 01. 23 21.30
Zaragoza
Spanyolország–Németország 28–24 (12–14) 2013. 01. 23 19.00
Barcelona
Oroszország–Szlovénia 27–28 (13–14) 2013. 01. 23 18.15
Zaragoza
ELŐDÖNTŐ
Dánia–Horvátország
2013. 01. 25 Barcelona
Spanyolország–Szlovénia 2013. 01. 25 Barcelona
BRONZMECCS
1. elődöntő vesztese – 2. elődöntő vesztese 2013. 01. 26 19.00 Barcelona
DÖNTŐ
1. elődöntő győztese – 2. elődöntő győztese 2013. 01. 27 17.15 Barcelona

SZAVAZÁS

Értékelje a magyar válogatott tagjainak teljesítményét a vb-n!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik