Női kézi KEK: kevés volt az ötgólos előny a Siófoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.14. 19:38
null
Hiába a siófoki szurkolók biztatása, a csapat alulmaradt a „sógoroknál” (Fotó: Siófok KC Facebook)
A Siófok 30–22-re kikapott a Hypo otthonában a női kézilabda KEK-nyolcaddöntő visszavágóján, így 50–47-es összesítéssel kiesett.

 

A Siófok ötgólos előnyt szerzett otthon, a visszavágót azonban nagyon rosszul kezdte, 4–0-s Hypo-vezetésnél ráadásul megsérült Daniela Piedade, a brazil beállót hordágyon kellett levinni a pályáról. Az első siófoki gólokat az első mérkőzésen remeklő Orbán Annamária szerezte, aki ezúttal is vezére volt csapatának. A Hypo már 10–5-nél továbbjutásra állt, és bár 10–7-re felzárkózott a Balaton-parti csapat, az első félidőben ezután már csak a hazaiak találtak be, és 16–7-es előnnyel vonulhattak szünetre.

A második játékrész elején Such Nelli egymás után dobálta a gólokat, fel is éledtek a siófoki remények. A Hypo szekerét Gorica Acimovic és a brazil Francielle Gomes da Rocha húzta a legnagyobb erővel. Alig több mint tíz perccel a vége előtt 25–17-re elhúzott az osztrák csapat, ám nem sokkal később már 25–20-at mutatott az eredményjelző. Teljesen egálra álltak tehát a felek, a félidő vége azonban ismét a hazaiaknak sikerült jobban, ezzel pedig kivívták a továbbjutást.

NŐI KÉZILABDA KEK
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
HYPO NÖ–SIÓFOK KC-GALERIUS FÜRDŐ 30–22
(16-7)
Südstadt, 1000
néző. V: Brunner, Salah (svájciak)
HYPO:
SZANKO – Costa 2, BUDECEVIC 2, Kaiser 3, Rotis-Nagy 2, Dedic 1, DA ROCHA 10 (3). Csere: ACIMOVIC 6, Léránt 2, Goricanec 2, Mauler, Araos, Stumvoll. Edző: Kovács Ferenc
SIÓFOK:
Pastrovics – SUCH 4, Szekerczés 3 (1), Piedade, Wörz 1, ORBÁN A. 6 (2), Erdősi 1. Csere: Kumpel (kapus), Szabadfi 3, Németh Cs. 2, Szalai B. 2, Schneider, Deáki, Buzsáki, Fauszt. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 5. perc:
4–0. 16. p.: 8–3. 23. p.: 10–7. 30. p.: 16–7. 33. p.: 18–10. 38. p.: 20–13. 42. p.: 21–15. 49. p.: 25–17. 52. p.: 25–20. 58. p.: 29-21
Kiállítások:
6, ill. 4 perc
Hétméteresek:
3/3, ill. 6/3
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir:
– Tudtuk, hogy nehéz lesz a visszavágó. Sajnos nagyon sokat hibáztunk, de a legnagyobb gond az volt, hogy hazai pályán nem nyertünk nagyobb különbséggel. A második félidő közepén így is volt esélyünk arra, hogy sikerüljön a bravúr, de a felzárkózás túl sok energiánkat emésztette fel.

Továbbjutott: a Hypo, 50–47-es összesítéssel

NŐI KÉZI KEK, NYOLCADDÖNTŐ
AZ EDDIGI EREDMÉNYEK
FERENCVÁROS–Tertnes Bergen (norvég) 44–27
41–26
85–53
SIÓFOK–Hypo NÖ (osztrák)
25–20
22–30
47–50
HCM Roman (román)–Midtjylland (dán) 20–24
02. 15.
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Blomberg Lippe (német) 17–27
02. 15.
Byasen (norvég)–Radnicski Kragujevac (szerb) 39–24
02. 15.
Sercodak Dalfsen (holland)–Fleury (francia) 27–29
22–28
49–57
Randers (dán)–Selgros Lublin (lengyel) 18–27
02. 15.
Zvezda Zvenyigorod (orosz)–Podravka Koprivnica (horvát) 24–21 25–28
49–49
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik