Női kézi NB I: rangadót nyert az Óvár, kiesett az Érd, de mi történt Kisvárdán?

Vágólapra másolva!
2023.05.13. 19:49
null
A Kisvárda mindössze kilenc gólra volt képes a DVSC ellen (Fotó: Dodó Ferenc)
Folytatódott a Debrecen és a Mosonmagyaróvár versenyfutása a harmadik helyért a női kézilabda NB I-ben: az MKC Vácon nyert rangadót, a Loki pedig kiütötte a mindössze kilenc gólig jutó Kisvárdát. Az idény végén széteső Siófok győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől, míg az Érd vereségével kiesett az élvonalból.

 

A bronzéremért harcoló csapatok közül a Mosonmagyaróvárnak volt nehezebb feladata, ugyanis Vácra látogatott, és a hazaiak tényleg nehezen adták magukat, végül a nyolc gólig jutó Pásztor Noémi, valamint a hetet vállaló Tóth Gabriella vezérletével nyert az MKC.

Az egypontos hátrány azonban megmaradt a Debrecen mögött, ugyanis a Loki kiütéses győzelmet aratott Kisvárdán. A szabolcsiak a meccs elején 17 perc alatt csak egyszer találtak be, a szünetbeli hat találatukhoz az egész második félidőben csak hármat tudtak hozzátenni, miközben 35-öt kaptak. A DVSC-ben Catherine Gabriel 16 védést mutatott be, amely közel 65 százalékos hatékonyságot jelent.

Az idény végén játékosai nagy részét és a szakmai stábot is szélnek eresztő Siófok győzelemmel búcsúzott hazai közönségétől. A Budaörs elleni sikerben főszerep jutott Dejana Milosavljevicnek, aki 14 kísérletéből 13 gólt ért el.

Az NB I-ben korábban hat bronzérmet, a Magyar Kupában két-két második és harmadik helyet elért Érd az utolsó szalmaszálba próbált kapaszkodni a Békéscsaba elleni alsóházi helyosztón, hiszen ha a Pest vármegyeiek nem győzik le viharsarki riválisukat, matematikailag is biztossá válik búcsújuk az NB I-től. A mérkőzést ugyan a héten edzőt váltó vendég lila-fehérek várták könnyebb helyzetből, de a találkozót már az Érd kezdte jobban. Simics Judit csapata azonban csupán 15 percig bírta tartani a lépést a vendégekkel, akik 7–4-es hátrányból egy 9–1-es sorozattal fordítottak. A házigazdának pedig innen nem volt visszaút és a Békéscsaba megérdemelten nyert 37–24-re, kiejtve ezzel az Érdet az NB I-ből.

A másik kiesőjelölt NEKA ugyan egy góllal felülmúlta a sérülésektől sújtott MTK-t, mégis nehéz helyzetben van, ugyanis két fordulóval a vége előtt három pont a lemaradása a Békéscsaba mögött.

Az NB I/B-ből elsőként a Vasas jutott fel az első osztályba.

NŐI KÉZILABDA NB I
24. FORDULÓ
PRAKTIKER-VÁC–MOTHERSON-MOSONMAGYARÓVÁR 31–33 (14–17)
Vác,
500 néző. V: Bóna, Földesi.
VÁC: Bukovszky – Ballai A. 4, MARINCSÁK 5 (1), KUCZORA 7 (2), Helembai 3, Ballai B. 2, Diószegi 4. Csere: Pásztor B. (kapus), FERENCZY F. 6, Kovalcsik, Schatzl Natalie. Edző: Herbert Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR: Szemerey – Sztankovics K., Lancz 4, IVANCOK 4, PÁSZTOR N. 8, TÓTH G. 7, Stranigg 1. Csere: Mistina (kapus), TÓTH E. 5 (2), Albek 2, Faragó, Tóth N. 1, Kovács P. 1, Csire. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–4. 7. p.: 4–5. 12. p.: 6–8. 16. p.: 8–12. 20. p.: 9–13. 24. p.: 12–15. 35. p.: 17–20. 41. p.: 23–25. 45. p.: 25–26. 55. p.: 30–31
Kiállítások: 8 perc, ill. 14 perc
Hétméteresek: 7/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Herbert Gábor:
– Az óváriak jobban hozták le a mérkőzés végét. Megérdemelten nyerték meg a találkozót, viszont nagyon meg vagyok elégedve a saját csapatom hozzáállásával, küzdeni tudásával, amiben a fordulás után még javulni is tudtunk. Ilyen mérkőzésen fájó négy hetest kihagyni, és jól jött volna a múlt hetihez hasonló kiváló kapusteljesítmény is. Nagyszerű mérkőzés volt, valóban igazi rangadó, csak elismerés jár ezért mindkét együttesnek.
Gyurka János: – Ez a mérkőzés igazi rangadó volt. Annak ellenére is így készültünk, hogy az eredmény a bajnokság végkimenetelét már nem befolyásolja. A Vác remekül küzdött hatvan percig. Az első félidő nekünk gazdaságosabb volt, nem a védekezés dominált, inkább a támadás állt a középpontban. A második játékrészben viszont az öt egyes forma nem működött jól. A hajrában fej fej mellett haladtunk, a végjáték is korán kezdődött. Sajnos ott is követtünk el hibákat, de a csapat összetartása végül meghozta a győzelmet.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–DVSC SCHAEFFLER 9–35 (6–20)
Kisvárda,
320 néző. V: Altmár, Horváth M.
KISVÁRDA: Graovac – Udvardi, Karnik Sz., Radojevics, Sápi 1, Siska, Mérai. Csere: Mátéfi D. (kapus), JUHÁSZ G. 5, Bouti, Trúnková 2, Akijama 1 (1), Habánková. Edző: Bányász-Szabó Valéria
DEBRECEN: GABRIEL – TÖPFNER 7, Vámos P. 1, BORDÁS 6, Planéta 3, Kácsor 3, PETRUS 4. Csere: FÜZI-TÓVIZI 4, Hámori, Szabó N. 2 (1), CSERNYÁNSZKI 3 (1), Vámos M. 2. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–3. 17. p.: 1–12. 21. p.: 4–14. 28. p.: 5–19. 41. p.: 8–26. 56. p.: 8–33.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Bányász-Szabó Valéria:
– Bíztam benne, hogy jó mérkőzést tudunk játszani a Debrecennel, ehelyett szégyellhetem magam a csapat nevében is. Sajnáljuk, hogy a közönségünknek ezt látnia kellett. Érthetetlen, ami történt, mert jó szériában voltunk, az edzéseken sem utalt semmi arra, hogy ez megtörténhet. Mindenben alulmúltuk magunkat, a szerzett góljaink száma kritikán aluli.
Szilágyi Zoltán: – Vannak ilyen mérkőzések, amikor az egyik együttesnek minden, a másiknak semmi sem sikerül. Nagyon örülök, hogy ilyen játékot produkáltunk, ilyen jól még nem láttam játszani a csapatomat. Bármelyik játékelemet tekintjük, mindenben remekeltünk, és igazi örömkézilabdát nyújtottunk. Az különösen nagyszerű, hogy a bajnokság legfontosabb hetében történt velünk mindez.

SIÓFOK KC–MOYRA-BUDAÖRS HANDBALL 37–28 (19–15)
Siófok,
600 néző. V: Paska, Vastag S.
SIÓFOK: Csapó Kincső – SUCH 6, Sirián, MILOSAVLJEVIC 13 (4), N'Diaye, MAVSAR 8 (1), DEBRECZENI-KLIVINYI 6 (2). Csere: Herczeg (kapus), Kajdon 3, Abdourahim, Lakatos R. 1, Török L., Juhász F. Edző: Uros Bregar
BUDAÖRS: Vártok R. – Tóth M. 2, SCHNEIDER 4 (1), PÁLOS-BOGNÁR 6 (1), Gorilszka 1, Hudák A. 3, Szabó-Májer 3. Csere: Varjas-Sipeki (kapus), Smid, Braun, Gergely-Zigmond, Szabadfi 3, Szekerczés 1 (1), Mlinkó 2 (1), Bánfai V. 1, Vártok T. 2. Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–4. 13. p: 9–6. 17. p: 11–8. 23. p: 14–10. 27. p: 17–13. 36. p: 24–16. 42. p: 27–19. 45. p: 29–19. 53. p: 33–24. 57. p: 35–26.
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 9/7, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Uros Bregar:
– Az első félidőben jó védekezéssel nagy előnyt sikerült kiharcolnunk, a másodikban ennek köszönhetően nyomás nélkül játszottunk. Többen is hiányoztak sérülés, betegség miatt, de van tíz-tizenkét olyan harcos játékosom, akinek a sportemberi teljesítménye előtt megemelem a kalapom. Szeretném, ha így fejeznénk be az idényt, büszke vagyok a lányokra.
Buday Dániel: – Nem azt látom a csapattól az elmúlt mérkőzéseken, amit elképzeltem. Tudom, hogy az idény végéhez közeledve fáradtak a lányok, de ennél sokkal többet várok tőlük az utolsó két fordulóban.

NEKA–MTK BUDAPEST 27–26 (14–14)
Balatonboglár,
250 néző. V: Sándor Gy., Szabó B.
NEKA: Wéninger – Molnár D., CSÍKOS 6 (1), KELLERMANN 9, Kocsis B., VARGA E. 4 (3), SZABÓ A. 3. Csere: Németh K., ZAJ (kapusok), Gém 2, Juhász K., Kovalcsik B., Ferenczy D. 3, Bató. Edző: Bohus Beáta
MTK: Győri B. – GROSCH 3, Román 3, PÁL T. 8, SZABÓ L. 7 (5), Kobela 3, Pelczéder. Csere: Suba (kapus), Mazák-Németh Cs., Dakos 1, Sallai N. 1. Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 8. p.: 2–5. 10. p.: 4–6. 15. p.: 7–6. 22. p.: 11–10. 28. p.: 12–13. 37. p.: 19–14. 41. p.: 19–17. 48. p.: 23–22. 52. p.: 26–22. 58. p.: 26–25.
Kiállítások: 2, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Bohus Beáta:
– A mérkőzés elején nem állt össze a védekezésünk, öt potya gólt is kaptunk, elöl pedig sok ziccert hibáztunk. A szünetben megnyugtattuk a csapatot, a második félidőt jól is kezdtük, de támadásban kissé elfogytunk. Zaj Klára beállítása jó húzásnak bizonyult, kritikus helyzetekben átlendített bennünket a holtponton. Keményen küzdöttek a lányok, pozitívum, hogy egy pillanatig sem adták fel.
Vágó Attila: – Nehéz őszintén beszélni, mert olyankor az ember megüti a bokáját. Ha most elmondanám a véleményem, eltiltanának. Hősies küzdelem volt, mindkét csapat megalkuvás nélkül hajtott a győzelemért. Az első félidőben három-négy gólos előnynél hétméterest hibáztunk, ziccereket hagytunk ki, a NEKA pedig átvette az irányítást. A második játékrészben küzdött a csapat, s a sok hiányzó ellenére visszakapaszkodtunk. Úgy gondolom, egy pontot megérdemeltünk volna.

ÉRD–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 24–37 (13–15)
Érd,
300 néző. V: Horváth P., Marton B.
ÉRD: Kántor – Dávid-Azari 3, Kerekes 4, GERHÁTH K. 8 (2), SZTANKOVICS R. 3, Kopecz, Fekete B. 2. Csere: Horváth-Csapó (kapus), Horváth D., Paróczy 1, Csáki L., Gerencsér, Csiszár-Szekeres, Csáki Zs. 2, Háfra L. 1. Edző: Simics Judit
BÉKÉSCSABA: Razum – Horváth G. 2, LANISTANIN 9 (5), Bucsi 2, GIRICZ 3, GYIMESI 1, Borbély 2. Csere: Gadányi, SZABÓ D. (kapusok), VÁMOSI P. 5, MAYER 4, Andróczki 1, Hajtai 2, Kiss-Walfisch 1, Termány 4, Török F. 1. Edző: Farkas József
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 11. p.: 7–4. 18. p.: 7–9. 24. p.: 8–13. 27. p.: 10–14. 34. p.: 15–18. 39. p.: 18–20. 46. p.: 19–26. 54. p.: 21–31.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Simics Judit:
– A játékosoktól kellene megkérdezni, mi történik, mert hétről hétre próbáljuk megfejteni az okokat, hogy ki miért kerül ilyen vagy olyan lelkiállapotba, ki miért nem tudja kihozni magából, ami – szerintünk – benne van. Nem találtuk meg a megoldást. Nagyon szégyellem magam, mert ahogy a kinevezésem előtt is elmondtam, a csapat az edző lenyomata, és nem tudtam megoldani ezt a feladatot.
Farkas József: – A legjobb ebben a győzelemben, hogy felszabadultak a lányok. Kemény munkát tettünk bele a héten, hogy ez így sikerüljön, és úgy érzem, mentálisan sikerült a mérkőzés közepétől az Érd fölé nőni. Ellenfelünk is küzdött, de nagyon akartuk ezt a győzelmet, és a lányok is meg akarták mutatni, mi van bennük. Ezért éri meg edzősködni, ez életem egyik legszebb napja.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ 31–24 (16–11)

AZ ÁLLÁS
1. Győr 23 22 1 750–514 +236 44
2. FTC 24 21 2 1 780–572 +208 44
3. Debrecen 24 16 3 5 703–588 +115 35
4. Mosonmagyaróvár 24 16 2 6 733–636 +97 34
5. Siófok 24 11 4 9 666–641 +25 26
6. Vác 24 11 2 11 656–635 +21 24
7. MTK 24 9 3 12 647–642 +5 21
8. Fehérvár 23 9 3 11 583–638 –55 21
9. Dunaújváros 24 8 3 13 594–698 –104 19
10. Kisvárda 24 9 15 549–636 –87 18
11. Budaörs 24 7 3 14 585–674 –89 17
12. Békéscsaba 24 7 17 594–693 –99 14
13. NEKA 24 5 1 18 574–672 –98 11
14. Érd 24 3 21 578–753 –175 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik