A pénzdűne fényes oldalán - jön a katari kézi-vb!

Vágólapra másolva!
2015.01.14. 17:14
null
Ha van izgalom és érdekeltség, a katariak is be tudnak lelkesedni. <br />Képünkön Fazekas Nándor kapuját próbálják bevenni az ázsiai BL fináléjában (Fotó: Baki Balázs)
Csütörtök este a házigazda Katar és Brazília összecsapásával kezdetét veszi a 24. férfi kézilabda-világbajnokság. Beharangozónkban ismerkedünk a helyszínnel, körbeszaglászunk a hazai csapat környékén, megvizsgáljuk a fő esélyeseket, összeszedjük az alapvető tudnivalókat és megosztunk néhány érdekességet. Elsőként irány Doha!
Az al-Szadd felújított csarnoka. A félreértések 
elkerülése végett: a döntő nem itt lesz
Az al-Szadd felújított csarnoka. A félreértések elkerülése végett: a döntő nem itt lesz

MI VÁRJA A CSAPATOKAT KATARBAN?

Hipermodern, írhatni luxuskörnyezet. A közel-keleti ország pályázata – Norvégiáét, Lengyelországét és Franciaországét megelőzve – 2011-ben a legjobbnak bizonyult a nemzetközi szövetség elnöksége előtt. A vb-t az eredetileg tervezett négy helyszín helyett végül csak három csarnokban rendezik meg: Dohában a katari szövetség komplexuma, illetve az al-Szadd arénája látja vendégül a résztvevőket, az események csúcspontja ugyanakkor a Luszailban épült vadonatúj sportcsarnokban lesz, amit valóságos építészeti csodának tartanak és gyakorlatilag épp a vb-re készült el. A korábban több nemzetközi versenynek otthont adó Aspire Dome végül kikerült a helyszínek közül.

Milyen lesz a hangulat? A katariak a saját csapatukért nagyon tudnak lelkesedni, az előző négy vb-helyszínhez (Német-, Horvát-, Svéd és Spanyolország) képest azonban Doha jócskán kiesik a nemzetközi kézilabdaélet központjától, ennek ellenére a jegyek jól fogynak, a torna első fázisában is prognosztizálhatóak a legalább félházas meccsek. Nyilván kevesebb lesz a külföldi szurkoló, arra ugyanakkor számítani lehet, hogy sok Katarban dolgozó európai vásárol jegyet, és a katari egyetemisták is jutányos áron juthatnak belépőkhöz.

A VB HIVATALOS DALA



EGYSZER CSAK KINŐTT A SIVATAGBÓL EGY ÁZSIA-BAJNOK VÁLOGATOTT

S hogy milyen lesz a házigazda válogatott? Nemzetközi. Egy hazai rendezésű világbajnokságon a Föld legnagyobb egy főre eső GDP-jével rendelkező országban nyilván nem elfogadható, hogy a válogatott simán zakózzon mindegyik meccsen és a futottak még kategóriájába tartozzon. Nos, Katar tett is azért, hogy ne így legyen, és szűkös határidőn belül „felépítették” a kontinens legerősebb csapatát, amely tavaly – története addigi legnagyobb sikerét elérve – megnyerte az Ázsia-bajnokságot a döntőben a rivális Bahreint legyőzve otthonában.

Kép a katari válogatottról 2012-ből. 
Ma már izmosabb a „nemzeti” csapatuk
Kép a katari válogatottról 2012-ből. Ma már izmosabb a „nemzeti” csapatuk

A kispadra megnyerték Valero Riverát, a korábbi barcelonai sikerkovácsot, aki legutóbb még a spanyolokkal jutott vb-aranyig, míg a pályán Danijel Saric lesz a legnagyobb név, aki a hétköznapokon bő fél évtizede szintén a katalánoknál edződik. Váltótársa, a korábban egy évtizeden át német klubokban szolgáló Goran Sztojanovics, továbbá a Spanyolországból elszármazott beálló, Borja Vidal, a francia válogatottban is megforduló (sőt, vb-aranyérmes) Bertrand Roiné, az exhamburgi Zsarko Markovics, a Kubában született Rafael Da Costa Capote, a francia-tunéziai Jusszef Ben Ali és Eldar Memisevic sem a katari utánpótlás villámkarriert befutott növendéke. Ráadásul a katariak már fiatal tehetségekre is „vadásznak”, megszerezték például a 20 éves bosnyák Mirnes Grcót, és tavaly állítólag négy-öt dán játékost megkörnyékeztek.

KATAR 2015. Program, közvetítések, 
eredmények: VB-ADATBANK.
KATAR 2015. Program, közvetítések, eredmények: VB-ADATBANK.

Nem véletlenül fakadt ki több külföldi szakértő is a jelenséget látva. „Nem helyeslem ezt. A nemzetiség nem olyasmi, amit meg lehet vásárolni vagy amit el lehet adni, de amíg a szabályok olyanok, amilyenek, el kell fogadni ezt. Ám ha rajtam múlna, akkor változtatnék” – háborgott Bent Nyegaard, az egyik legismertebb dán televíziós szakértő.

Hasszan Musztafa, az IHF elnöke erre úgy védekezett, hogy a szövetség döntéshozó testületében képviselteti magát Dánia, Németország és a többi ország ugyanúgy, mint Katar, és ezek az emberek hozták a szabályokat. „Nem tehetünk mást, minthogy tiszteletben tartjuk ezt a döntést” – tette hozzá Musztafa.

Katar a felkészülés során legyőzte Norvégiát, Portugáliát, döntetlent játszott Dániával és Boszniával, és alig kapott ki Franciaországtól. A házigazdának érmes reményei talán nem lehetnek, de a sportszakmai fejlesztés hatékonyságát kiválóan érzékelteti, hogy a nagy négyes – lásd alább – után a fogadóirodák átlagosan Katar végső győzelmére fizetnék a legkevesebb pénzt…

VÁLTOZIK MÉG A RÉSZTVEVŐK LISTÁJA A RAJTIG?
Az előzmények ismeretében már szinte ezen sem lepődnénk meg. Kezdődött a történet az ausztrálok júliusi kurta-furcsa kigolyózásával, a helyükre a selejtezőt elbukó Németország került. Novemberben Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek jelezte, hogy politikai okokból nem indul a katari tornán, később azonban ezt visszavonták. Az IHF tanácsát ez már nem hatotta meg, és új országokkal töltötte fel a mezőnyt. A magyar szövetség is jelezte részvételi szándékát, de nekünk nem osztottak lapot. Nem úgy, mint Izlandnak és Szaúd-Arábiának, akiket a kontinentális szövetségek előterjesztése nyomán vettek be a mezőnybe. Izland esetében a legutóbbi Eb eredményét vették figyelembe, míg korábban a németeket az utolsó vb eredménye alapján sorolták be (ha ezúttal is így cselekednek, az nekünk kedvezett volna). Az szintén nem világos, hogy mi történt Dél-Koreával, mert az Ázsia-bajnokságon Szaúd-Arábia előtt végzett...

HOGY LÁTJA TALANT?

A magyar válogatotthoz hasonlóan a mieink kapitánya sem lesz ott Katarban, családilag azonban képviselteti magát, hiszen fia, Alex Dujshebaev ott van a címvédő spanyolok szűkített keretében. A Kielce edzője a torna hivatalos honlapjának beszélt várakozásairól.

„Csak nagyon kevés válogatottnak sikerült megvédeni a címét a világbajnokságokon, mint a franciáknak, akik kétezer-kilenc után kétezer-tizenegyben is nyertek. Alex és a többiek számára ez igazán kemény kihívás. Véleményem szerint mintegy hat válogatottnak van esélye a végső győzelemre, Dániának, Francia-, Horvát-, Spanyol-, Lengyel- és Svédországnak. Bár a németeket sem szabad alábecsülni, még ha szabadkártyára is volt szükségük a részvételhez.”

Dujsebajevnek jó katari kapcsolatai vannak – korábban ajánlatai is voltak onnét, de egyelőre nem akarta elhagyni Európát –, így nem csoda, hogy sokat vár a házigazdától. „Minden bizonnyal bejutnak a nyolcaddöntőbe. Erős csapatuk van és Valero Rivera személyében kivételes edzőjük, aki kettőezer-tizenhárom nyara óta nagyszerű munkát végez, sokat fejlődött vele a csapat. Nagy türelme van a játékosokhoz, megtanította nekik, mit jelent a fegyelmezettség. És természetesen Katar hívóereje is értékes érkezőkkel gyarapította a válogatottat, velük még a negyeddöntőre is lehet reményük.”

STERBIK NÉLKÜL A SPANYOLOK, ELŐSZÖR A KIS DUJSHEBAEVVEL

ŐK NEM LESZNEK OTT
Sterbiken kívül is lesznek azért nagy hiányzók. A németeknél például Holger Glandorf tavaly lemondta a válogatottságot (ráadásul decemberben súlyos sérülést is szenvedett), akárcsak a spanyoloknál a legutóbbi vb All-Star-csapatában is helyet kapó Alberto Entrerríos, sérült Luc Abalo, a dánoknál pedig nincs a keretben Nikolaj Markussen. A válogatott selejtezős kudarca miatt a szerb Marko Vujin, Momir Ilics vagy a norvég Bjarte Myrhol ugyanúgy a tv-n nézheti a vb-t, mint Nagy László, nem beszélve a kigolyózott ausztrál Tommy Fletcherről.

A spanyolok két éve hazai pályán meg sem álltak az aranyéremig, a dánokat 35–19-re verték meg minden idők legsimább vb-döntőjében. Az akkori keretük azóta nem sokat változott, a legnevesebb hiányzó Sterbik Árpád lesz. A kapusposzton így a tavalyi Eb-hez hasonlóan a José Manuel Sierra, Gonzalo Pérez de Vargas duónak kell helytállnia.

Alex Dujshebaevnek ez lesz az első világeseménye a felnőtteknél, a 22 éves jobbátlövő azonban egyáltalán nem nevezhető zöldfülűnek, Katarban is főszerep várhat rá.

„Tényleg generációváltáson megyünk keresztül, de ez nálunk nem olyan drasztikus, mint más csapatoknál – nyilatkozta Pérez de Vargas. – Alex Dujshebaev már pályára lépett a Bajnokok Ligájában, az idősebbek pedig szépen akarnak búcsúzni a spanyol válogatottól."

A SPANYOLOK HARCI SZELLEMÉVEL NEM LESZ PROBLÉMA

MINDEN RENDBEN, VAN SÉRÜLT A FRANCIÁKNÁL

Az állandóság a franciákra még inkább jellemző, persze Claude Onestának nincs is sok oka a változtatásra, egy éve például az Eb-döntőben leiskolázták a házigazda dánokat. A már egy évtizede megszokott nevek között most is ott találjuk Thierry Omeyerét, Nikola Karabaticét, Jerome Fernandezét, Michaël Guigouét, Daniel Narcisse-ét és Cédric Sorhaindóét. Luc Abalót viszont ezúttal nem csodálhatjuk meg, mivel az extraklasszis jobbszélső sérült.

„Biztos megérezzük a hiányát, mivel egymaga képes megváltoztatni a mérkőzések képét – mondta Abalóról Onesta az utolsó, Ausztria ellen 30–28-ra megnyert tesztmérkőzésük után. – A helyettesének, Guillaume Jolinak azonban volt néhány ragyogó megmozdulása a felkészülés során, és amúgy is régi motoros, tudja, mit kell tennie."

A francia szövetségi kapitány ezt követően kissé viccesen hozzátette: Abalo sérülése jó jel számukra.
„Csak egyszer utaztunk teljes kerettel, a 2012-es Európa-bajnokságra, amely hosszú évek óta a legrosszabb világversenyünk volt" – utalt a szakember a három évvel ezelőtti Eb-re, amelyen a 11. helyen végeztek.

A keret erős, a „szükséges" hiányzó is megvan, minden adva van tehát a jó francia szerepléshez.

A FRANCIA VÁLOGATOTT KICSIT MÁSKÉPP


A DÁNOKNÁL CSAK VÉSZTARTALÉK A MAGYAR CSAPATOK ÁLTAL KINÉZETT 212 CENTIS ÁTLÖVŐ

A dánok erejéről mindent elmond, hogy a legutóbbi két-két vb-n és Eb-n mindig döntőbe jutottak. Igaz, a négyből csak egyet, a 2012-es Eb-finálélét tudták megnyerni, 2013-ban a spanyoloktól 16, míg tavaly a franciáktól 9 góllal kaptak ki az aranymeccsen.

A hazai rendezésű 2014-es Eb után új korszak kezdődött az északi válogatottnál, Ulrik Wilbeket ugyanis Gudmundur Gudmundsson váltotta a szövetségi kapitányi pozícióban. Az izlandi szakember gyakorlatilag minden poszton világklasszis játékosra számíthat, a 212 cm magas Nikolaj Markussent például nem is vitte magával Katarba – a Szegeddel és a Veszprémmel is hírbe hozott balátlövő vésztartalékként áll majd készenlétben Dániában.

Lars Christiansen, a dán válogatottban 338 mérkőzésen 1503 gólt szerző (mindkettő rekord) korábbi balszélső tévés szakértőként lesz jelen Dohában. Az ő szemében Niklas Landin a világ legjobb kapusa, az pedig nem meglepetés, hogy a mezőnyjátékosaik közül kit tart a legjobbnak: „Ha topformában játszik, a korábban a világ legjobbjának is megválasztott Mikkel Hansen képes olyan szerepet játszani, mint a franciáknál Nikola Karabatic.”

KUKKANTSON BE A DOHAI HILTON HOTELBE, A DÁNOK SZÁLLÁSHELYÉRE!

A képre kattintva megnézheti a videót!
A képre kattintva megnézheti a videót!

ÁLDOTT JÓ CSAPAT EZ A HORVÁT

A horvát válogatott szokás szerint esélyesként utazik a tornára, Slavko Goluza csapata pedig idén is számít az égiek segítségére. Déli szomszédunknál immár szokássá vált, hogy az aktuális világverseny előtt meglátogatják Josip Bozanic zágrábi érseket. Idén erre január 12-én, hétfőn került sor, a horvát csapat és a szakmai stáb tiszteletét tette a zágrábi érseki palotában, ahol Goluza az egyházi vezető áldását kérte. Ezt meg is kapták, Josip Bozanic emlékeztette a kézilabdázókat, hogy sportolóként a fiatalok példaképei, és a vb-n Horvátország nagykövetei lesznek. Őméltósága megjegyezte azt is, hogy Alojzije Stepinac korábbi zágrábi érsek és bíboros is hódolt kézilabda-szeretetének római tanulmányai során.

A horvát válogatott a zágrábi érseknél járt (Fotó: zg-nadbiskupija.hr)
A horvát válogatott a zágrábi érseknél járt (Fotó: zg-nadbiskupija.hr)

Az 1960-ban elhunyt Stepinac az égből segítheti a horvátokat, Luka Stepancic viszont a pályán. A PPD Zagreb 203 centis fiatalja az egyike azon négy játékosnak a 16-os keretből, akik a kilencvenes években születtek (Filip Ivic, Ilija Brozovic és Ivan Sliskovic a másik három), és a 210 centis Marko Kopljarral válthatják majd egymást a jobbátlövő posztján. A társaik többsége is két méter körüli, így a horvátokat Katarban sem lesz könnyű átlőni. A falban továbbra is Igor Vori várja majd a bejátszásokat, a szélen rutinos villámemberek várnak bevetésre (Cupic, Strlek, Horvat, Nincevic), a kapuban pedig a veszprémi Mirko Alilovic és a 22 éves Ivic áll majd.

KI SZORÍTHATJA MEG AZ EURÓPAIAKAT?

A kézilabda hagyományosan európai sportágnak számít, ám a nőknél például a legutóbbi világbajnokságot Brazília nyerte meg. Az erősebb nemnél nemcsak ez jelentene meglepetést, hanem az is, ha bármely más, Európán kívüli válogatott végezne az élen – vagy akár a legjobb négy között.

A FRANCIÁK AZ ÉLRE ÁLLNÁNAK
A férfi kézi-vb-k összesített éremtáblázatán Svédország (4 arany, 3 ezüst, 4 bronz) áll az élen, őt követi Franciaország (4, 1, 3) és Románia (4, 0, 2). Magyarország egy ezüstérmével (1986-ból) a 13. a listán. Az utóbbi három vb-n a hagyományosan erős európai válogatottak (Spanyolország, Franciaország, Dánia, Horvátország) sajátították ki a dobogót (2009-ben még a lengyelek fértek oda), erősen kérdés, ezúttal lesz-e olyan csapat, amely bele tud szólni a nagyok vetélkedésébe.

A legtovább talán a katariak juthatnak, és nemcsak a hazai pálya előnye miatt, hanem a jó igazolásaiknak köszönhetően is (lásd fent). Régebben Dél-Korea mindig kiszámíthatatlan ellenfélnek bizonyult, egyik európai gárda sem mehetett ellene biztosra. Ehhez képest most ott sem lesz a vb-n, az ázsiai selejtezőn Irán és a vb-részvételtől később visszalépő Bahrein is megelőzte.

Katar mellett az afrikai és két dél-amerikai csapat fricskázhatja meg az öreg kontinens képviselőit. Előbbiek otthonosan érezhetik magukat a katari melegben, a légkondicionált csarnokokban azonban nem lesznek ilyen helyzeti előnyben.

Az utóbbi világbajnokságokon Argentínának és Brazíliának is összejött néhány bravúr, ám a keretük továbbra sem veszi fel a versenyt a legjobb európai válogatottakéval, ráadásul most már félvállról sem veszik őket, ami csökkenti az esélyeiket.

OLIMPIAI SZEMÜVEGEN KERESZTÜL: SZURKOLJUNK AZ EURÓPAIAKNAK!

A világbajnokság az olimpiai kvalifikáció szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A világbajnok egyenes ágon kijut Rióba, míg a 2–7. helyezett csapatok 2016 tavaszán selejtezőt játszhatnak. A vb-re nem kijutott európai csapatok (mint amilyen a magyar is) még a 2016-os Európa-bajnokságon szerezhetnek indulási jogot, ez azonban nem ígérkezik egyszerűnek. A mostani vb-n a legjobban szereplő két kontinens két-két helyet, míg a harmadik és negyedik kontinens egy-egy helyet kap a három selejtezőtornára. Európa tehát minden emberi számítás szerint két helyre számíthat, így legfeljebb egy olyan csapat előzhet majd meg minket az Eb-n (már ha sikerrel vesszük a selejtezőt), amely a vb-n még nem jutott olimpiai selejtezős helyhez. Így annak kell szurkolnunk, hogy minél több európai csapat kerüljön be a legjobb hétbe a vb-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik