Férfi kézi-vb: az MKSZ jelezte a részvételi szándékot

Vágólapra másolva!
2014.11.10. 07:59
A visszalépések után a magyar férfi kézilabda-válogatott a legutóbbi vb alapján joggal követelheti a részvételt a jövő év eleji, katari világbajnokságon.

Amikor júliusban a nemzetközi szövetség (IHF) Ausztrália helyett furcsa indokokkal kijelölte Németországot résztvevőnek a 2015-ös katari férfi-világbajnokságra, Magyarország tiltakozhatott volna a leghangosabban a döntés ellen. A legutóbbi Európa-bajnokságon és olimpián a németek ott sem voltak (a magyarok nyolcba, illetve négybe jutottak), a legutóbbi vb-n pedig úgy lettek ötödikek (mi pedig nyolcadikok), hogy az 5–8. helyért nem játszottak a csapatok. Az IHF természetesen erre a tornára mutatott rá, hogy Németország ott lehessen Katarban.Ausztrália helyett furcsa indokokkal kijelölte Németországot résztvevőnek a 2015-ös katari férfi-világbajnokságra, Magyarország tiltakozhatott volna a leghangosabban a döntés ellen. A legutóbbi Európa-bajnokságon és olimpián a németek ott sem voltak (a magyarok nyolcba, illetve négybe jutottak), a legutóbbi vb-n pedig úgy lettek ötödikek (mi pedig nyolcadikok), hogy az 5–8. helyért nem játszottak a csapatok. Az IHF természetesen erre a tornára mutatott rá, hogy Németország ott lehessen Katarban.

Kérdés, a visszalépések után mely csapatok kerülnek ki a vb-re: 
az MKSZ lobbizik a magyar válogatottért (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Kérdés, a visszalépések után mely csapatok kerülnek ki a vb-re: az MKSZ lobbizik a magyar válogatottért (Fotó: Szabó Miklós - archív)

Ahogy korábban megírtuk, két közel-keleti együttes, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek viszont nem kíván elutazni a szomszédjukba, Katarba, politikai okokból. Úgy gondoljuk, eljött a magyar sportpolitika ideje, mint azt keretes írásunkban is bemutatjuk, bőven van mire hivatkoznunk.

„Tájékozódunk a döntési mechanizmusról, felvesszük a kapcsolatot a nemzetközi szövetséggel, utána lesz stratégiánk arra, hogy milyen lépéseket teszünk – mondta Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke. – Mi biztosan jelezzük a részvételi szándékunkat. Várhatóan november 21-én döntenek a részvevőkről, ami egyrészt jó, mert addig lehet lobbizni, másrészt rossz, mert más is lobbizhat. AZ IHF szakmai döntést is hozhat, eszerint a legerősebb csapatokat jelöli a visszalépők helyett, de úgy is gondolkodhat, hogy minden térség, piac képviseltesse magát. Más a helyzet, mint Ausztrália esetében, hiszen akkor nem ismerték el az óceániai szervezetet, míg most másik ázsiai csapat is szóba jöhet a visszalépő helyett. A szituáció hasonló ahhoz, mint amikor Jugoszlávia kizárásával Dánia jutott ki a labdarúgó Európa-bajnokságra.”

Megfelelő sportdiplomáciai fellépéssel kiválóak lehetnek a magyar esélyek. Egyrészt két ázsiai csapat lépett már vissza, így az Ázsia-bajnokságról az ötödik és a hatodik helyezett, Dél-Korea és Szaúd-Arábia jönne a sorban, ami önmagában is túlzásnak tűnik, pláne úgy, hogy Szaúd-Arábiának is politikai konfliktusai vannak Katarral, akárcsak a mögötte végző Kuvaitnak és Ománnak.

A német sajtó egy része Magyarország és Szerbia esélyeit látja jónak, máshol Izlandot emlegetik az első várakozó helyén. Mivel világbajnokságról van szó, az IHF-nek logika és a szakmai tisztesség alapján a legutóbbi vb-t illene figyelembe vennie, ahogy tette ezt Németország jelölése esetén.

Akkor Izland tiltakozott a leghangosabban, most nekünk kellene leginkább hangoztatnunk az igazunkat, különösen úgy, hogy igazunk van!

Férfi kézilabda-válogatottunk a londoni olimpiának is köszönhetően az ország talán legnépszerűbb csapata, az egész magyar sport érdeke, hogy ott legyen Rióban, ahová leginkább Kataron át lehet eljutni.

Vetési elmondta, a versenynaptár sűrűsége miatt nem lát rá esélyt, hogy a lemaradó csapatok között pótselejtezőt rendezzenek, és az MKSZ már jelezte az IHF-nek, készen áll rá, hogy a visszalépők helyébe lépjen.

„Több verziót is hallottunk már arról, mi alapján dönthet az IHF, ha nem az ázsiai kontinensről kér fel két országot a visszalépők helyére. Szóba jöhet a legutóbbi világbajnokság végeredménye éppúgy, mint az IHF világranglistája vagy a legutóbbi Európa-bajnokság. A selejtezők zárásakor az európai selejtezőket szervező Európai Kézilabda-szövetség hivatalos tájékoztatást adott arról, hogy Magyarország a 2014-es Eb végeredménye alapján a világbajnokság 2. számú európai tartalékja, Izland mögött.”

„Az IHF rendkívül nehéz helyzetben van, hiszen olyan csapatok között kell különbséget tennie és sorrendet felállítania, amelyekben egy mindenképpen közös: a kvalifikáció során egyik sem harcolta ki a részvétel jogát. Az olimpiai kvalifikáció miatt azonban rendkívül fontos a katari világbajnokság, és úgy tűnik, két csapat komoly adományt kap az IHF-től november 21-én. Mindent megteszünk, hogy a mi kérésünket, jelentkezésünket is figyelembe vegye a nemzetközi szövetség Tanácsa” – mondta Vetési.

VERZIÓK A FÉRFI KÉZILABDA-VB FELTÖLTÉSÉRE
A legutóbbi Ázsia-bajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Dél-Korea, Szaúd Arábia
A legutóbbi Európa-bajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Izland, Magyarország
A legutóbbi világbajnokság legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Magyarország, Szerbia
Az IHF férfi világranglistájának legjobb két csapata a világbajnokságra ki nem jutott országok közül: Szerbia, Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik