Zöld-fehér szárnyakon - fókuszban a Fradi-kézisek KEK-diadala

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2011.12.27. 14:28
null
Felhőtlen öröm a viborgi dráma után (fent), illetve az alicantei döntőt követő hazaérkezéskor (Fotó: NSO-montázs)
Ahogy azt olvasóink az elmúlt években már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online december utolsó hetében szubjektív sorozatban eleveníti fel az esztendő emlékezetes, magyar vonatkozású történéseit. Elbukott nagy meccsek, felejthetetlen győzelmek, tisztelgés a Császár előtt, Dzsudzsák Balázs históriája, fogadási botrány – „2011, ahogy mi láttuk". Az első részben áttekintett csapatsportágakhoz, azon belül is a kézilabdához fűződik az esztendő legnagyobb magyar klubsikere: az Év csapata címet is elnyerő ferencvárosi lányok májusban megnyerték a KEK-t, a sportág 11. hazai kupadiadalát aratva. Az alábbiakban a zöld-fehérek menetelését idézzük fel.

Kökény Beát komolyan kell venni: a Ferencváros női kézilabda-szakosztályának ügyvezetője már a 2010-es szezonzáró banketten kijelentette, a zöld-fehérek döntőbe fognak jutni a KEK-ben. Akkor még valószínűleg kevesen tulajdonítottak nagy jelentőséget a szavainak, de mint utóbb kiderült, bejött a jóslata, sőt a lányok túl is szárnyalták a várakozásait a kupadiadallal.

Egy ilyen sikernek persze a pályán és azon kívül is meg kellett teremteni a feltételeit. Elek Gábor az ifi után vette át a felnőttek irányítását a Fradinál 2008-ban, és a behatárolt anyagi lehetőségek közepette kellett elkezdenie egy új, sikeres csapat kialakítását. A folyamatos építkezésnek végül (egy kevésbé eredményes 2010-es esztendő után) az idén érett be a gyümölcse. A legendás Fradi-edző, Elek Gyula fiaként kimondva-kimondatlanul azt várták tőle a ferencvárosi hívek, hogy visszavezeti kedvenceiket a győzelmi ösvényre. A bajnokságban ugyan drámai körülmények között elbuktak a népligetiek a Debrecennel szemben az elődöntőben, de a nemzetközi porondon megállíthatatlannak bizonyultak. Elevenítsük fel újra a KEK-sorozat néhány emlékezetes pillanatát!

Az FTC kiemeltként csak a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, de a szlovákiai Bánovsky nem jelentett gondot az Elek-csapatnak. Nem úgy, mint a nyolcaddöntő, amelynél alaposan belehúzott a Fradi, és a megelőző két BL-kiírás győztesét, a dán Viborgot kapta ellenfélül. A népligetiek azonban nem ijedtek meg, és talán a szezon (magyar szempontból) legdrámaibb párharcát produkálták.

Február 12., nyolcaddöntő, visszavágó, 60. perc: Idegenben csak egy góllal maradtak alul a ferencvárosiak, és a hazai visszavágó is igen szorosan alakult. 32–32-t mutatott az eredményjelző az utolsó perchez érve, amikor a dánok támadhattak. Már-már úgy tűnt, eladják a labdát, de végül náluk maradt, sőt ziccerbe kerültek. Alena Abramovics azonban hatalmas bravúrral védett, és a labda is a magyar csapathoz került. Lehetett támadni a továbbjutást jelentő találatért. Sokáig úgy tűnt, nem lesz meg az a fránya gól, és leperegnek az utolsó másodpercek, amikor Tomori Zsuzsanna betörése után hétméterest kapott a Fradi. A 2010 végén a szlovéniai kitérő után a zöld-fehérekhez visszatérő Zácsik Szandra állt oda, sok drukker pedig nézni sem merte, mi történik a végén. Pár pillanat múlva aztán a hálóban landolt a labda, a csarnok „felrobbant″, a lányok egymás nyakába ugorva ünnepelték a sikert. No igen, az ilyen győzelmeknek mindig fontos szerepük van egy csapat összekovácsolásában.

FERENCVÁROS–VIBORG 33–32

A dráma után jöttek a francia leckék, egymás után kétszer is francia rivális került az FTC útjába. Először a Toulon, amelynek otthonába egy góllal maradt alul a magyar csapat, ami az előzmények ismeretében jó előjelnek is számíthatott. A hazai visszavágón aztán érvényesült a papírforma, és Szucsánszkiék biztosan jutottak a legjobb négy közé. A sorsolás megint nem kedvezett, ugyanis az orosz Zvenyigorodot kiverő Metz következett.

Április 10., negyeddöntő, első mérkőzés: Nem kérdés, hogy az első találkozó volt a párharc kulcsa, a Fradinak ugyanis sikerült meglepnie a francia válogatott gerincét adó Metzet, és ötletes támadójátékával valamint az ellenfél hibáit kihasználva négygólos előnyt szerzett. A különbség akár nagyobb is lehetett volna, ha a hajrára nem fárad el a magyar csapat. A csarnok előtt megérdemelten zúgott a Fradi-himnusz a találkozó után. A visszavágón aztán a franciák is megmutatták valós tudásukat, ám az FTC-nek a kétgólos vereség is belefért a döntőbe jutáshoz.

ÚJABB BRAVÚR, EZÚTTAL METZBEN

Május 8., döntő, első felvonás: Dabason is hazai környezetben – bár nem a megszokott csarnokában – fogadhatta az Alicantét a Fradi, a fanatikusok pokoli hangulatot teremtettek. Mindkét gárda idegesen kezdte a finálét, majd a magyar csapatban előlépett Trufán Noémi, aki sorra lőtte a gólokat, és az FTC legeredményesebb játékosának bizonyult. Az átlövő így főszerepet játszott abban, hogy a visszavágóra ötgólos előnyt harcolt ki a Fradi a sokszor egyszemélyes csapat benyomását keltő Alicantéval szemben.

Május 15., zöld-fehér szárnyakon: az FTC-nek kis túlzással a döntőben volt a legkönnyebb dolga. A lényegi kérdések már az első meccsen eldőltek, és ha Elek Gábor tanítványai nem engednek ki a második meccs hajrájában, akkor kettős sikerrel emelhették volna magasba a kupát. Nagy volt az öröm már az Alicante csarnokában is, de az igazi önfeledt ünneplés a hazafelé tartó repülőgépen kezdődött. Mindenki boldogan kortyolt a körbejáró KEK-trófeából a siker emlékére, a csapattal tartó tulajdonosok, vezetők is elégedetten szemlélhették, hogy megérte a befektetett sok munka. A reptéri érkezés is emlékezetesre sikeredett: a csapat gépe vízfüggönyön haladt át a leszálláskor, a váróban pedig több száz szurkoló fogadta a lányokat az esti órák ellenére is.

KEK-GYŐZTES AZ FTC


Az itthoni reakciókat hallva, olvasva, sok volt a fanyalgó is a kupagyőzelmet követően. Természetesen a Bajnokok Ligájával nem lehet és nem is kell összevetni a KEK-et, a magyar sport jelenlegi helyzetében azonban a csapatsportágakban aratott mindegyik sikert meg kell becsülni, ugyanis egyre nehezebb tartani a lépést a világgal, egyre nagyobb a konkurencia (ezt jól láthattuk a világbajnokságon is). Minden bizonnyal ezt díjazták a hazai sportújságírók is, amikor az Év csapata címet idén a ferencvárosi kéziseknek ítélték oda.

A Népligetben jól látható a vezetők elképzelése: elsősorban a magyar játékosokra építenek (jelenleg két légiós található a keretben), és próbálnak egy olyan gárdát összehozni, amelyik hosszú távon együtt tud maradni. Emellett több fiatalt is beépítenek az utánpótlásból, ők már ízig-vérig fradistának vallhatják magukat. A családias légkör is nagyban megkönnyíti a közös munkát: a korábbi klasszisok közül többen (például Kökény Bea, Pádár Ildikó) is a klubnál maradtak, és igyekeznek segíteni az új generációknak. (Úgy tűnik, hogy a képességei alapján a honi mezőny egyik legjobbjának tartott Tomori is otthonra lelt a Népligetben, míg például Zácsik a szlovéniai időszak alatt is rendszeresen visszajárt a társakhoz.)

A jelenlegi csapat, amelyben többen hosszú távú szerződéssel rendelkeznek, alkalmas lehet arra, hogy évekre megoldja a feladatokat a Fradinál, és a közeljövőben méltó vetélytársa legyen a Győrnek a bajnokságban. Ez az egész sportágnak az előnyére válna.

Elcsépeltnek hangzik, de attól még van igazságtartalma: egy adott címet megvédeni sokszor nehezebb, mint megszerezni. Az FTC esetében is fennáll ez a mondás, a címvédőnek nem lesz könnyű dolga, ha a szezon végén ismét ott akar lenni a végelszámolásnál. Ezzel együtt remélhetőleg a magyar kézilabdázás 12. kupasikerére nem kell újabb éveket várni, és ki tudja, talán párhuzamosan a Győrnek is kijön végre a lépés a BL-ben.

Ki mondta, hogy rossz szám lenne a 13-as?

A KUPAGYŐZTES CSAPAT NÉVSORA
Alena Abramovics, Andrási Brigitta, Balogh Barbara, Barabásné Trufán Noémi, Bari Nagy Regina, Dajka Bettina, Deáki Dóra, Hornyák Anett, Kovacsicz Mónika, Mohácsik Mária, Németh Csilla, Pastrovics Melinda, Such Nelly, Szádvári Krisztina, Szamoránsky Anikó, Szamoránsky Piroska, Szarka Adrienn, Szucsánszki Zita, Tomori Zsuzsanna, Zácsik Szandra. Edző: Elek Gábor

Az FTC az Év csapata címet is elnyerte
Az FTC az Év csapata címet is elnyerte
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik