Női kézilabda NB I: sima Vasas-győzelem a Fáy utcában

Vágólapra másolva!
2007.03.23. 23:40
Nagyarányú győzelmet arattak a Vasas kézis lányai hazai pályán a Makó ellen. A vendégek már az első félidőben megtörtek.
Húsz percig tartották magukat a vendégek, eleinte még a vezetést is visszavették, a félidő utolsó harmada azonban a Vasasé volt.A makóiak nem igen jutottak lövéshez, a hazaiak pedig lerohanásból lőtték góljaik zömét, szerezve ezzel szokatlan előnyt a félidőre.Nem csökken a Vasas-fölény a második játékrészben sem, tudatosabban játszottak ellenfelüknél, így sikeredett rekordgyőzelmet aratniuk a szimpatikus, ám ezúttal a mérsékeltnél is gyengébben teljesítő makói csapat ellen.

NŐI KÉZILABDA NB I, 21. FORDULÓ

VASAS INVITEL – NÉMETH TOLL MAKÓ 45–21 (23–9)
Fáy u. ,300 néző. V: Nagy, Túróczi
VASAS: Triffa – Kántor 1, NAGY K. 5 (1), KAMPER 5, GAÁL 4, Tomori 6, GOROVA 7. Cs: Tóth Zs. (kapus), Stiener 3, ÁBRAHÁM 5, Blaskovits 2, BALOG 4, Simon 2, Kolos 1. Edző: Mocsai Lajos
MAKÓ: Klmebucz – Silye, Zámbó, Bartucz 1, Németh 1, Kárpáti, Paunok 2. Cs: Szabó (kapus), VAKARCS 10 (1), Csendes 3, Horváth 2, Lévai 2, Kormány, Nagy. Edző: György Ferenc
Az eredmény alakulása: 10. p.: 4–5. 18. p.: 10–8. 24. p.: 15–9. 40. p.: 32–12. 52. p.: 40–17.
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 261

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik