Mi van velük? Interjú az 1989-ben bajnok Csepel férfi kosárcsapatának két korábbi játékosával

Amíg az 1971–1972-es és az 1972–1973-as idényben nem számított óriási meglepetésnek a „szigetországiak” aranyérme Glatz Árpád irányításával, a nyolcvanas évek végén annál inkább. Az 1988–1989-es évadban 20 csapat – A- és B-csoport 10-10 együttessel – vágott az idénynek, az alapszakasz első hat helyezettje (Oroszlány, Bp. Honvéd, Csepel, ZTE, Tungsram, Körmend) játszott a bajnoki címért. Az első kettő, az Oroszlány és a Honvéd mellé az elődöntőben a Csepel–Körmend és a ZTE–Tungsram párosítás győztese csatlakozott. Mindkét elöl álló 2–1-gyel jutott tovább, a 66 éves, 122-szeres válogatott Székely László úgy emlékszik, simább lehetett volna, csak a második találkozón idegenben egy ponttal kikaptak: „Körmenden nagyon nehéz volt bíráskodni, mondjuk úgy, a játékvezetők a félelmetes hangulatban könnyebb síppal fújták meg a hazai pályát. A szurkolók a játékosokra is kígyót-békát kiabáltak.”       

Hozzátette: „Ugyanakkor az is tény, néhány nappal később magánemberként arra jártam, s a benzinkútnál azt mondták, te vagy a Székely. Abszolút nem volt ellenséges hangulat.” A Csillagtelepen felnövő irányító „Cinóber” becenévre hallgatott, ez rövidült idővel Cinóra. A négy között az Oroszlány három találkozón „elbíbelődött” a ZTE-vel, a Csepelnek kettő is elég volt a Honvéd legyűréséhez. Az elsőn a Nemzeti Sportcsarnokban a Honvédnak volt lehetősége még egy ellentámadásra, de játékosai érthetetlen módon kifutottak a játékidőből, maradt a 75–74 a Csepelnek. „Kivédekeztük…” – emlékezett Székely, pedig az eredménytelen támadásbefejezés a honvédosok lelkén száradt.

A finálénak az alapszakasz győzteseként az Oroszlány vágott neki pályaelőnnyel. A vidéki csapat elsősorban azzal volt jobb ellenfeleinél, hogy két kiváló lengyelt is foglalkoztatott (Justyn Weglorz és Dariusz Szczubial), továbbá lengyel szakvezető irányította (Tomasz Sluzalek). Az edzők szavazata alapján hatan a vidékiekre, öten a fővárosiakra voksoltak. Gellér Sándor (Bp. Honvéd) például a rutinos Szczubial, Tursics Sándor (Tungsram) a hazai pálya előnye, Patonay Imre (Körmend) a két lengyel, plusz a hazai pálya, Mészáros Lajos (szövetségi kapitány) az egység miatt tartotta esélyesebbnek az oroszlányiakat. Juhász Sándor (ZTE) és Rezák László (Kecskemét) – az 1991-ben bajnok Szolnok trénere – a rutin és a hosszabb kispad miatt a Csepelt látta jobbnak. Sluzalek azt mondta, az ötödik meccs dönt a javukra, Liptay István csepeli szakvezető négy találkozót jósolt, csepeli arannyal. 

Hosszabbításban nyertek a hazaiak az első összecsapáson 99–98-ra, a ráadást a vendégek centere, a csehszlovák Jaroslav Skála harcolta ki két büntetővel, a rájátszásban pedig az ő dobása pattant ki a gyűrűről. Székely így emlékezett: „A mi stílusunk a rohanós játékra épült, nemigen játszottuk ki az akkoriban harminc másodperces támadóidőt. Nem bonyolítottuk túl, aki a sok mozgás után helyzetbe került, megoldotta.” A Csepeli Sportcsarnokban Székelyék 94–72-re nyertek, a Népsport ezt írta: „Igazolódott azoknak a szakembereknek a véleménye, akik a Csepelnek azért jósoltak nagyobb esélyt a döntőben, mert több azonos tudású játékosa van (ezen a mérkőzésen heten dobtak tíz pontnál többet!).” Székely szerint:      „Azt hoztuk, amit tudtunk: a támadás volt az erősségünk, nekünk nem voltak ötven-hatvan ponttal megnyert találkozóink. Nemegyszer voltunk száz pont közelében.”      

Székely megjegyezte, tévesen írták, hogy azért igazolt el Csepelről a Honvédba, hogy bajnok lehessen. „Egy fenét! A vezetőség hagyta eligazolni Morgen Frigyest, Tarnai Bélát és Kaponyát, azaz Kovács Attilát, én meg ezen is összekülönböztem a vezetőkkel, de a végül sikeres idényre visszatértem, ma is egyszerűen fogalmazom meg: a Csepel volt az én csapatom!” Valóban, Cinóber tagja volt már az 1974-ben MNK-győztes együttesnek is, összesen 25 idényt húzott le piros-kékben!

Volt ennek a második meccsnek egy furcsa közjátéka: bejelentés érkezett a csepeli tűzoltóságra, hogy lelövik (!) az egyik játékvezetőt. A rendőrség délelőtt átvizsgálta a termet, délután civil ruhások is voltak a nézők között meg munkásőrök. „Semmit sem tudtunk erről az intermezzóról, azt láttuk, mennyi munkásőr van, de Csepelen ez azért nem volt szokatlan…” – reagált az irányító.

A fordulatot a harmadik találkozó hozta meg, idegenben 77–69-re győzött a Csepel, a házigazda hét és fél percig nem dobott pontot, 43–60 is volt az állás. A sorrendben harmadik találkozón Liptay edző Somogyi Lászlóra bízta Szczubial őrzését, a lengyel tőle szokatlanul, „csak” 18 pontot dobott. „Azzal az indokkal osztotta rám a dobógépet, hogy engem nem tud »átdobni«. Végül így is lett, de centerként nem mindig tudtam lábbal követni, ezért kipontozódtam” – mondta a 65 éves Somogyi László, aki igencsak kacskaringós úton került Csepelre. Nyíregyházáról jutott be a Műszaki Egyetem építőmérnöki karára, statikusnak tanult, mégsem került a nagy hagyományú MAFC látóterébe, viszont a szintén számos műegyetemistát foglalkoztató Gödöllői EAC-ban az NB II-ben kosarazott. A BSE csábította, először nem ment, aztán az első osztályba visszakerülő tanácsiak trénere, Kertész István addig fűzte, hogy a Városmajorba költözött.      

„Jól éreztem magam, noha a rutinos harcosok – például Czina Józsi – mellett tehetséges fiatalok, köztük a később a Szolnokkal bajnok Berkics László alkották a csapatot” – mondta Somogyi, aki válogatott lett a BSE-ből (57-szer játszott címeres mezben). A legjobbak edzésein (csupán néhány név: Losonczy Árpád, Horváth Attila, Recska László, Szűcs József) éppen Székely László bátorította, hogy menjen Csepelre. Egy évig ott edzett, a BSE-vel meccselt, aztán 1985-ben átigazolhatott. „Büszke vagyok, hogy válogatott lehettem, mert egyszer még BSE-kosarasként egy edzőtovábbképzőn a már tréner Gellér Sanyi megjegyezte, jó, jó, de Somogyit meg kellene tanítani kosárlabdázni.” Ezen nem sértődött meg, csupán 24 éves korában lett NB I-es kosaras…

Idegenbeli győzelmével a Csepel egy lépésre került a bajnoki címtől, nem véletlenül mondta Liptay még Oroszlányban, hogy Csepelen már ünnepelni szeretnének. Liptay István egyébként az idény előtt került a piros-kékekhez. Nem akárki volt a sportágban a 2022-ben 87 éves korában elhunyt szakember: 54-szeres csepeli válogatottként megjárta az 1960-as római olimpiát. A legenda szerint azért kapta a Csúzli becenevet, mert olyan dinamikusan rugaszkodott el a dobásoknál – alacsony termete ellenére még zsákolni is tudott. Értett a játékosok nyelvén, remek meglátásai voltak, bár… Amikor Csepelre került, az alapozás alatt egy-egy edzés után a kosarasok összenéztek, ugyanis Csúzli nem hajtotta ki a belüket. Mondták egymásnak, ebből vagy kiesés, vagy bajnoki cím lesz…

S ugyan 1988-ban még a legjobb hatba se került, egy évre rá, március 19-én egy lépésre volt az aranyéremtől a Csepel, és simán nyerve (82–75) lett 16 év után újra bajnok. Hogy mit kaptak a bajnoki címért? Somogyi nevetve mondta: „Annyit, mint a futballisták.” Csettintettem, de rögtön hozzátette: „Abban az évben a Csepel nyerte meg az NB II Nyugati csoportját, s a játékosok félmillió forintot kaptak. Csak ők fejenként, nálunk meg az egész csapat…”      

Székely kiegészítette: „Mire a banketten belelendültünk volna, szóltak, már csak a saját számlánkra ihatunk, mert a megrendelt vacsorát és egy-egy üveg sört állta a klub. Igaz, később izlandi túrán vettünk részt. Korábbi edzőnk, Németh László az ottani válogatott kapitányaként meghívott egy magyar együttest, így mi utazhattunk.” A 10. és a 15. évfordulón az oroszlányiakkal együtt még játékkal ünnepeltek, de aztán azt mondták, olyan öregek, hogy már nem lépnek pályára. A 2010-ben elhunyt Cuhorka Csaba temetésén elhatározták, össze-összejönnek, egyik alkalommal Jaroslav Skála is ellátogatott hozzájuk.

Arra a felvetésre, mi jut eszükbe a sportolásról, a bajnoki címről, Somogyi így fogalmazott: „A hobbim volt a munkám, mert egy percet sem dolgoztam statikusként, később már könyvelőként tevékenykedtem. Jó érzés, ha van egy kiemelkedő siker az ember életében, évtizedek múlva is lehet miről beszélgetni.” Székely László, aki már 31 éve a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium matematikatanára, így foglalta össze: „Hogy mit adott a sport? Mindent: például utazást – mert azért a mi időnkben nem lehetett ripsz-ropsz ide-oda menni… Ám ami a legfontosabb, életre szóló barátságokat. Bár már nem csupán az aranyérem kerül szóba, hanem az is, kinek mije fáj.”

A Csepel 1989-ben bajnok kosárlabdacsapatának játékosai:
Bartók Gyula, Bodnár Zoltán, Cuhorka Csaba, Farkas András, Kircsák Zoltán, Klöczl György, Kovács Zoltán, Reizer Ferenc, Jaroslav Skála, Somogyi László, Székely László, Takács Sándor, Varga Géza 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 30-i lapszámában jelent meg.)