Jégkorong: majdnem bravúr, egygólos vereség a kazahoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 21:16
null
Jó meccset játszottunk a kazahokkal (Fotó: Koncz György)
Az oroszországi elit vb-re készülő magyar jégkorong-válogatott negyedik felkészülési mérkőzésén remek teljesítménnyel egygólos vereséget szenvedett Kazahsztántól a Tüskecsarnokban. A mieink az 51. percig vezettek és teljesen egyenrangú partnernek bizonyultak, a hajrában azonban elfáradtak.

A mieinknél bevetésre került a közös munkába korábbi sérülése miatt csak a héten bekapcsolódó Kóger Dániel, valamint a klubkötelezettségét a tengerentúlon letudó, szerdán megérkező Erdély Csanád.

Rögtön a kezdés után ránk jöttek a kazahok, de megúsztuk az első percet, és gyorsan felvettük a tempót. Bátran letámadtunk már a félpályánál, távol tartva így az ellent a kapunktól. A 4. percben emberelőnyhöz jutottak a kazahok, mi pedig nem bírtuk ki a nyomást: az üresen hagyott Jevgenyij Rimarev közelről emelt a bal felsőbe. Nem zuhantunk össze, egy perc sem kellett az egyenlítéshez: Dudás Jesse korizta körbe a kazah kaput, centerezését a középen ziccerben érkező Galló Vilmos váltotta gólra. Remek akció volt. Izgalmas, lüktető volt a játék, amelyben a kazahok irányítottak ugyan, mi viszont blokkolva, rendre odapiszkálva is egyenrangú partnereknek bizonyultunk.

A 11. percben fórhoz jutottunk, de hiába fejtettünk ki nyomást, nem jött az újabb gól. A kazah válogatott a 16. percben is megfogyatkozott. A korongjáratásunk akkor is megvolt, de csak egyszer tudtunk lövő pozíciót fogni. 19 mp-cel a kiállítás lejárta előtt viszont újabb kazah állt ki, és ezt a lehetőséget gólra váltottuk! Bár a negyedik játékosuk már jégen volt, még éppen nem ért vissza védekezni, Sofron István keresztpasszát pedig Banham Frank kapásból bezúzta. Ezzel kiegészült ugyan az ellenfél, visszajött az ötödik emberük is, de ezt nem bántuk. A végjáték egyértelműen a miénk volt. Megszokásból ott felejtettük magunkat az ellenfél harmadában. Járattuk a korongot, sok volt a mozgás, pontosak, erősek a passzok, megvolt a gólhelyzet is, érett a harmadik gól. A vendégek érezhetően nagyon kívánták a szünetet, amit újabb kapott gól nélkül el is értek (2–1).

Három gyors kiállítással vette kezdetét a második felvonás, amiből számszakilag mi jöttünk ki rosszabbul. Előbb a kazah fórnál Rajnának kellett résen lenni, majd egyenlő létszámnál előttünk is adódott gólhelyzet. Változatlanul nagy volt az iram, a harmad eleje és a vége a vendégeké volt, a közepe viszont a miénk. Feszes védekezés mellett veszélyes kontrákat vezettünk, kétszer ziccerbe is kerültünk. A 31. percben Rajna átadta a helyét a kapunkban Bálizs Bencének, akit azonnal leteszteltek a kazahok. Cserekapusunk a folytatásban is együtt élt a tempóját nem veszítő játékkal, a felvonást is az ő bravúrja zárta (2–1).

Letámadásaink intenzitása nem csökkent, így a játék döntően a mezőnyre korlátozódott, a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. A 43. percben Nagy Gergő csókoltatta meg a palánkot egy kazah védővel az ellenfél kapuja mögött, amiből kakaskodás és kétperces kiállítás lett. A bírók viszont a törlesztés miatt kihozták párosra a dolgot. Négy a négy ellen mi voltunk az aktívabbak, bár ekkor a fáradtság már érezhető apró nyomokat hagyott a játékosokban, és az iramon. A hajrához közeledve ismét felpörgött a játék, és jó volt látni, hogy inkább a mi akaratunk érvényesült, mint a vendégeké. Ami minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy a keretszűkítés nálunk élesebb. Lévén nem kétévente járunk az elitben, mint a kazahok.

SZAVAZÁS

Hokisaink 2009-ben átszállójegyet váltottak az A-csoportos elitbe. Mi lesz velük 2016-ban, ismét a legjobbak között?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az 51. percben aztán sajnos gólt lövettünk a kazahokkal. Az addig hiba nélkül játszó Stipsicz Bence nézett el a harmadunkban egy keresztpasszt, majd a palánkról visszapattanót sem tudta blokkolni. Így a szimplán zavarni érkező, de végül helyzetbe kerülő Nigel Dawes büntetett. Az 54. percben Bartalis István fölösleges kiállítását gáncsolásért már abszolút a fáradtság számlájára írhattuk. A két percet viszont sok korival letudtuk kapott gól nélkül. Nem úgy a hajrát, amikor a szélen Brandon Bochenskiről feledkeztünk meg, aki góllal zárta a ziccerét. Két és fél percünk maradt a meccsből. A végén levittük Bálizst, így mezőnyben megvolt az emberfór, de hiába támadtunk, nem sikerült egyenlítenünk (2–3).

Nagyot játszott a magyar válogatott, amely ötven percen keresztül teljesen egyenrangú partnere volt az elmúlt években az első és a második vonal között liftező kazah válogatottnak. A Rich Chernomaz szövetségi kapitány által dirigált szakmai stábnak nincs könnyű dolga a keret további szűkítését illetően.

A válogatott Hokimaratonra elkeresztelt felkészülési időszaka szombaton este az orosz B-válogatott elleni találkozóval zárul. A sorozatban öt mérkőzést vívtunk, kivétel nélkül nálunk magasabban jegyzett nemzetek ellen. Ez még akkor is igaz, ha idén történetesen az osztrákok és a szlovénok is a második vonalban (divízió 1/A) szerepeltek. A ma véget érő tornát a szlovénok nyerték meg, így biztos feljutók. A második helyen végző olaszok még reménykedhetnek a feljutásban, ami az elit-vb végeredményétől függ. Amennyiben ugyanis a jövő évi elit-vb-t rendező francia és német válogatott végez a szentpétervári csoport hetedik, illetve nyolcadik helyén – itt szerepelnek a magyarok –, úgy csak a moszkvai nyolcas utolsó helyezettje esik majd ki. Az eddigiektől eltérően, amikor két-két csapat cserélt helyet. Japán kiesett, de ezt már a mai, záró forduló előtt tudni lehetett.

JÉGKORONG, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–KAZAHSZTÁN 2–3 (2–1, 0–0, 0–2)
Tüskecsarnok, 2800
néző. V: Gebei, Haszonits, Soltész, Pálkövi.
MAGYARORSZÁG: Rajna (Bálizs) – Dudás, Sagert, Sarauer, Kóger, Sofron – Wehrs, Garát, Sebők B., Banham, Galló V. – Szirányi, Mestyán, Nagy G., Könczei, Bartalis – Vas M., Stipsicz, Erdély, Nagy K., Benk – Terbócs. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz
KAZAHSZTÁN: Kolsesnik – Triasunov, Szemjonov, Dawes, Bochenski, Boyd – Savcsenko, Lipin, Sztarcsenko, Rimarev, Ivanov – Korabjenikov, Lakiza, Kudajkov, Puskarev, Sin – Lobanov, Rispajev, Markelov, Pansin, Grenc – Ibrajbekov. Szövetségi kapitány: Andrej Nazarov
Gólok: 4:36 Rimarev (Lipin – emberelőny, 0–1), 5:20 Galló V. (Dudás – 1–1), 17:28 Banham (Sofron – ee., 2–1), 50:28 Dawes (Bochenski – 2–2), 57:30 Bochenski (Dawes, Triasunov – 2–3)
Kiállítások: 10 + 10 perc fegyelmi (Nagy G.), ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Andrej Nazarov:
– Kimondottan jó mérkőzés volt, amelyen mindkét csapat nyerhetett volna, a végén nekünk volt szerencsénk. Minden meccsen ugyanilyen keményen játszunk és mindig megpróbálunk nyerni, ezúttal is ezt láthatta a közönség.
Rich Chernomaz: – Ötven percig jól és agresszívan játszottunk. Aztán jött a fordulópont: a záró harmadban rengeteg szükségtelen kiállítást szedtünk össze, a technikás, remekül korcsolyázó kazahok ezt meg is büntették. A világ legjobb csapatai ellen nem engedhetjük meg magunknak ezt, uralkodnunk kell az érzelmeinken.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik