Európai hokitúra - Zidane és a felhőkarcolók

Vágólapra másolva!
2013.11.19. 11:12
null
Vas Márton és családja hozzászokott a frankfurti élethez
Átvitt értelemben a pokolból a fellegekbe jutottunk európai sporttúránk ötödik napján. Frankfurtban beszélgettünk a negyedosztályból újraindult jégkorongklub, a Löwen igazgatójával és legjobb hátvédjével, zárásként pedig felmásztunk, ha nem is a világ, de a város tetejére. Szóba került Marozsán Dzsenifer, a Fiorentina és Mainhattan is.

 

MINT A FIORENTINA
Vas Márton és Rich Chernomaz között különleges a kapcsolat. Válogatott jégkorongozónkból kanadai szövetségi kapitányunk csinált újra hátvédet, aztán átigazolta az általa igazgatott klubhoz is. Az átállás Vasnak nem ment könnyen – saját elmondása alapján öt-hat hétbe tellett –, és ez Chernomazra is hatással volt, mert tartania kellett a hátát… De aztán rendbe jött hokisunk formája és mára őt tartják a Löwen legjobb hátvédjének.
A helyiek amúgy is zsonganak, mert hiányzik nekik a minőségi jégkorong: a Frankfurt 2004-ben még bajnok volt – vezetőedző: Rich Chernomaz –, aztán viszont csődbe ment és a negyedosztályból kezdhette újra, körülbelül mint a Fiorentina az olasz fociban.
„A DEL, amely a legmagasabb jégkorong-divízió Németországban, nagyon hiányolja Frankfurtot – mondta Chernomaz, aki jó értelemben vett celebritás errefelé. – Amíg az első osztályban szerepeltünk, mindig volt ötezer nézőnk, az Oberligában viszont gyengék az ellenfelek és az átlagnézőszám 3500-ra csökkent. Nem igazán van derbink sem, de ahhoz képest, hogy harmadosztályúak vagyunk, a drukkerek nagyon lelkesek. Szeretnénk visszaépíteni a bizalmat, amit elveszítettünk a csődkor.”

Frankfurt tökéletes hely.

Egyrészt a földkerekség egyik legmenőbb városa – erről mindjárt bővebben –, másrészt sok minden a helyére kerül itt a világ dolgaiból.

Afelől nincs kétség, hogy a labdarúgás e bolygó legkedveltebb sportja, ami természetesen igaz Frankfurtban is, még ha az Eintracht momentán ippeg elkerüli az osztályozós helyet a Bundesligában.

Csakhogy a nyugat-európai futballhoz nekünk semmi közünk, hogy idézzünk egy sarkosat Lőw Zsolt későbbi NSO-s interjújából. Az egész pedig ott ér össze, hogy Frankfurtban is van magyar labdarúgó, csak éppen a német válogatottban játszik és hölgy: Marozsán Dzsenifer. Ő jelenleg az 1. FFC Frankfurt sportolója – a városnak klubja még a fő férfi focicsapat, az Eintracht; a manapság utánpótlásgyárként fungáló Rot-Weiss; a másodosztályú FSV; a Pirates és Universe nevű amerikaifutball-brigádok, és működik kosár-, meg természetesen jégkorong-egyesület is.

Frankfurt tele van sporttal, következésképp létesítményekkel is. Az Eintracht stadionja ötcsillagos FIFA-építmény, a 2006-os világbajnokságon öt mérkőzés otthona volt: július 1-jén itt játszott akkorát Zinedine Zidane a brazilok ellen a negyeddöntőben, hogy az NS-ben 9-est adtunk neki.

A védőből csatár, majd csatárból védő kutyát sétáltat
A védőből csatár, majd csatárból védő kutyát sétáltat

A Commerzbank Arena 51 500 fős műremek 150 millió euróból, és ezzel ki is jelöltük, milyen gazdasági ereje van a környéknek. Frankfurt a világ egyik leggazdagabb városa, különböző gazdasági sorrendekben a kirívóan legrosszabb helyezése a 23. volt 2012-ből, egyébként inkább a top 10 tagja. Mi sem bizonyítja jobban pénzügyi fontosságát, hogy itt van az Európai Központi Bank, benn a belvárosban, a felhőkarcoló-negyedben, Mainhattanben.

Ez a vidék fényévekre van attól, amit Magyarországon láthatunk még a legmodernebb területeken is, egyszerűen lerí az épületóriások között siető irodistákról, hogy bizonyosan megvan a maguk baja, de az tutira nem a pénzhiány. Pont ezért nem is a pénz a legfontosabb a helyieknek, hanem a mentalitás. Hogy rendesen menjenek a dolgok, hogy rend legyen, hogy termeljen a gazdaság, fejlődjön az egyén, hogy jól érezze magát a közösség.

Európai sporttúránk ötödik napján ellátogattunk Vas Mártonhoz, aki a Löwen Frankfurt légiósa: válogatott jégkorongozónk elmesélte, miként bánt vele (új) klubja a nyáron. A magyar sporttörténeteken szocializálódott olvasó azt várhatná, hogy szívszaggató történet következik, de éppen ellenkezőleg. Miután honfitársunk a nyáron megegyezett az Oroszlánokkal, azonnal küldték a címeres pólót Magyarországra, hogy a klubhonlapra írandó bemutatkozó cikkhez illő képet mellékelhessenek. Az aláírás után, még bőven az izzasztó hőségben, méretes küldemény érkezett Frankfurtból: benne löwenes ruhákkal, Frankfurtot bemutató tájékoztató anyaggal, Vas 42-es számával ellátott sapkával és még almaborral is, ami Frankfurt specialitása amúgy. És van tovább is, amit majd bővebben kifejtünk a következő hetekben a Nemzeti Sport Csoport kiadványaiban – most csak azt kívánjuk jelezni, hogy errefelé nem a pénz a lényeg, hanem a hozzáállás.

Ezt támasztja alá, hogy amilyen nagy és erős Frankfurt – bár némi meglepetésre a legutóbbi népszámlálásnál csak 687 775 főt jegyeztek fel, de az agglomeráció nyilván dob a lélekszámon –, akad rusnyább része is, például ocsmányul füstölgő kémények, amelyeket viszont úgy világítanak meg éjjel, hogy a piros és kék fényektől izgalmas lesz, nem undorító.

Izgalmas, sőt, lenyűgöző a már említett Mainhattan is, amelybe búcsúzásként elnéztünk magunk is: a Main Tower hivatalosan 190 méteren regisztrált kilátója elképesztő látvánnyal gazdagítja, aki feljut oda. Nekünk volt szerencsénk, így találkozhattunk a német közszolgálati televízió, az ARD jéggé dermedt munkatársával, akinek az volt a dolga, hogy a csúcson felügyelje a kamerát, amely egész nap a város látképét filmezte a híradóban használatos blue box-technikához.

Mi is nézelődtünk egy ideig – aztán észak-nyugat felé fordultunk, mert indulunk tovább Krefeldbe.

Chernomaz szeretné visszaszerezni a klub nimbuszát
Chernomaz szeretné visszaszerezni a klub nimbuszát

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik