Európai hokitúra - Az oroszok már Salzburgban vannak

SZŰCS ANDRÁS (szöveg), Veres Viktor (fotó), Kibédi Péter (videó) – SalzburgSZŰCS ANDRÁS (szöveg), Veres Viktor (fotó), Kibédi Péter (videó) – Salzburg
Vágólapra másolva!
2013.11.15. 18:10
null
Salzburgi munka közben (Fotók: Veres Viktor)
A rekordbajnok Klagenfurttól az osztrák jégkorong Krőzusához, a Red Bull Salzburghoz vezetett utunk európai túránk első napján. Az RBS-nél nagy változások történtek, a Magyarországon is híres vagy inkább hírhedt Pierre Pagé odébb költözött, a farmcsapat pedig benevezett az orosz juniorbajnokságba, amelynek magyar tagja, a Patriot Budapest éppen nem üzemel. Ezt pedig még Salzburgban is sajnálják.

„Kár, hogy a magyar csapat megszűnt, mindig is el akartam jutni Budapestre” – ezt közölte velünk Derek Mayer, a Red Bull Salzburg farmcsapatának vezetőedzője.

Mayer 46 éve Kanadában született, játékosként az AHL-ig jutott, aztán a kilencvenes-kétezres években Németországban légióskodott, majd edzősködni kezdett, és az idén nyáron igazolt az RBS-hez. Brit Kolumbiából egészen Mozart városáig jutott tehát, ahol a juniorokat edzi. A fiatalok idén nyártól az MHL-ben, azaz az orosz juniorbajnokságban – másképpen a világ második legjobb jégkorongligája, a KHL tartalékbajnokságában – szerepelnek, amelyben az előző idényben még a Budapest Patriot is részt vett.

HOL, MENNYI?
Az MHL-ben elképesztő távolságokat tesznek meg a csapatok, az előző idényben a Patriot Budapest egyetlen riválisához – éppen a Karlovy Varyhoz – buszozott csak, amúgy repült, például a távol-keleti Habarovszkba 14-15 órát. Például ez az oka annak, hogy a csapatok rendszerint turnéznak és sokszor dupláznak: a Red Bull Salzburg például csütörtök este után péntek délután is meccselt a csehekkel, akik szintén akkora szakmai stábot dolgoztatnak, mint egy kisebb hadsereg.
Mindebből látszik már, micsoda befektetés az orosz juniorbajnokságba nevezni, amelyben csak a bankgarancia 1 millió euró, és akkor a működési költségekről, csarnok- és egyéb feltételekről nem is beszéltünk.
Továbbra is igaz: a minőséget meg kell fizetni.

A Patriot valójában cseh tulajdonú, de a Magyar Jégkorongszövetségnél bejegyzett klub, amely Káposztásmegyeren, a Jégpalotában rendezte a mérkőzéseit, ám már szezon közben is anyagi gondok gyötörték, a tartozások miatt a szolgáltató lekapcsolta a honlapját, az őszre pedig végképp befuccsolt a történet, így a csapat működése szünetel. Pedig szakmailag nem volt sikertelen a projekt: három magyar játékos, a kapus, Vay Ádám, a két csatár, Fekti Ádám és Nemes Benjámin is a Patriotnál jégkorongozott. Utóbbi még az MHL All Star-mérkőzésén is játszhatott, sőt be is talált, leszerződtette az EBEL-részvevő Sapa Fehérvár AV19 nagycsapata, az előző héten pedig a magyar felnőttválogatottban is bemutatkozott.

Így segíti egy fiatal hokis pályafutását az MHL, amelybe a Red Bull Salzburg is beszállt a nyáron. És ez jó döntés volt, erről megbizonyosodtunk, amikor európai körutunk első napját Salzburgban zártuk, miután a Porsche Hungaria Kft. által biztosított Skoda Superb átrepített minket az osztrák rekordbajnok KAC-tól, Klagenfurtból.

Irigylésre méltó körülmények
Irigylésre méltó körülmények

Salzburgban este a Red Bull farmcsapata játszott a cseh Karlovy Varyval, és a kifejezetten élvezetes, gyors és színvonalas, ráadásul a szétlövésig tartó mérkőzés tényleg minden igényt kielégített, támasztotta azt néző, szülő, szimpla szurkoló vagy szakértő. Azt nem mondanánk, hogy táblás ház volt a 3–2-es hazai győzelem során, mert valójában úgy ötvenen lézengtek a nézőtéren, de ennek is megvan az oka.

KICSI A VILÁG
Miközben beszélgettünk Derek Mayerrel, kiderült, hogy jó ismerőse Rich Chernomaznak, aki nem csak a magyar felnőtt- és U20-as válogatott szövetségi kapitánya, hanem a német harmadosztályú Löwen Frankfurt sportigazgatója is. Utóbbi minőségében keresett a nyáron edzőt a klubjához, aki végül a Miskolc korábbi trénere, Tim Kehler lett, ám mielőtt őt kiválasztotta volna, Chernomaz Mayerrel is tárgyalt.

Guido Stapelfeldt, a Red Bull Salzburg rendkívül segítőkész kommunikációs igazgatója elmesélte, eleinte négyszáz-ötszáz nézője volt a farmcsapatnak – amikor az Alba Volán döntőzött a junior EBEL-ben, 1800-an látták a bajnokavatást Székesfehérváron, amúgy ott pár száz az átlag –, de miután elmúlt az újdonság varázsa, a közönség visszapártolt a felnőttekhez, akiknek heti két hazai bajnokija van átlagban, egy harmadikra pedig már nem feltétlenül éhes Salzburg sportközvéleménye. A figyelemért ugyanis nemcsak a város turisztikai látványosságaival, hanem a Red Bull-sportbirodalom egyéb ágazataival is meg kell harcolni, hiszen van labdarúgó-szakosztály is, a világbajnok Formula–1-es csapat bölcsője is a szomszédban, akárcsak a havas lejtők a hegyoldalakban, ráadásul egy-két házzal odébb, Lipcsében és Münchenben ugyanígy megvan a Red Bull foci, hoki kombója.

Salzburgban a világ minden táján keresik a lehetséges sztárokat
Salzburgban a világ minden táján keresik a lehetséges sztárokat

Apropó, München! A nemrég még csak EHC-nak, manapság EHC Red Bull Münchennek hívott jégkorong-egyesülettel több szálon is tart fenn kapcsolatot a magyar hoki. Ott edzősködött sokáig Pat Cortina, a 2008-ban A-csoportba jutott szapporói hőseink kapitánya, ám azóta német szövetségi kapitány lett belőle, ezért a Münchentől elköszönt, és helyét Pierre Pagé vette át, akit az Alba Volán Salzburg elleni EBEL-csatáiról kiválóan ismerünk... A Salzburg kommunikációs igazgatója szerint a váltás jót tett mindenkinek: Pagé nemcsak vezetőedzőként, sportigazgatóként is dolgozott, méghozzá igazán sikeresen, ám, mint tudjuk, „az idő mindent elront”...

Pagé helyett a felnőttekhez érkezett Don Jackson, a juniorokhoz pedig a felütésben idézett Mayer, aki videointerjúnkban elmondta: a világ minden táján keresik a lehetséges sztárokat, így Magyarországon is – a mostani 32-es keretből 19-en külföldiek –, a végcél pedig természetesen az, hogy a csapatba minél könnyebben illeszthető játékosokat adjanak a felnőttkeretnek. Tanultak itt korábban honfitársaink is, többek között az immár egyaránt felnőttválogatott Hetényi Péter, Kóger Dániel és Nagy Gergő is – közülük Kóger ma is mindennap jelen van a jégcsarnokban, noha a tengerentúlon légióskodik.

Hogy miként lehetséges ez?

A következő részben elmeséljük.

Salzburgban a hokisoknak a város turisztikai látványosságaival és a Red Bull-sportbirodalom egyéb ágazataival is meg kell harcolniuk
Salzburgban a hokisoknak a város turisztikai látványosságaival és a Red Bull-sportbirodalom egyéb ágazataival is meg kell harcolniuk

KÓGERÉK UTÓDAI AZ MHL-BEN KERGETIK A PAKKOT

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik