Jégkorong: Azon az úton járunk, amelyet elterveztünk a Brianconnál – Vas Márton

Vágólapra másolva!
2023.09.25. 12:34
null
Vas Márton (Fotó: Les Diables Rouges Hockey Briancon)
Vas Márton vezetőedző szerint azon az úton járnak, amelyet elterveztek a francia jégkorong-bajnokságban érdekelt Brianconnál.

A szakvezető az MTI-nek hétfőn elmondta, mivel a gárda „az elmúlt két idényben tök utolsó volt, és más klubok döntése miatt maradhatott az élvonalban”, az volt a cél, hogy „nem kicsit, hanem nagyon übereljék” a korábbi eredményeket.

„Az előző idényben összesen három győzelme volt a Brianconnak, most hat forduló alatt járunk kettőnél, és volt még vasárnap egy hosszabbításos vereségünk is” – mondta a nyáron kinevezett Vas Márton. Rajta kívül további három magyar, a kapusedző, Székely Csaba, valamint két játékos, Horváth Milán és Horváth Bálint is a klub alkalmazásban áll.

„A keret összeállításánál a hazai játékosok igazolásába nem igazán volt beleszólásom, a legjobb francia hokisok a nagyobb költségvetésű csapatokban szerepelnek. Nekem főleg a légiósok kiszemelése volt a feladatom. Úgy érzem, hogy amit kitűztünk magunk elé, abban fejlődünk. Saját nevemben beszélhetek: nagyon jól érzem magam, de úgy látom, a többiek is így vannak ezzel” – tette hozzá.

„A két magyar játékosunk sokat játszik, Bálint 16-20, Milán 22-25 perceket, és ez sokkal több, mint amit tavaly kaptak. Emberelőnyben és emberhátrányban is jégre küldöm őket. Ebbe a szerepbe nekik bele kell rázódniuk, de jól bírják a megterhelést” – fogalmazott Vas Márton, aki azt is kiemelte, hogy a település gyönyörű, remekül lehet ott feltöltődni, pihenni.

A Briancon vasárnap este szétlövésben kapott ki a Nice otthonában, és így az ötödik helyen áll hat mérkőzésből szerzett hét ponttal a 12 csapatos bajnokságban.

„Hétfő reggel hatra értünk vissza, a buszunk fekvőhelyes, ott aludtunk. Ez egy előre hozott meccsünk volt, nem volt betervezve a programba, de nem tudtunk mit tenni. Még nagyon a bajnokság elején járunk, a tabella nem tükrözi a realitásokat. Szeretnénk megtapadni a középmezőnyben, ne kelljen tartani a kieséstől, ne függjünk másoktól, hogy vállalják-e az élvonalat vagy sem. A csarnokunk 2100 férőhelyes, ám sajnos az elmúlt két év sikertelensége miatt most még a fél háznak is örülnénk. Azon dolgozunk, hogy visszajöjjenek a szurkolók, mert a fanatizmusuk megmaradt. Volt már olyan jól sikerült hazai meccsünk, melyre többen jöttek be menet közben, mint amennyien a kezdőbedobásnál jelen voltak” – mondta Vas Márton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik