Erste Liga: egy lépésre a bajnoki címtől az FTC-t harmadszor is legyőző Brassó

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 20:06
Kóger Dániel (kékben) két gólpasszal járult hozzá a harmadik brassói sikerhez (Fotó: coronabrasov.ro)
A magyar bázis nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Liga rájátszása döntőjének harmadik mérkőzésén a Corona Brasov legyőzte a magyar bajnok Ferencvárost, ezzel összesítésben már 3–0-ra vezet, azaz egyetlen győzelemre van már csak szüksége a bajnoki cím elhódításához.

 

Derekas meglepetéssel kezdődött az Erste Liga 2023–2024-es kiírásának döntője, az alapszakaszgyőztes Ferencváros ugyanis múlt pénteken 5–3-as, szombaton pedig 4–0-s vereséggel abszolválta első két hazai mérkőzését. Kedden aztán kiderült, a Corona Brasov otthonában sem megy jobban a zöld-fehéreknek.

Az első harmadot még 1–1-re lehozta Fodor Szabolcs csapata (a hazaiaktól Ryan Lowney találatára emberelőnyből a cseh Vladimir Roth válaszolt), ami azt jelentette, hogy öt játékrész után szerzett ismét gólt a döntőben. A középső felvonásban viszont a Brassó is kihasznált egy emberelőnyt – Jared van Wormer nyúlt bele egy távoli lövésbe, a megpattanó korongot Arany Gergely nem védhette. A harmad felénél aztán eldőlt a mérkőzés: a kék-sárgák 63 másodperc alatt kétszer is betaláltak, előbb Connor Sills, majd Owens Williams volt eredményes. Alig fél perccel később Nagy Gergő révén szépített a Ferencváros, de ennél többre nem futotta az erejéből, a záró harmadban a végig fegyelmezetten védekező Corona kihasználta, hogy az utolsó percekre Arany kapust lehívta Fodor Szabolcs – az 5–2-es végeredményt Radim Valchar állította be üres kapus góljával, 30 másodperccel a rendes játékidő vége előtt.

Ez azt jelenti, hogy ha a Corona szerdán is nyerni tud, akkor fennállása során első alkalommal lesz az Erste Liga bajnoka.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
CORONA BRASOV (romániai)–FTC-TELEKOM 5–2 (1–1, 3–1, 1–0)
Brassó, 1450 néző. V: Soós, Máhr-Stumpf, Váczi D., Bandi (romániai)
BRASSÓ: Dubeau – Piché (2), O. WILLIAMS 1 (1) / Boriszenko, Lowney 1 / Bors, Holwell – Kóger D. (2), Sills 1, BLACKWATER (2) / VALCHAR 1 (1), Cornet, VanWormer 1 / Szabó K., Gliga (1), Zagidullin / R. Vasile, Kovács E., Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
FTC: Arany G. – Seregély Máté (1), Crespi (1) / Marva, Roth 1 / Boros, Kärmeniemi / Banga, Haranghy – Nemec (1), Kestilä, LaPorte / Turbucz, A. Brady, Németh A. / Y. Turcotte, NAGY G. 1, Galajda (1) / Tóth Gergő, Bán, Farkas S. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 31–27. Emberelőny-kihasználás: 4/2, ill. 3/1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Brassó javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik