Vb 2018: haldokló unokája miatt visszavonult, most nyolcaddöntőbe vezetné Dániát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 12:49
null
Age Hareide számára a család a legfontosabb (Fotó: AFP)
Dániának egyetlen pontot kell az utolsó csoportkörben szereznie Franciaország ellen ahhoz, hogy biztosan bejusson a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe. Pedig 6 éve még nagyon messze volt ettől a dán válogatott norvég szövetségi kapitánya, Age Hareide, aki élet és halál között lebegő unokája miatt visszavonult az edzősködéstől.

Sokan nem értették, hogy 25 évnyi edzősködés után valaki miért vonul vissza két évre, aztán folytatja ismét a szakmát. Pedig pontosan ez történt meg a világbajnokságon szereplő dánok norvég szövetségi kapitányával, Age Hareidével. Nem azért tette, mert kimerült vagy nem bírta volna a feladatokkal jár nyomást. Csupán a beteg unokájával szeretett volna lenni.

2012-t írtunk akkor, amikor még egy éve sem volt a Helsingborg vezetőedzője, és úgy döntött: a futballnál egyetlen fontosabb dolog létezik, a család. Nagypapa lett, fia, Bendik azonban egy beteg kislánynak lett az édesapja. Három hónapos volt a baba, amikor az orvosok közölték: kevés esélye van a túlélésre. Nagyon erős, krónikus epilepsziában szenvedett, élet és halál között lebegett.

„Ahogy a kislányom megszületett, apa járt be hozzánk a kórházba. Végig velünk volt. Támogatott minket. Ez hihetetlen fontos volt számunkra. Arra volt akkoriban szükségünk, hogy mind együtt legyünk" – nyilatkozta arról az időszakról a Marcának Bendik.

„Valójában egy kicsit már untam az edzéseket. Aztán az unokám nagyon beteg lett. Ezért közel kellett lennem a családhoz. Úgy döntöttem, hazaköltözöm” – tette hozzá a jelenlegi kapitány.

2014-ben tért vissza a Malmö vezetőedzőjeként.

„Azt mondta, csak akkor vállalja, ha minden rendben lesz. Nagyon közeli a viszonyunk, úgyhogy mondtam neki: muszáj visszatérnie" – magyarázta Bendik.

Mintha csak a sors akarta volna így: a kislány onnantól kezdve egyre jobban lett, gyógyszeres kezeléssel stabilizálták az állapotát, miközben Hareide jól teljesített a Malmövel, így 2016-ban dán kapitány lett. Kijutott a vb-re, ahol most egyetlen lépésre van attól, hogy csapatával ott legyen a nyolcaddöntőben.

FIFA VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Június 26., kedd
16.00: Dánia–Franciaország
16.00: Ausztrália–Peru

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 3–1 +2 6
2. Dánia 2 1 1 2–1 +1 4
3. Ausztrália 2 1 1 2–3 –1 1
4. Peru 2 2 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik