Eb 2024: Aki azt hiszi, a magyarok a gyengébbek, az téved – Szasa Lukics

Vágólapra másolva!
2023.10.11. 15:03
null
Szasa Lukics és Nemanja Gudelj is a rájuk nehezedő nyomásról beszélt a Magyarország elleni találkozó előtt (Fotó: fss.rs)
A magyar labdarúgó-válogatott Szerbiát fogadja szombat este az Eb-selejtezők 7. fordulójában. A belgrádi mérkőzést kihagyó középpályás, Szasa Lukics szerint a középpályán dőlhet el a mérkőzés, és nem szabad leírni a magyarokat. Nemanja Gudelj ellenben magabiztosan kijelentette, hogy a szerb jobb csapat, mint a magyar és a nyomás sem zavarja őket.

 

Magyarország Belgrádban 2–1-re legyőzte Szerbiát, jelenleg a két válogatott egyaránt tíz ponttal áll a tabella élén, igaz, a szerbek egy mérkőzéssel többet játszottak. Montenegró szintén öt meccset játszva 8 ponttal áll. Szerbiára két fontos találkozó vár, hiszen előbb szombaton Magyarországra látogat, majd három nappal később Montenegró fogadja.

„Amikor elkezdtük a selejtezőt, a cél a kijutás volt, és ez most dőlhet el. Egy egész hetünk van arra, hogy felkészüljünk Magyarországra. Nem voltam ott Belgrádban az első meccsen, a pálya széléről néztem. Úgy gondolom, hogy a játék a középpályán fog eldőlni, és ez volt a kulcs, ami az első meccsen a magyarok javára döntött. Mindent megteszünk, hogy ez most a mi oldalunkon legyen. Természetesen a három pont a célunk, nyerni akarunk” – nyilatkozta a Fulhamben játszó Szasa Lukics.

A szerb középpályás elmondta, hogy mivel régóta nem vettek részt Eb-n, ezért most extra nagy rajtuk a nyomás. „Tudjuk, hogy ez mennyire fontos. Mivel Budapest közel van, sok szurkolónk lesz ott, és alig várjuk a kezdést” – tette hozzá Lukics.

„A részletek döntenek majd, és az első perctől fogva koncentrálnunk kell, a lehető legjobb játékunkat mutatva. Aki azt hiszi, hogy Magyarország gyengébb csapat, mint Szerbia, az téved” – vélekedett az esélyeket illetően Lukics, majd hozzátette, a hozzáállás a kulcs, és senki sem gondolhatta komolyan, hogy Szerbia simán kijut a kontinensviadalra.

Nemanja Gudelj, a szerb válogatott védője először a magyar győzelemmel záródó belgrádi találkozóról beszélt: „A legutóbbi meccsen nem voltunk a szintünkön, különösen az első 45 percben.Most úgy kell belevágnunk a meccsbe, ahogy Belgrádban a második félidőben játszottunk. Úgy gondolom, hogy jobb csapat vagyunk, jobb minőségű játékosaink vannak, azzal a hozzáállással kell kiállnunk, hogy nyerni akarunk, és hiszem, hogy ezt el is érjük.”

A Sevilla futballistája a védelmet érő kritikák kapcsán úgy fogalmazott, hogy ez nem csak pár ember felelőssége, hanem az egész csapaté, majd szót ejtett ő is a nyomásról. „Ahogy Lukics mondta, ez a fajta nyomás nem zavar minket és ezt már korábban is megmutattuk... Minőségi csapatunk van, tudjuk, mi vár ránk, de készen állunk, és a három pontért megyünk” – zárta gondolatait Gudelj.

A SZERB VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Vanja Milinkovics-Szavics
(Torino FC – Olaszország), Predrag Rajkovics (RCD Mallorca – Spanyolország), Djordje Petrovics (Chelsea FC – Anglia), Borisz Radunovics (Cagliari Calcio – Olaszország)
VÉDŐK: Nikola Milenkovics (ACF Fiorentina – Olaszország), Sztrahinja Erakovics (FK Zenit – Oroszország), Nemanja Gudelj (Sevilla FC – Spanyolország), Milos Veljkovics (Werder Bremen – Németország), Erhan Masovics (VfL Bochum – Németország), Sztrahinja Pavlovics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Szrdjan Babics (Szpartak Moszkva – Oroszország), Aleksza Terzics (Red Bull Salzburg – Ausztria), Mihajlo Ilics* (FK Partizan)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Andrija Zsivkovics (PAOK – Görögország), Filip Mladenovics (Panathinaikosz – Görögország), Mijat Gacsinovics (AEK Athén – Görögország), Szasa Lukics (Fulham – Anglia), Nemanja Radonjics (Torino FC – Olaszország), Nemanja Makszimovics (Getafe CF – Spanyolország), Ivan Ilics (Torino FC – Olaszország), Filip Kosztics (Juventus – Olaszország), Dusan Tadics (Fenerbahce – Törökország), Lazar Szamardzsics (Udinese Calcio – Olaszország), Sztefan Mitrovics* (FK Crvena zvezda), Szergej Milinkovics-Szavics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Filip Djuricsics (Panathinaikosz – Görögország)
TÁMADÓK:
Alekszandar Mitrovics (Al-Hilal – Szaúd-Arábia), Petar Ratkov (Red Bull Salzburg – Ausztria)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Dragan Sztojkovics
*Az U21-es kerettel készülnek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ OKTÓBERI MÉRKŐZÉSEKRE
KAPUSOK: Gulácsi Péter
(RB Leipzig – Németország), Demjén Patrik (MTK Budapest), Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Paksi FC)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma Calcio 1913 – Olaszország), Bolla Bendegúz (Servette FC – Svájc), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Mocsi Attila (Caykur Rizespor – Törökország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (Fehérvár FC), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Nagy Ádám (Pisa Sporting Club – Olaszország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Callum Styles (Barnsley FC – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. FORDULÓ – szombat

G-CSOPORT
18.00:
Bulgária–Litvánia, Szófia (Tv: Spíler2)
20.45: Magyarország–Szerbia, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7– 1 +6 10
2. Szerbia 5 3 1 1 9– 4 +5 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5– 5 0 8
4. Bulgária 5 2 3 3– 8 –5 2
5. Litvánia 5 2 3 4–10 –6 2

 

A CSOPORT EDDIGI EREDMÉNYEI, HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA

Március 24., péntek
Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
Magyarország–Bulgária 3–0
(3–0)
Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai D. (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1 (1–1)
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia 2–0 (1–0)
Budapest,
Puskás Aréna. G: Varga Barnabás (32.), Sallai R. (83.)
Bulgária–Szerbia 1–1 (0–0)
Razgrad. G: Deszpodov (47.), ill. Lazovics (90+6.)
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)
Belgrád. G: Szalai Attila (10. – öngól), ill. Varga Barnabás (34.), W. Orbán (36.)
Litvánia–Montenegró 2–2 (0–0)
Kaunas. G: Paulauskas (71.), Cernych (90+4.), ill. Krsztovics (78.), Szavics (89.)
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária 2–1 (1–0)
Podgorica. G: Szavics (45+1.), Jovetics (90+6.), ill. Borukov (79.)
Litvánia–Szerbia 1–3 (1–3)
Vilnius. G:
Paulauskas (45.), ill. A. Mitrovics (21., 32., 43.)
Szabadnapos: Magyarország

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik