Rosberg: A motor miatt maradtam le; Lauda: Ez nem igaz

Vágólapra másolva!
2015.09.05. 19:07
null
Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is támadhatja Lewis Hamiltont az Olasz Nagydíj rajtjánál (Fotók: AFP)
A Ferrari önmagát is meglepte a monzai időmérőn mutatott sebességével – állítja Kimi Räikkönen, aki a második rajtkockából kezdheti meg vasárnap 14 órakor az Olasz Nagydíjat. Fernando Alonso viszont amondó, a Ferrarinak nincs oka a boldogságra, mert amikor ő a csapatnál versenyzett, ennél jobban is szokott állni. A Mercedesen belül sem egységes a szemlélet Nico Rosberg negyedik helyezésének okairól, míg Toto Wolff csapatfőnök amiatt aggódik, hogy Lewis Hamilton új motorjával is előfordulhatnak problémák.

Kimi Räikkönen 45 versenyt követően tér vissza az első rajtsorba, ami magát a finn pilótát is meglepte Monzában, a Scuderia hazai versenyének időmérőjén.

„Azt hiszem, kicsit megleptük magunkat – mondta az időmérő után Räikkönen. – Bizakodtunk, de azt nem gondoltuk, hogy ez a pálya fekszik nekünk a legjobban. Végül nagyon erős lett az autó az időmérős körülmények között, több nagyon jó körünk volt. Jólesik, hogy ilyen erősek vagyunk, főleg hazai pályán. Nem lesz könnyű a verseny, de általában erősebbek vagyunk a futamon, mint az időmérőn.”

Bár Raikkönent meglepte a Ferrari jó szereplése, Sebastian Vettel már péntek délután közölte, hogy a Ferrari az időmérőre összpontosít, és a német nagy előrelépést várt a csapattól szombatra. Be is jött.

„Fantasztikus ez az eredmény, nagyon közel vagyunk Lewishoz, bizakodhatunk a verseny előtt – mondta Vettel. – Először vagyok itt vörös overallban, jólesik a szurkolók buzdítása, ahogy felállnak, integetnek, lengetik a zászlóikat, ugrálnak, teljesen más ettől a hétvége, mint a többi. Igyekszem magamba szívni ezt a hangulatot, élvezni, de akkor lenne a legszebb az álom, ha mindketten Lewis előtt lennénk. Álmodozhatunk, de maradjunk ébren! Nehéz verseny lesz, még mindig a Mercedes a leggyorsabb, de harcolunk, mindent beleadunk.”

A Ferrari jó szerepléséről természetesen Fernando Alonsót is megkérdezték, és a spanyol nem tette meg azt a szívességet az olasz újságíróknak, hogy elismerően beszélt volna korábbi csapatáról.

Fernando Alonso szerint a Ferrarinak nincs oka az örömre, ennél sokkal jobb volt vele
Fernando Alonso szerint a Ferrarinak nincs oka az örömre, ennél sokkal jobb volt vele

„A jó teljesítmény mindig relatív. Azt is nézni kell, kihez képest jó egy csapat. A Ferrari a McLarennél mindenképpen jobb, de ha azt nézem, mire volt képes abban az öt évben, amikor ott voltam, nem látom a változást – mondta a spanyol. – Kétszer is úgy érkeztem Monzába, hogy vezettem a világbajnoki pontversenyt. Most a jobb versenyzőjük is csak harmadik. Gratulálok nekik, de nem hiszem, hogy örülniük kellene a Mercedeshez képest több mint százpontos hátrányuknak.”

ERICSSONT MEGBÜNTETTÉK
Három rajthelyes büntetést kapott Marcus Ericsson az Olasz Nagydíj időmérőjét követően, mert az első szakaszban feltartotta Nico Hülkenberget. A svéd a mögötte levők büntetései miatt csak két hellyel kerül hátrébb, így a 10.-ről a 12. rajtkockába kerül. A Sauber-pilóta két büntetőpontot is kapott, így egy napig hét lesz neki, vasárnap ugyanis hármat törölnek, mert eltelik egy év a szankció óta.
A BÜNTETŐPONTOK ÁLLÁSA
Pastor Maldonado 6
Romain Grosjean 6
Marcus Ericsson
5
Max Verstappen
5
Sergio Pérez
4
Sebastian Vettel
3
Jean-Éric Vergne*
2
Nico Hülkenberg
2
Jenson Button
2
Roberto Merhi
2
Lewis Hamilton
2
Danyiil Kvjat
2
Esteban Gutiérrez*
1
*nincs az idei mezőnyben
Legközelebbi „pontvesztés”: szeptember 6., Ericsson, 3 pont

Alonsót pontosítva: a Ferrari jelenleg 186 ponttal marad el a Mercedestől. Ami pedig a spanyolt illeti, a 17. helyen zárta az időmérőt, de a motorcserék miatt nem lehet tudni, pontosan honnan rajtol. Elmondta, a Honda lóerőhátránya miatt lehetetlen helyzetben vannak, de ez 2015-ben nem meglepetés.

„A monzai pálya hat kanyarjában összesen két-három tizedet veszítünk, a többi lemaradás az egyenesekben jön össze” – mondta a spanyol.

A mezőnyben a legtöbb lóerővel papíron Lewis Hamilton gazdálkodhatott, az angol a Mercedes új motorjával megszerezte az első rajtkockát, az idei 12 versenyből a 11.-et kezdheti meg az élről.

„Az autó egész hétvégén erős, a mérnökeink és a szerelőink is kiváló munkát végeztek, köszönet a gyárban dolgozóknak, a fejlesztett motor jobb lett, és megbízhatóbb is. Boldog vagyok, mit is mondjak? A spái időmérős köröm ennél jobb volt azért” – mondta Hamilton, aki becslések szerint 15 lóerővel többel gazdálkodhatott, mint csapattársa.

Nico Rosberg elsősorban a harmadik szabadedzést követő motorcseréjére fogta, hogy mindkét Ferraritól kikapott. A Mercedes korábbi motorját használó német Williamsszel szemben megtartott előnyét látva ez logikus magyarázatnak is tűnik.

„Vissza kellett tenni az autóba a belgiumi motort, amelyben már hat verseny van. A motor teljesítménye kilométerről kilométerre csökken, és ez Monzában különösen kellemetlen, mert itt minden a lóerő – panaszkodott Rosberg. – Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy ennek éppen itt kellett megtörténnie. Kompromisszumot kellett kötnünk, és ez a magyarázata annak, hogy csak negyedik lettem. A verseny is nehéz lesz, mert ezek a lóerők versenytávon is hiányozni fognak. Nehéz ezt elfogadni, közel sem ideális a helyzet, a Ferrarikkal szemben nehéz verseny lesz.”

Niki Lauda és Nico Rosberg mást gondol arról, miért volt a német lassabb Lewis Hamiltonnál a monzai időmérőn
Niki Lauda és Nico Rosberg mást gondol arról, miért volt a német lassabb Lewis Hamiltonnál a monzai időmérőn

Niki Lauda, a Mercedes egyik elöljárója nem fogadja el a német pilóta magyarázatát.

„Nico nem a lóerők miatt lett csak negyedik, ennek inkább az az oka, hogy nehezen irányítható az autója. Már korábban is panaszkodott erre – mondta Lauda. – Nem sikerült a vezetési stílusához igazítani a beállításokat, ettől szenved. A Ferrari, mint mindenkit, engem is meglepett. Magas az autó végsebessége, óriásit lépett előre a motorral. Elismerésre méltó, milyen jó ütemben fejleszt.”

Laudának kedves látogatója is volt Monzában szombaton: Arturo Merzario, aki 1976-ban a Nürburgringen kihúzta a lángoló Ferrariból, és ezzel megmentette az életét.

 

 

Hamiltont kérdezték arról, fél-e, hogy az ő motorja is meghibásodhat, akárcsak Rosbergé?

„Ami eljutott hozzám, az alapján nem aggódom. Ám valójában nem tudom, mi volt Nico motorjával – mondta az angol. – Nico szerelői nagyon jól dolgoztak, rövid idő alatt kicserélték a motort, remélhetőleg sok pontot hoz a csapatnak a munkájuk.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke viszont nem volt meggyőző az időmérő után, amikor Hamilton motorjáról kérdezték.

„Nem tudjuk garantálni, hogy Lewis motorjában nem jön elő az a probléma, ami Nicóéban. Az ő autójában azért nem cseréltünk motort, mert nem volt rá idő” – mondta Wolff a BBC-nek. Elismerte, hogy a Mercedes kockázatot vállalt az új motor bevetésével, talán ez is jól jöhet a Ferrarinak Monzában.

A Pirelli jelezte, a futamon egy kerékcserére számít, azaz nem várható olyan stratégiai csata, mint két hete Belgiumban.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (5.): – Túl gyors a Ferrari, a pilótáit tökéletes körrel sem sikerült volna megelőzni. Így is elégedett vagyok, bízom benne, hogy Nicóval felvehetem a versenyt, a dobogót céloztam meg, ehhez jó rajtra és hibátlan versenyre lesz szükség.
Valtteri Bottas (6.): – Az utolsó körben nem sikerült jól megfognom a szélárnyékot, de az ötödik és a hatodik helynél így sem kerültünk volna előrébb. Talán a versenyen meg tudjuk fogni a Ferrarit.
Sergio Pérez (7.): – Ilyen a tökéletes időmérő, körről körre gyorsultam. A végén tettem egy próbát Kimi mögött, a szélárnyékát akartam kihasználni, de a kanyarokban inkább időt veszítettem. Mindegy, így sem, úgy sem kerültem volna a két Williams elé. A stratégiával itt nem lehet trükközni, a rajt sokat számít.
Romain Grosjean (8.): – Már annak is örülök, hogy elégedetlen vagyok a nyolcadik rajtkockával. Lehetett volna jobb is, majd a versenyen megpróbálok előbbre jönni.
Nico Hülkenberg (9.): – Örülök ennek a helyezésnek, de mivel leállt az autó, elvesztettem az esélyt a hatodik vagy a hetedik rajtkocka megszerzésére. Bízom benne, hogy sikerül megjavítani az autó üzemanyag-adagoló rendszerét a versenyig.
Pastor Maldonado (10.): – Szerettem volna a harmadik szakaszba jutni, de nem sikerült üzemi hőfokra hevíteni a gumikat, és kicsit lemaradtam. Maradt egy készlet lágy gumim, amit kihasználva az első ötbe is feljöhetek.
Felipe Nasr (11.): – Jó volt az autó, de a második szakaszban hibáztam az utolsó körömben, ezért nem jutottam tovább.
Marcus Ericsson (12. – büntetés után): – Az utolsó szakaszban elrontottam a körömet, előrébb is kerülhettem volna. Nagyon jól dolgozott a csapat, az időmérőn volt a legjobb az autó.
Will Stevens (13.): – A sok büntetés miatt a középmezőnyből rajtolunk, fontos, hogy Spához hasonlóan épen megússzuk az első kanyarokat.
Roberto Merhi (14.): – Élvezetes csatát vívtam a csapattársammal, remélem, erre a versenyen is lehetőségem lesz.
Carlos Sainz Jr. (15. – büntetés után): – Jó az autó, még akkor is, ha nem elég erős a motor. Kár a sok büntetésért, így nehéz élvezni a hétvégét, de ki tudja, talán még a pontszerzésért is csatázhatunk.
Danyiil Kvjat (16. – büntetés után): – Még magam sem tudom, honnan rajtolok, majd vasárnap kiderül, ha összesítik a büntetéseket. Hosszú lesz a verseny, megpróbálunk előrébb jönni.
Jenson Button (17. – büntetés után): – Még mindig hiányzik az, ami a második szakaszba jutáshoz kell. Tudtuk, hogy nehéz hétvége lesz, így is alakul. Ha jól is rajtolunk, nem lesz esélyünk a többiek előtt maradni.
Max Verstappen (19. – büntetés után): – Meglepett, hogy a csapat időben elkészült az autóval, a szerelők csak a szegecsek ötven százalékát tették be, azt hitték, így is kibírja a motor borítása azt az egy-két kört. Ám túlságosan is nagy volt a vibráció. Jó rajt kell, aztán megpróbáljuk kihasználni mások szélárnyékát.
Daniel Ricciardo (20. – büntetés után): – Az új motorom reggel néhány kör után megadta magát, ezután a srácok a világ leggyorsabb motorcseréjét bemutatva kijuttattak a rajtrácsra. Ez volt a mi sikerünk szombaton, ezek a srácok legendásak. Hátulról indulok, de itt lehet előzni.

 

OLASZ NAGYDÍJ, A RAJTSORREND A REUTERS SZERINT
1. Lewis Hamilton brit Mercedes
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari
3. Sebastian Vettel német Ferrari
4. Nico Rosberg német Mercedes
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari
12. Marcus Ericsson* svéd Sauber-Ferrari
13. Will Stevens brit Marussia-Ferrari
14. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari
15. Carlos Sainz Jr.** spanyol Toro Rosso-Renault
16. Danyiil Kvjat** orosz Red Bull-Renault
17. Jenson Button** brit McLaren-Honda
18. Fernando Alonso** spanyol McLaren-Honda
19. Max Verstappen** holland Toro Rosso-Renault
20. Daniel Ricciardo** ausztrál Red Bull-Renault
*feltartás miatt három rajthelyes büntetés. **motorcsere miatti büntetések
AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.397 átlag: 250.066 km/ó
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:23.631 0.234 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:23.685 0.288
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:23.703 0.306
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:23.940 0.543
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.127 0.730
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:24.626 1.229
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:25.054 1.657
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:25.317 1.920
10. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:26.214 2.817
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:24.525
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:24.898
13. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:25.618
14. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:25.796
15. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault idő nélkül
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:26.058
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:26.154
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:27.731
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:27.912
20. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault idő nélkül

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik