Tizenegyes! Csupa szőke az első két sorban Monzában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.05. 13:35
null
Lewis Hamilton az idén 11-edszer, Monzában negyedszer indul az élről (Fotó: Action Images)
A Ferrari a harmadik szabadedzésen megmutatta, hogy versenyre kelhet a Mercedesszel az Olasz Nagydíj időmérőjén, s így is lett, Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel befurakodott a két ezüstnyíl közé a rajtrácson. A pole pozíció idén 11. alkalommal a Monzába szőkére festett hajjal érkező Lewis Hamiltoné lett, megelőzve a természetes szőke Räikkönent, aki  régóta nem volt ilyen jó időmérőn. Nico Rosberg a régebbi Mercedes-motorral csak negyedik lett. Az idei motorkvóta újabb átlépése miatt az összes Renault- és Honda-motoros pilóta rajtbüntetést kap.

A Ferrari nem verte nagydobra, hogy új motorral érkezett Monzába, de kiderült, hogy három fejlesztési zsetont is elhasznált az Olasz Nagydíjon bevetett erőforrására. Meg is lett az eredménye, Kimi Räikkönen a 2013-as Kínai Nagydíj óta először az első rajtsorba kormányozta autóját, és Sebastian Vettel is megelőzte az egyik Mercedest.

Nico Rosberg ugyanis nem használhatja a Mercedes vadonatúj fejlesztésű erőforrását, a szombat délelőtti szabadedzés után vissza kellett váltania a régebbi, Spában használt hajtóműre, ami miatt a két Ferrari prédája lett.

Lewis Hamilton viszont az új, állítólag 15 lóerő pluszt jelentő motorral folytatta, és meg is szerezte az első rajtkockát. A Monzába szőkén érkező angol idei 11., egyben negyedik olaszországi rajtelsőségét érte el, így jó esélye van arra, hogy megismételje tavalyi győzelmét.

A start azonban még izgalmas lehet, hiszen Spában láthattuk, hogy könnyű elrontani az első métereket, s Monzában, a nagyon hosszú célegyenesben egy hiba sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint két héttel ezelőtt.

A harmadik rajtsor a Williamsé lett, a szintén a régebbi Mercedes-motort használó csapat pilótái Rosberget sem tudták megelőzni, ez papírforma-eredménynek tekinthető.

A záró szakaszba egy Renault-motoros pilóta sem jutott be, a két-két Toro Rosso és Red Bull rajtbüntetésre is számíthat, akárcsak a McLaren versenyzői, így várhatóan a Manor Marussia párosa előrekerül a 13. és a 14. rajtkockába.

Az 53 körös verseny vasárnap 14 órakor kezdődik.

OLASZ NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.397 átlag: 250.066 km/ó
2. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:23.631 0.234 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:23.685 0.288
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:23.703 0.306
5. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:23.940 0.543
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.127 0.730
7. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:24.626 1.229
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:25.054 1.657
9. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:25.317 1.920
10. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:26.214 2.817
11. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:24.525
12. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:24.898
13. Carlos Sainz Jr.* spanyol Toro Rosso-Renault 1:25.618
14. Danyiil Kvjat* orosz Red Bull-Renault 1:25.796
15. Daniel Ricciardo* ausztrál Red Bull-Renault idő nélkül
16. Jenson Button* brit McLaren-Honda 1:26.058
17. Fernando Alonso* spanyol McLaren-Honda 1:26.154
18. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:27.731
19. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:27.912
20. Max Verstappen* holland Toro Rosso-Renault idő nélkül
*motorcsere miatt rajtbüntetést kap

3. SZAKASZ

15.02 A Ferrarik a rajtnál veszélyesek lehetnek, a harmadik sor a Williamsé, a negyedikből Pérez és Grosjean rajtolhat.

15.01 Hamilton nem javított, de az övé a pole pozíció, Rosberg csak a negyedik.

15.00 Räikkönen megelőzte Vettelt.

14.58 Csak Hülkenberg maradt a bokszban, ami nem meglepő.

14.57 Három perc maradt, még egy menet, amelyben Rosberg feljöhet az első sorba. Ericsson az első a pályán.

14.56 Tapsvihar a lelátón a Hülkenberget a garázsba toló Force India-szerelőknek.

14.55 A köridők alapján a Ferrari új motorja jobb, mint a Mercedes korábbi erőforrása Rosberg autójában, de a Hamilton által használt új hajtóművel szemben még elmarad.

14.54 Hülkenberg lassan csorog a bokszba, azt mondta a rádión, hogy elszállt a motor ereje.

14.53 Hamilton 1:23.397-tel az élen, Vettel, Räikkönen és Massa is megelőzte Rosberget.

14.52 Csak Ericsson nincs kint. Rosberg 1:23.942-t ment.

14.51 Hülkenberg 1:25.317-tel kezdet, korábban használt gumikon.

14.49 Hülkenberg az első a pályán, aztán jönnek a többiek.

14.48 Elindult az óra.

14.46 A két-két Mercedes, Ferrari, Williams és Force India mellett Ericsson és Grosjean az első tízben.

2. SZAKASZ

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:24.251 1. Hamilton 1:23.383
2. Rosberg 1:24.609 2. Vettel 1:23.577
3. Räikkönen 1:24.662 3. Räikkönen 1:23.757
4. Pérez 1:24.801 4. Rosberg 1:23.864
5. Hülkenberg 1:24.937 5. Massa 1:23.983
6. Bottas 1:24.979 6. Bottas 1:24.313
7. Vettel 1:24.989 7. Pérez 1:24.379
8. Nasr 1:25.121 8. Grosjean 1:24.448
9. Ericsson 1:25.122 9. Ericsson 1:24.457
10. Grosjean 1:25.144 10. Hülkenberg 1:24.510
11. Massa 1:25.184 11. Maldonado 1:24.525
12. Sainz 1:25.410 12. Nasr 1:24.898
13. Maldonado 1:25.429 13. Sainz 1:25.618
14. Ricciardo 1:25.633 14. Kvjat 1:25.796
15. Kvjat 1:25.742 15. Ricciardo idő nélkül
16. Button 1:26.058
17. Alonso 1:26.154
18. Stevens 1:27.731
19. Merhi 1:27.912
20. Verstappen idő nélkül

14.43 Vettel két tizeden belül van Hamiltonhoz képest.

14.42 Maldonado, Nasr, Sainz, Kvjat és Ricciardo esett ki, nincs Renault-motoros az első tízben.

14.41 Rosberg a negyedik, visszaelőzte Massát, de a két Ferraritól kikapott. A Scuderia autóiban is új motorok dübörögnek.

14.40 A brazil bejött Rosberg elé. Grosjean a 8., ezzel továbbjutó. Vettel megelőzte Räikkönent.

14.39 Massa Bottas szélárnyékában abszolút legjobb első szektort ment.

14.38 Hamilton, Räikkönen és Ricciardo kivételével mindenki a pályán.

14.36 Nasr, Grosjean és a három Renault-motoros kieső helyeken.

14.33 Räikkönen 1:23.7-tel csapattársa elé került.

14.32 Vettel 1:23.9-cel Rosberg előtt.

14.31 Massa a harmadik, mögötte Bottas, Hülkenberg, Pérez és Maldonado. A két Ferrari kijött.

14.30 Hamilton 1:23.383-mal vezet. Eleve gyorsabb volt a csapattárásánál, a plusz lóerőkkel pedig még inkább.

14.29 A Ferrari, a Red Bull és a Toro Rosso még vár. Rosberg a lágy gumikon 1:24.128-cal vezet, Bottas négy tizedes hátránnyal második.

14.27 Hamilton, Rosberg, Pérez, Bottas, Nasr, Maldonado és Grosjean a pályán.

14.26 Elindult az óra, Ricciardo nem fog kijönni.

14.23 Az amerikai NBC statisztikusa felhívta a figyelmet arra, hogy Alonso tavaly ilyenkor 86 verseny után először esett ki műszaki hiba miatt. Azóta 17 versenyből hatot adott fel autója meghibásodása következtében.

1. SZAKASZ

14.20 Buttton, Alonso, Stevens, Merhi és Verstappen esett ki. Hamilton és Rosberg zárt az első két helyen.

14.19 Verstappen autójáról lerepült a motor fedele. Vége a szakasznak, a

14.18 Verstappen elindult, de már nemigen lesz ideje mért körre. Ricciardo és a holland miatt mégis jogos volt a többiek óvatossága, nem lehetett tudni, mikor indulnak el.

14.17 A McLarentől tartva sokan kijöttek lágy gumikon, a Force India és a Sauber párosa is előre jött az első tízbe. Alonsónak és Buttonnak egy másodpercet kellene javulnia, ez esélytelennek tűnik.

14.15 Grosjean már az ötödik, Ricciardo elindult.

14.13 Grosjean is lágy gumikat használt, ezzel hetedik. Ha ilyen gyenge a McLaren, a többieknek nincs értelme a sárga betűs abroncsokat használni.

A McLaren esélytelen volt a továbbjutásra
A McLaren esélytelen volt a továbbjutásra

14.10 Még csak a Manor Marussia, a McLaren és a Toro Rosso próbálta ki a lágy gumikat. A McLaren ezeken sem elég erős, így a többiek megpróbálhatnak továbbjutni a közepesen keményeken.

14.09 A bokszban vesztegelő Verstappen és Ricciardo mellett a két McLaren és a két Manor Marussia áll kieső helyen.

14.08 Hamilton 1:24.251-re javított. Ez a legjobb köridő ezen a hétvégén, méghozzá közepesen kemény gumikon. Rosberg 1:24.8-at ment, ezzel második Bottas előtt. Hülkenberget előbb Ericsson, majd Nasr tartotta fel. A svédet vizsgálják is a sportfelügyelők.

14.07 Verstappen és Ricciardo nem jött még ki, a holland autója még állványokon áll.

14.06 Rosberg csak a hatodik, Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen és Grosjean van előtte.

14.04 Hamilton 1:24.649-cel vezet, mögötte Pérez és Hülkenberg.

14.03 Nagy a forgalom a pályán, közepesen kemény gumikon száguldanak a pilóták, a délelőtti félig vizes szabadedzés után még most is szokni kell a pályát.

14.02 Jönnek a többiek is, az összes Honda- és Renault-motoros autó büntetést kap. Ez biztató a Manor Marussiának, már a rajtrács szempontjából. Az első köreik jók lehetnek.

14.00 Elkezdődött a szakasz, a két Manor Marussia után Hamilton és a két Force India a pályán.

13.58 A levegő 22, az aszfalt 34 fokos Monzában.

ELŐZMÉNYEK

13.56 Jó hír, hogy Rosberg és Ricciardo motorcseréjével is végeztek, mindketten részt vehetnek az időmérőn.

Lewis Hamilton idei 11. pole pozíciójára tör (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton idei 11. pole pozíciójára tör (Fotó: AFP)

13.55 Éjszaka és reggel esett az eső Monzában, a szabadedzés első felét vizes pályán tartották meg, de azóta is süt a nap, az időmérő száraz pályás lesz, akárcsak a vasárnapi verseny.

13.51 Alan Permane, a Lotus vezető versenymérnöke a Twitteren mondott köszönetet a Ferrarinak, a Saubernek és a Toro Rossónak. Hogy miért, azt egyelőre találgatjuk. Talán gumimelegítő köpenyeket kaptak kölcsön?

13.47 A mai időmérőn talán könnyebb megjósolni a pole pozícióst (már csak azért is, mert Hamilton 15 lóerő pluszt élvezhet Rosberggel szemben), mint a rajtrács végén a sorrendet. Az FIA feladata lesz, hogy a Red Bull, a Toro Rosso és a McLaren pilótái között rendet tegyen a sok büntetés után.

13.45 Nem csak Bianchira emlékezik az F1 ma Monzában, Jochen Rindt 1970-ben ezen a napon csúszott ki a Parabolicában, s szenvedett halálos sérüléseket.

13.43 A Ferrari hazai pályán sem emlékezik meg Jules Bianchiról, mint ahogy a szurkolók sem. Rengeteg bianchis transzparens van a lelátókon, míg Michael Schumachernek erőt küldenek a tifosók a gyógyuláshoz.


13.42 Nico Rosberg is új motort kap, de neki egy korábban használt hajtóművet szerelnek az autójába. Ha újat is kapna, még mindig csak a negyedik lenne, azaz semmiképp sem járna érte büntetés.

13.41 A nap vesztese eddig Daniel Ricciardo, akivel a Red Bull ugyanazt a taktikai húzást lépte meg, mint a McLaren Spában, azaz két új motort kapott egy versenyhétvégén. Csakhogy a szombat reggel a Red Bullba szerelt Renault-hajtómű máris felmondta a szolgálatot. Így az ausztrál az időmérőre visszakapja a péntekit.

13.39 S ami a mai eseményeket illeti, Lewis Hamiltonnál a harmadik szabadedzésen sem volt gyorsabb. Ám délelőtt a pénteki edzésekkel ellentétben nem Nico Rosberg, hanem Sebastian Vettel lett a második.

13.37 És ha már nosztalgiázunk, ma van az 1971-es Olasz Nagydíj 44. évfordulója. A Peter Gethin által megnyert verseny volt az utolsó Monzában sikánok nélkül, az első öt hat tizeden belül ért célba.

13.35 Köszöntjük olvasóinkat az Olasz Nagydíj időmérőjét végigkövető cikkünkben!

Az időmérő előtt Sir Jackie Stewart ment egy bemutató kört BRM-jével, amellyel ötven évvel ezelőtt megnyerte az Olasz Nagydíjat Monzában.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik