Az új motor eddig Hamiltonnak ízlik jobban

Vágólapra másolva!
2015.09.04. 09:48
null
Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen (Fotók: AFP)
Lewis Hamilton zárta az élen az Olasz Nagydíj első szabadedzését Monzában, a Mercedes brit pilótája fél másodperccel előzte meg Nico Rosberget. A harmadik helyezett Sebastian Vettel 1.6 másodperccel maradt el a vb-címvédőtől, akinek Mercedesében az új típusú Mercedes-motor dübörgött. Az edzést egy időre szüneteltetni kellett Carlos Sainz kicsúszása miatt. Folytatás 14 órakor a második edzéssel.

A Mercedes új motort hozott Monzába az Olasz Nagydíjra, s ehhez a hajtóműhöz mind a hét fejlesztési zsetonját felhasználta. A gyártó elsősorban megbízhatóbbá akarta tenni hajtóművét, de ebből eredően bátrabban nyomhatják a gázt a pilótái, és gyorsabbá is válik tőle az autó. Egyelőre csak a két gyári Mercedes.

Ezt a plusz erőt demonstrálta az első szabadedzésen Lewis Hamilton és Nico Rosberg. A brit 1:24.670-es köre csak fél másodperccel maradt el a tavalyi pole pozíciós köridőtől, amelyet szintén az angol futott. Rosberg 463 ezreddel kikapott Hamiltontól, de még így is több mint egy másodperc volt az előnye a harmadik helyezett Sebastian Vettelhez képest.

A német egyszer megpördült a célegyenest követő sikánban, de folytatni tudta a száguldást. Nem úgy Carlos Sainz Jr., aki a Parabolicában csúszott ki, egészen a kavicságyig. Miatta piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést pár percre.

A monzai száguldás 14 órakor a második szabadedzéssel folytatódik.

OLASZ NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.670 átlag: 246.306 km/ó 25 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:25.133 0.463 mp h. 22
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:26.258 1.588 17
4. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:26.612 1.942 19
5. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:26.730 2.060 29
6. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.783 2.113 16
7. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:26.922 2.252 27
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:26.936 2.266 22
9. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:27.075 2.405 25
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:27.118 2.448 28
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:27.232 2.562 21
12. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:27.275 2.605 29
13. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:27.454 2.784 17
14. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:27.591 2.921 27
15. Jolyon Palmer brit Lotus-Mercedes 1:27.669 2.999 28
16. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:27.907 3.237 8
17. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:28.023 3.353 11
18. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:28.423 3.753 12
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:29.853 5.183 22
20. Roberto Merhi spanyol Marussia-Ferrari 1:29.911 5.241 12

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

11.26 Hülkenberg autójában üzemanyag-szivárgást vizsgálnak, még a pilóta jelezte, hogy benzinszagot érez.

11.24 A Ferrari németje visszaelőzte Hülkenberget, négy tizedet javított, de így is 1.6-ra van Hamiltontól.

11.23 A két McLaren-Honda ezúttal is csak a két Manor Marussiánál gyorsabb. Előttük a két Toro Rosso áll. Vettel megpördült a célegyenest követő lassítóban.

11.22 Massa feszegeti a határokat, rengeteg hibával vezet. A 12. helyen áll a Williams-Mercedesszel.

11.20 A Ferrarinál a bokszutca faláról figyeli az eseményeket James Allison technikai igazgató, akinek az Olasz Nagydíj előtt a 2018-as idény végéig meghosszabbították a szerződését.

11.18 Kvjattal közölték, Ricciardónak milyen körideje volt, mire az orosz azt mondta, „Nem érdekel. Most nem érdekel.”

11.17 Räikkönen a fékjére panaszkodott, a mérnöke szerint anyaghibás lehet.

A 66. OLASZ NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Az új motor eddig Hamiltonnak ízlik jobban
14.00–15.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
11.00–12.00: 3. szabadedzés
14.00–15.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Vettel megbékélt a Pirellivel; Hamilton új színben
Újabb csapat jelentette be, hogy megtartja pilótáit
Csak a Mercedes használja a legújabb fejlesztésű motort
A Red Bull feláldozza az Olasz GP-t, a McLaren sem ússza meg
Kétnapos késésben a Lotus, teljes a bizonytalanság

11.11 Bottas feljött a hetedik helyre a körözéshez csatlakozó Pérez és Ricciardo mögé.

11.09 Most csak a két Williams van a pályán. Massa és Bottas csütörtökön jelentette be, hogy jövőre is marad az istállónál.

11.07 Hülkenberg feljött a harmadik helyre Vettel elé. Négy ezreddel előzte meg honfitársát, aki a csapattársa lesz Londonban az év végi Bajnokok Versenyén.

11.05 Közben Rosberg a célegyenes végi menekülőzónában tett egy próbamenetet. Hátha az idén is szüksége lesz rá…

11.04 Hamilton 1:24.670-re javított, két másodpercre nőtt az előnye Vettelhez képest.

11.01 Hamilton 1.5 másodperccel gyorsabb, mint a harmadik helyezett Vettel, a Mercedes fölénye a szokásos. S ha már itt tartunk, az sem váratlan, hogy az egyik McLaren-Honda a garázsban állványon fekszik, úgy szerelik.

10.58 A hiba ellenére a német 1:25.423-mal átvette a vezetést. Hamilton 1:25.122-vel azonnal visszaállt az élre.

10.57 Rosberg kissé elrontotta a célegyenes végi sikánt. Tavaly jó nagyot hibázott itt az élen haladva, Hamilton által üldözve. El is úszott rajta a győzelme.

10.56 Hamilton és Rosberg visszatért a pályára. Tudnak-e javítani az új gumikon?

10.55 A McLaren azért használja a régi, hosszabb orrkúpot, mert a szélcsatornás tesztek alapján annak kisebb a légellenállása, mint az új, rövidebb orrkúpnak.

10.51 A Mercedesnél sokáig vizsgálják az új motorokat az első köreik után, Rosberg és Hamilton a depóban várakozik, miközben a többség a pályán száguld.

A Red Bullon szinte csak mutatóban van a hátsó légterelő
A Red Bullon szinte csak mutatóban van a hátsó légterelő

10.48 Bob Bell, a Manor Marussia új technikai vezetője Monzában munkába állt. Sokan őt várták a Renault-istálló technikai igazgatójának, de az újabb fejlemények arra utalnak, hogy nem ő lesz az.

10.44 A Red Bull-Renault-k hátsó légterelője sokkal laposabb, mint a többieké. Az autó leszorítóereje annyira jó, hogy ezt megengedheti magának a nagy végsebesség érdekében. Azért Ricciardo és Kvjat keményen dolgozik a Parabolicában.

10.42 Az ausztrál 1:27.0-val a negyedik. Pérez és Kvjat is a pályán. Mindenki a második készlet közepesen kemény gumiját használja.

10.39 Ricciardo megtörte a csendet.

10.35 Néhány szó az időjárásról. Ma az esti órákra várják Monzába az esőzónát, amely szombat kora délutánig ott is marad. Lehet, hogy az időmérőt is esőben tartják meg, de valószínűbb, hogy csupán az első szakasz lesz vizes pályán, s közben száradni fog az aszfalt. Vasárnapra napsütést jósolnak.

10.32 Zöld a lámpa a bokszutca végén, de nem számítsunk rá, hogy hamar kijön valaki a pályára. Most zajlanak az egyeztetések a mérnökök és a pilóták közt a garázsokban.

10.30 A Mercedes ma reggel mutatta be azt a C63-ast, amellyel jövőre a német túraautó-bajnokságban szerepel.

A Mercedes jövő évi DTM-kocsija
A Mercedes jövő évi DTM-kocsija

10.29 Ha van ilyen, jókor jött a kényszerszünet, a pilóták ilyenkor úgyis a bokszba mentek volna, hogy megváljanak az első fél órára kapott Pirelliktől.

10.28 „Jól vagyok. Nem tudom, miért tört ki a kocsi hátulja fékezésnél” – mondta Sainz a rádión.

10.27 Piros zászló.

10.26 Carlos Sainz Jr. a célegyenesre fordító Parabolicában túlcsúszott az aszfaltozott bukótéren, és a kavicságyban kötött ki.

10.25 Hamilton már 1:25.653-nál tart.

10.23 A két Mercedes mögött Vettel, Maldonado, Hülkenberg, Pérez, Räikkönen a sorrend. A Lotus jól szerepel azután, hogy másfél napos késéssel érkezett meg, egyenesen Spából, ahol jogi hercehurca miatt tartották vissza a felszereléseket a helyi hatóságok.

10.22 Hamilton 1:26.305-re javított, Rosberg 1:26.5-tel a második.

10.18 Hamilton 1:27.616-tal az élen.

Lewis Hamilton tavaly a pole-ból indulva nyert Monzában
Lewis Hamilton tavaly a pole-ból indulva nyert Monzában

10.16 Megnőtt a forgalom a pályán, Kvjat 1:28.572-vel az élen.

10.15 Sainz kétszer is kint volt, de nem működik megfelelően az autója, könyörgött a rádión, hogy bemehessen a bokszba javításra. Verstappen 1:30.315-re javított.

10.13 Verstappen máris gyors kört ment, 1:31.817-re javított.

10.12 A hét végén a Red Bull és a McLaren párosa is büntetésre számíthat motorcsere miatt. Nem azért, mert tönkrementek a legutóbb használt erőforrások, hanem mert itt egyébként is esélytelennek tartják magukat a Mercedes-motoros istállókkal szemben.

10.11 Verstappen is elindult, így mindenkit láttunk már a pályán.

10.08 Sainz és Verstappen maradt legtovább a bokszban, a spanyol végre elindult, egyedül van a pályán.

10.07 Ricciardo a bukósisakjára is kapott némi áramlásfigyelő festéket, a Red Bull pilótájának kilátását is feláldozták az aerodinamikai adatok ellenőrzésére.

10.03 Rosberg is arra panaszkodik, hogy nincs erő a motorjában. A két gyári Mercedesben új motor van, a gyártó az összes fejlesztési zsetonját elhasználta.

10.02 A McLaren visszaváltott a hosszú orrkúpjára, amelyet az idény első versenyein használt.

10.00 Elkezdődött az edzés, máris 16-an a pályán. Alonso máris a motorjára panaszkodik. Nem meglepő.

9.58 Juan Pablo Montoya valaha volt legjobb monzai körideje 11 évvel ezelőtt 1:19.525 volt, tavaly 1:24.109 volt Hamilton pole-köre.

Lewis Hamilton szőke haja a sláger Monzában (Fotó: Action Images)
Lewis Hamilton szőke haja a sláger Monzában (Fotó: Action Images)

9.52 Mindez azt jelenti, hogy az első gumik az eddigi 18 helyett 19.5 psi nyomásúak lesznek, a hátsókat pedig 21 psi-re keményítik fel. A keverékek lágyságán nem módosítottak. Monzában a közepesen kemény és a lágy gumik állnak a csapatok rendelkezésére.

9.51 Kezdjük a Pirellivel! A gumiszállítót sok kritika érte a Belga Nagydíjon történt defektek miatt, hiába derült ki, hogy Sebastian Vettel is a pályán heverő törmelékek miatt kapott durrdefektet, az olasz cég úgy érezte, tennie kell valamit. Monzában felszólította a csapatokat, hogy 5 psi-vel emeljék meg a kerekekben lévő nyomást, mire a pilóták egy része, köztük Lewis Hamilton kiakadt. A Pirelli visszább vett az igényeiből, péntek reggel azt mondta, hátul 1.5, elöl 3 psi-vel kell növelni a kerekek nyomását.

9.48 Köszöntjük olvasóinkat az Olasz Nagydíj 1. szabadedzését élőben végigkísérő cikkünkben! Felhős az idő Monzában, de nem esik. Csapadékot csak szombatra várnak, az időmérőt vizes pályán tarthatják meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik