Hamilton: Végig hittem benne, hogy megelőzöm Nicót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.03. 07:29
null
Lewis Hamilton a rosszul sikerült időmérő után is hitt a győzelemben – nem hiába (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy meg tudja előzni Nico Rosberget az Amerikai Nagydíjon. A német elárulta, hogy rosszul állította be a motorját, ezért nem tudott védekezni csapattársa támadásakor. A Mercedes vezetői az idény elején támogatták a dupla pontos idényzárót, de már rossz döntésnek tartják a bevezetését. A Red Bull pilótái elégedettek, a ferrarisok közül Kimi Räikkönen már utálja a helyzetét. Sergio Pérez hét (7) rajthelyes büntetést kapott a Brazil Nagydíjra az Adrian Sutillal történt karambolért.

Lewis Hamilton az idei 10. győzelmét aratta, s egymás után ötödször győzött, amivel már 24 pontos előnye van Nico Rosberggel szemben. Ez azt jelenti, hogy már két második helyezés is elég neki a vb-cím megszerzéséhez.

„Hihetetlen ez a sorozat, az egész szezon elképesztő, a csapat kiváló munkát végzett. Végig hittem benne, hogy meg fogom előzni Nicót, ezért a rajttól fogva tapostam a gázt, a boxkiállás után pedig még gyorsabbá váltam. Nagyon éhes voltam erre a sikerre – mondta Hamilton, aki nagyon büszke arra, hogy 32. győzelmével Nigel Mansellt maga mögött hagyva a legsikeresebb brit F1-es pilóta lett. – Büszke vagyok rá, hogy a hazámat képviselhetem az F1-ben, és hogy én lettem a legsikeresebb, ez nagyon különleges a számomra."

Nico Rosberg zsinórban ötödször kapott ki Hamiltontól, akinek sorozata az Olasz Nagydíjon kezdődött. Monzában Rosberg lerajtolta az angolt, de kétszer is hibázott a célegyenes végén, és Hamilton legyőzte. Szingapúrban Rosberg kiesett, de Japánban és most is a német nyerte meg az időmérőt, hogy aztán Hamilton az első boxkiállás után határozott manőverrel megelőzze. E két győzelem nagyon jól mutatja, hogy Hamilton fejben összeszedettebb csapattársánál.

„A verseny elején nem tudtam felvenni a ritmust, Lewisnak ez sokkal jobban ment, ennyi. Amikor támadott, rosszul állítottam be a motort, ezért nem tudtam teljes erővel védekezni. Miután megelőzött, én is felgyorsultam, mindent beleadtam, próbáltam nyomás alá helyezni, de nem sikerült hibába hajszolnom – mondta Rosberg. – Még nincs vége a szezonnak, a semmi sem dőlt el. Minden esélyem megvan arra, hogy világbajnok legyek, padlóig nyomom a gázt, és amíg kell, hajtani fogok."

Rosberg a második helyezésével azt elérte, hogy ha Hamilton nyer Brazíliában, és ő kiesik, a különbség 49 pont lesz, azaz mindenképpen az utolsó versenyen dől el a világbajnoki cím, az Abu Double-nak gúnyolt Abu-dzabi Nagydíjon ugyanis dupla pontokat osztanak.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint Rosberg azért vált verhetővé Austinban, mert túlságosan óvta a gumikat a kerékcseréje után.

„Még nem beszéltem Nicóval, de az első kerékcsere után túlságosan is visszafogott volt, a kelleténél jobban óvta a gumikat. Az etap vége felé felgyorsult, utol is érte Lewist. Akkor volt óvatos, amikor nem kellett volna annak lennie – mondta Wolff, akit megkérdeztek a dupla pontos idényzáróról is. – Az év elején nem gondoltam, hogy nagy hatása lesz. Elismerem, alábecsültem ezt a szabályt, és már egyáltalán nem örülök neki, rossz döntés volt bevezetni."

A harmadik helyen a két Williamst a boxkiállások során maga mögé utasító Daniel Ricciardo végzett.

„Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen jól kitalálta a stratégiát, és a gyors kerékcseréket, amelyek szükségesek voltak a dobogós helyezéshez. Megtesszük, amit tudunk, nagyon örülök a harmadik helynek – mondta Ricciardo, akinek rossz rajtja után előznie is kellett a pályán, hiszen Fernando Alonso és Kevin Magnussen is elé került. – Igenis lehet itt előzni! Nem volt unalmas versenyem, az elején Magnussennel és Alonsóval is meggyűlt a bajom."

Daniel Ricciardo az Amerikai Nagydíjon is zseniális volt
Daniel Ricciardo az Amerikai Nagydíjon is zseniális volt

A szombati időmérő után Ricciardo a dobogót célozta meg, csapattársa, a boxból rajtoló Sebastian Vettel pedig a 7. helyezést. A négyszeres világbajnok nehéz kezdés után elérte a célját.

„A verseny első fele nem volt valami jó, de a második fele életre kelt – mondta Vettel, akinek jól jött az elején a biztonsági autós időszak, hiszen egymás után két körben is a boxban járt, hamar letudta a lágy gumis kötelező kört, hogy aztán a közepesen keményekkel menjen. – A hajrában kiálltam a boxba, friss lágy gumikon mentem, míg a többiek küszködtek a kopott abroncsaikon, és meg tudtam előzni őket."

A végén Fernando Alonsót is megelőzhette volna, a spanyol alig látott valamit az autóját rázó vibrációtól.

„Óriási vibrációt éreztem az utolsó két körben, a pályát is alig láttam. Próbáltam tartani a tempót, folyamatosan mondták a fülemre, mennyire messze jönnek mögöttem, aztán amikor szóltak, hogy Vettel megelőzte Magnussent, mindent beleadtam, vibráció ide vagy oda" – mondta Alonso.

Kimi Räikkönen nem szerzett pontot, egykörös hátrányban, a 13. helyen ért célba.

„Ez volt az egyik legrémesebb hétvége, ugyanaz ment, mint Japánban, hiába küzdünk az alulkormányozottsággal, nem tudunk tenni ellene – mondta Räikkönen. – A versenyen más sem történhet, tönkremennek az első gumik. Utálom ezt a helyzetet, egyedül nem tudom megoldani. Hiába megyek lassan, ugyanúgy kopnak a gumik, nem is értem, mi történik. Bosszantó, hogy egyes problémákra nem találunk megoldást, talán azt sem tudjuk pontosan, mi a baj. Fernandót ez a jelenség nem zavarja annyira."

A BÜNTETŐPONTOK 2014-BEN
Marcus Ericsson
5
Jules Bianchi
4
Pastor Maldonado
4
Kevin Magnussen
4
Valtteri Bottas
2
Adrian Sutil
2
Romain Grosjean
2
Sergio Pérez
2
Jean-Éric Vergne
1

A verseny után Sergio Pérez, Räikkönen és Adrian Sutil első körös ütközését, valamint Jean-Éric Vergne Romain Grosjean elleni előzését is vizsgálták. A mexikói kapta a súlyosabb büntetést, Péreznek a Brazil Nagydíjon hét rajthelyes büntetéssel kell számolnia, és két büntetőpontot is kapott. Vergne öt másodperces időbüntetést kapott, így visszaállt a leintési sorrend közte és Pastor Maldonado között, a venezuelai lett a 9., a francia pedig a 10.

Végül egy hír a Marussiáról. A csapat vezetői azon dolgoznak, hogy kimenekítsék az istállót a csődhelyzetből, és már Abu-Dzabiban visszatérjenek a rajtrácsra. A 2015-ös szezonra leadták a nevezésüket, ami szükséges ahhoz, hogy megkapják az idei eredményeikért járó jutalmat. Más kérdés, hogy mi valósul meg mindebből?

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Felipe Massa (4.): – Nagyon jól rajtoltam, gyors is voltam végig, de sajnos egy lassú kerékcsere miatt elbuktam a dobogót, amely elérhető volt. Nem jellemző ránk ez a hiba, ezért nem is érdemes rágódni rajta.
Valtteri Bottas (5.): – Örülök, hogy növeltük az előnyünket a Ferrarival szemben az összetettben, de tanulhatunk ebből a versenyből. A rajtnál csúszott a kuplungom, Felipe ezért előzött meg.
Kevin Magnussen (8.): – A nyolcadik helyezéstől nem esünk hanyatt, de ennél jobbat nemigen hozhattunk ki a versenyből. Jobban indult a hétvége annál, ahogy a végén alakult, de azonnal jön Brazília, ahol máris továbbléphetünk.
Pastor Maldonado (9.): – Meglepően gyors volt az autó, a rajttól fogva csatázhattam a többiekkel. A lassú kanyarokban időt veszítettünk, de a gyors íveken visszahoztuk. Ezt kell folytatnunk, és az utolsó két versenyen is lesz esélyünk a pontszerzésre.

Grosjean a Twitteren üzent Vergne-nek
Grosjean a Twitteren üzent Vergne-nek

Jean-Éric Vergne (10.): – Láttam, hogy lehetőség nyílik Romain megelőzésére, hát belevágtam. Amikor becsukta a kaput, már semmit sem tehettem. A versenyen néha harcolni kell, én ezt szeretem benne.
Romain Grosjean (11.): – Nagyon élvezetes csatát vívtam Jensonnal, de aztán jött Jean-Éric, aki kitolt a pályáról, eltörte az eleső légterelőmet és a padlólemezem hátsó részét. Alig tudtam utána a pályán tartani a kocsit, a nyolcadik helyezést buktam el ezen a manőveren.
Jenson Button (12.): – A verseny egyetlen élvezetes része az Alonsóval vívott csatám volt, a többi maga az unalom. Elszoktam attól, hogy ennyire kopjanak a gumik, össze-vissza csúszkáltam, remélem, Interlagosban jobbak leszünk.
Esteban Gutiérrez (14.): – Nem tudtam kihozni a gumikból a maximumot, a biztonsági autós időszak után nagyon lassan melegedtek fel. Már csak két esélyünk van arra, hogy pontot szerezzünk.
Danyiil Kvjat (15.): – Nagyon jó versenyem volt, az autóval sem volt gond, pontokat szerezhettem volna, de amikor Räikkönennel csatáztam, megsérült az egyik gumim, a boxba kellett állnom. Sajnos néha ilyen a verseny.
Adrian Sutil (feladta): – Jól rajtoltam, megtartottam a helyezésem, biztató volt a helyzet, amikor Sergio nekem jött. Teljesen felesleges volt a manővere, amely miatt elveszítettük a legjobb esélyünket a pontszerzésre.
Sergio Pérez (feladta): – Nagy balszerencse, hogy kiestünk. Adriant előztem, de leszűkítette előttem a területet, így képtelen voltam elkerülni Kimit. A Ferrariról a Sauberre pattant át a kocsim, nem számítottam rá, hogy Kimi ott lesz előttünk. Nagy pech, hogy így ért véget az öt verseny óta tartó pontszerző szériám, ráadásul a mexikói szurkolók előtt csak egy kört mentem.
Nico Hülkenberg (feladta): – Hirtelen elszállt a kocsi ereje, a rádión mondták, hogy állítsam le. Előtte sem volt jó versenyem, az első körben Sergio és Adrian balesete mögött voltam, átmentem egy első légterelőn, és a boxba kellett mennem az autó sérülései miatt.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

AMERIKAI NAGYDÍJ (56 kör, 308.405 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:04.785
2. Nico Rosberg német Mercedes 4.314 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 25.560 mp h.
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 26.924 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 30.992 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.231 p h.
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.734 p h.
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:40.682 p h.
9. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:47.870 p h.
10.
Jean-Éric Vergne
francia
Toro Rosso-Renault
1:48.863 p h.
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1 kör h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
FELADTA
megtett körök
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 16
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1
Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 0
Leggyorsabb kör: Vettel (50. kör) 1:41.379
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 14 14 316
2. Nico Rosberg 4 14 15 292
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Valtteri Bottas 5 15 155
5. Sebastian Vettel 4 14 149
6. Fernando Alonso 2 15 149
7. Jenson Button 1 11 94
8. Felipe Massa 1 9 83
9. Nico Hülkenberg 13 76
10. Kevin Magnussen 1 11 53
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
17. Pastor Maldonado 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 608
2. Red Bull-Renault 363
3. Williams-Mercedes 238
4. Ferrari 196
5. McLaren-Mercedes 147
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik