Amerikai Nagydíj, körről körre

Vágólapra másolva!
2014.11.02. 20:52
A 2014-es Formula–1-es szezon tizenhetedik futama, az Amerikai Nagydíj körről körre.

Köszönjük megtisztelő figyelmüket, összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják el! Köszönjük megtisztelő figyelmüket, összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják el!

Massa, Bottas, Alonso, Vettel, Magnussen, Vergne és Maldonado a további pontszerzők sorrendje.

Rosberg lett a második, Ricciardo a harmadik.

LEWIS HAMILTON NYERTE MEG AZ AMERIKAI NAGYDÍJAT!

56. kör: Vergne mellett is könnyedén elment Vettel az egyes kanyarban.

55. kör: Vettel könnyedén megelőzte Maldonadót a 12-es kanyarban.

54. kör: Vettel és Maldonado is megelőzte Buttont.

53. kör: Vergne és Grosjean találkozását a verseny után fogják vizsgálni.

52. kör: Vettel 1:41.379-cel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét.

51. kör: Kvjat hibázott a 19-es kanyarban, ezt pedig meg is büntette Räikkönen.

51. kör: Vergne kamikaze akcióval lepte meg Grosjeant az egyes kanyarban, akinek el is kellett hagynia a pályát, hogy ne érjen véget a versenyük, ennek köszönhetően Maldonado is megelőzte a franciát.

49. kör: Vettel megint a boxban, ezzel a kerékcserével visszaesett a mezőny végére.

49. kör: Räikkönen megelőzte Kvjatot a 12-es kanyarban, de az orosz nem hagyta magát, is visszaelőzte a finn világbajnokot.

48. kör: Alonso 1:41.474-gyel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét.

48. kör: Button aggódik a hátsó kerekek miatt, amelyek blokkolnak a brit állítása szerint, amikor visszavált.

46. kör: Vettel két körig tartotta maga mögött Alonsót, aki a 12-es kanyarban előzött.

Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Massa, Bottas, Vettel, Alonso, Magnussen, Button és Grosjean a sorrend.

44. kör: Alonso kapott lágy gumikat, és Vettel mögé, a 7. helyre jött vissza a pályára.

43. kör: Vettel megelőzte Magnussent a 12-es kanyarban.

42. kör: Grosjean hibázott a 19-es kanyarban, ezt kihasználva Button megelőzte az egyes kanyarban.

42. kör: Hamilton begyorsult, kétszer egymás után megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, most 2.6 másodperc az előnye Rosberg előtt.

41. kör: Vettel támadta Magnussent, de a 12-es kanyarban lesodródott a pályáról, így a dán visszaelőzte.

40. kör: ez gyors volt, a venezuelai ma már másodszor kap öt másodperces büntetést.

39. kör: Maldonadót vizsgálják, mert túl gyorsan ment a boxutcában.

Alonso, Räikkönen és Kvjat egyelőre csak egyszer ment ki a boxba kereket cserélni.

37. kör: Rosberg most rákapcsolt, 1:42.381-gyel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét.

Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Massa, Bottas, Alonso, Räikkönen, Kvjat, Magnussen és Vettel a sorrend.

35. kör: Rosberg a boxban, de esélye sem volt arra, hogy megelőzze Hamiltont, aki óriási időt futott kivezető körén.

34. kör: Hamilton az élről kiállva cserélt kereket. Ricciardo 1:42.831-gyel megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét.

33. kör: Massa a kerékcseréje után veszített egy pozíciót, Ricciardo megelőzte.

32. kör: Ricciardo a boxban ezúttal. A Red Bull versenyzője megtartotta negyedik helyét Bottasszal szemben.

31. kör: Bottas is letudta második kerékcseréjét. A finn lágy gumikról közepesekre váltott.

30. kör: Grosjean és Vergne a boxban.

29. kör: Vergne is kifékezte Buttont a 12-es kanyarban. Button némi gúnnyal a hangjában kérdezte meg a csapattól, hogy most tényleg mehet-e kereket cserélni.

28. kör: Button mellett ment el Grosjean, előbbinek az utolsó pillanatban mondták meg, hogy ne menjen be a boxba, mert előbb Magussent hozzák ki.

27. kör: Vettel járt bent újra a boxban, Alonso pedig a másik McLarent is megelőzte, Magnussen a kettes kanyarban már nem tudott mit kezdeni a spanyollal.

26. kör: Grosjean vetődött be Vettel mellé, aki Verge-el szemben sem tudta megtartani a pozícióját.

24. kör: Alonso az egyes kanyarban megelőzte Buttont, de ami ennél most fontosabb, hogy Hamilton átvette a vezetést, a 12-es kanyarban előzte meg Rosberget a brit világbajnok!

22. kör: Hamilton DRS távolságon belül van Rosberghez képest.

21. kör: Alonso és Button vívott nagyszerű csatát a 12-es kanyartól kezdődve, végül a brit megtartotta hetedik helyét.

21. kör: Vettel panaszkodott újfent a kocsijára, közben az is kiderült, hogy nem fogják megbüntetni a Magnussen, Gutiérrez párost.

19. kör: Grosjean a 12-es kanyarban bezuhant Gutiérrez mellé, akinek nagyot kellett fékeznie, hogy ebből ne legyen karambol. Ezt kihasználva Vergne is megelőzte a mexikóit.

Rosberg, Hamilton, Massa, Ricciardo, Bottas, Kvjat, Magnussen, Button, Alonso és Vettel a sorrend.

18. kör: Alonso feljött a kilencedik helyre Vettel megelőzésével, a Ferrari versenyzője a 12-es kanyar előtt autózta körbe a négyszeres világbajnokot.

18. kör: Hülkenberg versenye is véget ért, a német a 11-es kanyar után parkolt le a pálya szélén az autójával.

17. kör: Hamilton, Alonso és Grosjean cserélt kereket a boxban.

16. kör: Magussen és Gutiérrez korábban kis híján összekoccant a boxban, most ezt az esetet vizsgálják a versenyfelügyelők.

16. kör: Rosberg kiállt az élről a boxba, mögötte Bottas is befutott friss gumikért.

15. kör: Massa és Ricciardo a boxban, a brazil lágy gumikat kapott, az ausztrál közepes keveréket.

13. kör: Rosberg közölte a csapatával, hogy a bal első gumija kezdi megadni magát.

Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Ricciardo, Alonso, Räikkönen, Maldonado, Vergne és Grosjean a sorrend.

11. kör: Vettel panaszkodott arra, hogy az autójának nincs tapadása. Maldonado is kapott egy öt másodperces büntetést.

11. kör: Button már biztos megússza a büntetést, Gutiérrez viszont nem, ő kapott egy öt másodperces büntetést.

10. kör: Grosjean támadta Vergne-t a 12-es kanyarban, de a Toro Rosso versenyzője visszaverte honfitársa próbálkozását.

10. kör: közben kiderült, hogy Vergne is vizsgálat alatt áll.

8. kör: Gutiérrez, Maldonado és Button is vizsgálat alatt áll, a gyanú szerint átlépték a sebességhatárt a biztonsági autós időszak alatt.

7. kör: meg is jött Hamilton válasza egy 1:43.589-es köridő képében, a britnek azt is elmondták, hogy minden rendben van az üzemanyagszinttel.

6. kör: Rosberg előnye hét tized Hamilton előtt. Vettel az utolsó előtti, Gutiérrezt már megelőzte a német.

5. kör: Bottas támadta az egyes kanyar külső ívén Massát, közben a belső íven Ricciardo szúrt be Alonso mellé, és meg is előzte a spanyolt, majd visszaverte a kétszeres világbajnok támadását a kettes kanyarban.

4. kör: bejött a biztonsági autó, folytatódhat a verseny!

Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Maldonado, Vergne és Grosjean a sorrend.

3. kör: nagyon sok a törmelék jelenleg a pályán (a balesetet a verseny után fogják kivizsgálni), közben Vettel is bement a boxba kereket cserélni.

Pérez előbb Kimi Räikkönen autójának ment neki, utána szaladt bele a német Sauberjébe.

2. kör: ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a mezőny gyorsan kiment a boxba kereket cserélni, az előzetes taktikák máris mentek a kukába.

BIZTONSÁGI AUTÓ! Adrian Sutil és Sergio Pérez ütközött

Daniel Ricciardo az ötödik helyről visszaesett két helyet, de rögvest visszaelőzte Kevin Magnussent.

Felipe Massa lerajtolta Valtteri Bottast, Rosberg maradt az első, Hamilton a második.

RAJT!

A Pirelli két kiállást jósol a versenyre,néhány csapat attól tart, háromra is szükség lesz.

Az utolsó intelmek egyike Rosbergnek: „A fékjeid jéghidegek.”

Elindultak a felvezető körre a pilóták.

Nico Hülkenberg, Danyiil Kvjat és Sebastian Vettel (aki a boxból rajtol) fog közepes keverékű gumikkal elindulni a versenyen, mindenki más autóján a lágy abroncsok vannak fent.

Keanu Reeves, Pamela Anderson, Matt LeBlanc, Anthony Edwards, Tony Parker, Gordon Ramsey – néhány név a paddockbnan lévő celebekből.

Fernando Alonso a spanyol tv-nek: „A következő szezonom jobb lesz, mint az idei."

Szép idő van, ráadásul melegebb is van, mint szombaton az időmérőn.

Az autók felsorakoztak a rajtrácsra, Hamilton több körön át próbálgathatta a fékjét. Niki Lauda szerint Rosberg nyár óta nem volt annyira feldobva, mint most, a német tudja, hogy ha most nem veri meg csapattársát, az utolsó két futamon már csak a technikában bízhat, mert a Mercedes kettős győzelme szinte biztos.

Ha nem számítjuk a 2005-ös Amerikai Nagydíjat, amelynek a felvezető körében a mezőny nagy része a boxba hajtott, az 1982-es San Marinó-i Nagydíj óta a legkevesebb autó rajtol el F1-es futamon. Akkor politikai huzavona miatt csak 14-en álltak a rajtrácson.

Az időmérőn kialakult sorrend három helyen változott a rajtfelállásban. Vettel teljes motorcsere miatt a boxból indul, Kvjat a 7. belsőégésű motorjának megkezdése miatt 10, Button váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott. Az orosz a büntetése nagy részét a Brazil GP-re is átviszi.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi az Amerikai Nagydíj!

AMERIKAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari
9. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
12. Jenson Button* brit McLaren-Mercedes
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
17. Danyiil Kvjat** orosz Toro Rosso-Renault
Sebastian Vettel*** német Red Bull-Renault
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**részleges motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetés, a fennmaradó részt viszi a Brazil Nagydíjra
***teljes motorcsere miatt a boxból rajtol

 

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 9 13 13 291
2. Nico Rosberg 4 13 14 274
3. Daniel Ricciardo 3 7 14 199
4. Valtteri Bottas 5 14 145
5. Sebastian Vettel 4 13 143
6. Fernando Alonso 2 14 141
7. Jenson Button 1 11 94
8. Nico Hülkenberg 13 76
9. Felipe Massa 1 8 71
10. Kevin Magnussen 1 10 49
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 6 21
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 565 – már világbajnok
2. Red Bull-Renault 342
3. Williams-Mercedes 216
4. Ferrari 188
5. McLaren-Mercedes 143
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 29
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik