Hamilton: Annyira jó lenne egyszer eltérő stratégiával menni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 22:49
null
A két Mercedes-pilóta közül Niki Lauda szerint jelenleg Rosberg a jobb (Fotók: Action Images)
Niki Lauda szerint Nico Rosberg már csak azért is megérdemelte a vasárnapi győzelmét Brazíliában, mert az utóbbi időben felszabadult, és jobban vezet, mint Lewis Hamilton. A világbajnoki címet korábban bebiztosító angol szerint a Mercedes engedhetné a szabad stratégiaválasztást pilótáinak, de Rosberg nem ért egyet vele, mert szerinte a Mercedes éppen az azonos stratégiával garantálja, hogy a jobb nyerjen.

Nico Rosberg maga sem érti pontosan, mitől javult fel annyira, hogy egymás után két versenyen is legyőzte Lewis Hamiltont. A német a Brazíliában megszerzett 25 pontjával bebiztosította második helyét a vb-pontversenyben.

„Nincs pontos magyarázatom arra, miért lettem ilyen erős, de szeretném fenntartani ezt az állapotot. Az idény nagy részében Lewis volt a sikeresebb, ezért keményen dolgoztam, és meg is lett az eredménye. Örülök neki, és Abu-Dzabiban ismét nyerni akarok – mondta Rosberg. – Végig a kezemben tartottam a versenyt, amikor Lewis utolért, tudtam, hogy ha figyelek, nem adok esélyt neki az előzésre. Vigyáztam, nehogy hibázzak, tartottam a tempót, és láttam, hogy Lewis egy idő után lemarad, mert a gumijai a szélárnyékban gyorsabban kopnak."

Niki Lauda szerint nem véletlen, hogy Rosberg két versenyt nyert meg egymás után.

„Hirtelen bekattant valami Nicónál. Ez megtörténik a versenyzőknél, gyakran küzdesz magaddal, aztán egyik pillanatról a másikra felszabadulsz. Ugyanolyan gyors, mint Lewis, és ha minden összejön neki, nyer. Lewis is küzd, ezt körről körre láthatjuk, de most Nico a jobb kettejük közül" – mondta Lauda.

Lewis Hamilton csak abban a három körben állt az élen, amikor Rosberg kereket cserélt. A német első bokszkiállása 4.4 másodpercig tartott, nagyjából két másodperccel tovább, mint szokott, de Hamilton egy körrel később szintén a szokásosnál lassabb tempóban kapott új gumikat. A pályán nem tudott előzni, a mérnöke pedig semmi olyan stratégiai váltást nem tudott javasolni neki, amivel Rosberg elé kerülhetett volna – a csapaton belüli megállapodás szerint nem jöhetett ki hamarabb új gumikért, mint a német.

„Gyors voltam, de itt nem lehet előzni. Követtem Nicót, de ezzel csak kicsináltam a gumikat. Nagy kár, mert szeretem ezt a pályát – mondta a verseny után rendkívül kedvetlen Hamilton, aki nem is gratulált Rosbergnek a győzelméhez. – Nem tudom, mennyi előzés volt a versenyen, de nagy különbség kell az autók között. Ha csak néhány tizeddel vagy gyorsabb, esélyed sincs. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, de ha ugyanaz a stratégiánk, a rajttól minden rögzítve van. De én versenyezni akarok! Annyira jó lenne egyszer eltérő stratégiával menni. Az emberek is versenyt akarnak látni, de ez ma nem volt lehetséges, unalmas volt a másik után menni. Nico nagyon jól versenyez, az időmérőkön szenzációs, és Mexikó után most sem hibázott."

Rosberg elmondta, a Mercedesnél többször felvetődött az eltérő stratégia, de abban maradtak, nem hozzák kellemetlen helyzetbe az elöl haladót azzal, hogy esetleg a hátsóé lesz a nyerő taktika. „Egymással kell megvívnunk, így igazságos" – mondta Rosberg.

Nico Rosberg szerint úgy igazságos, ha a két pilóta azonos stratégiával versenyez, ezen nem szabad változtatni (Fotók: Action Images)
Nico Rosberg szerint úgy igazságos, ha a két pilóta azonos stratégiával versenyez, ezen nem szabad változtatni (Fotók: Action Images)

A harmadik helyen az idei 13. dobogós helyezését jegyző Sebastian Vettel végzett, a német Hamiltonhoz hasonlóan arról beszélt, hogy unalmas volt a versenye. A négyszeres világbajnok is több előzési lehetőséget szeretne.

„Ahhoz, hogy közel kerülhessünk az előttünk haladóhoz, aerodinamikai helyett mechanikai tapadásra van szükség. Ehhez pedig jobb gumik kellenek – mondta Vettel. – Sajnos ez politikai döntés a sportág vezetőitől, más-más embereknek másak az érdekeik. Esélyt kellene adni a Pirellinek ahhoz, hogy javítson a helyzeten, mert ha nem egyezünk meg erről, nem lépünk előre. Sajnos azok, akik mindezért fizetnek, a lelátón ülnek. Persze nem mintha tíz évvel ezelőtt annyi előzés lett volna, és nem is akarom azt sugallni, hogy borzasztó, ami most van."

Felipe Massát kizárták a Brazil Nagydíjról, mert Williams-Mercedesének jobb hátsó gumija a megengedettnél 27 fokkal melegebb volt a rajt előtt. Az FIA ellenőrei a rajtrácson ellenőrzik a gumik nyomását és hőmérsékletét, Massa autóján találtak eltérést, amit már a verseny közben jeleztek. Massa jobb hátsó gumija 137 fokos volt a maximálisan megengedett 110 helyett, a nyomása is 0.1 psi-vel meghaladta a megengedett értéket.

„Bárcsak olyan jó lettem volna, mint a hangulat! Az egész hétvégén szenvedtem a kocsival. Nyolcadikként rajtoltam, nyolcadikként értem célba, frusztráló volt. Meg kell próbálnunk jobb eredménnyel zárni a szezont” – mondta Massa, aki zsinórban a harmadik Brazil GP-n kapott büntetést, bár a Williams szerint mérési hiba történhetett, ezért fellebbez a döntés ellen.

Ezzel Romain Grosjean, Max Verstappen és Pastor Maldonado pontjainak száma is nőtt. Maldonado egyébként öt másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot kapott Marcus Ericsson meglökéséért, de így is maradt az eredetileg 11., a módosított végeredményben 10. helyen.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK
Kimi Räikkönen (4.):
– Nagyon unalmas volt ez a verseny, az autó vezetését csak a friss gumikon élveztem, utána nem volt könnyű. Ott értem célba, ahonnan indultam, közel sem volt tökéletes hétvége, de legalább célba értem.
Valtteri Bottas (5.): – Jól rajtoltam, két autót megelőztem, ami fontos volt, mert utána nehezen tudtam volna a Red Bull és a Force India elé kerülni. Csalódtam, hogy nem tudtam tartani a lépést a Ferrarikkal, de mivel itt szinte lehetetlen előzni, talán nem is számított a végeredmény szempontjából.
Nico Hülkenberg (6.): – Örülök, hogy ezzel az eredménnyel a Force India bebiztosította legnagyobb sikerét, az ötödik helyezést a csapat-vébén. Rosszul rajtoltam, ketten megelőztek, de utána élvezetes volt a verseny.
Danyiil Kvjat (7.): – Kihoztuk a versenyből, amit lehetett. Sajnos az elején Hülkenberg előttem állt ki kereket cserélni, és a friss gumikon gyorsabb volt, elém került. Utána végig a Force Indiát követtem, de a DRS-zónában sem volt esélyem megelőzni.
Romain Grosjean (8.): – Élveztem a versenyt, sok izgalmas csatám volt. Érzelmes hétvége volt, örülök a pontszerzésnek. A következő versenyen búcsúzom a csapattól, mindent megteszek a jó eredményért.
Max Verstappen (9.): – Nem volt elég magas a végsebességem, ezért nehéz volt előzni. Pérez küszködött a gumikkal, az utolsó kanyarban tapadtam rá, és kívülről próbálkoztam. Sportszerű csata volt. Miközben támadtam, mások hátulról támadtak engem. Mozgalmas volt, az egy pont a maximum, amit kihozhattunk belőle.
Daniel Ricciardo (10.): – Jól rajtoltam, több pozíciót nyertem, ezután hamar kiálltam új gumikért, de a keményebb gumik nem bírták olyan sokáig, mint hittük. Háromszor kellett kiállnom, és semmivel sem voltam gyorsabb a többi autónál.
Pastor Maldonado (11.): – Mozgalmas futam volt, a stratégiám miatt az elején lassabb voltam, de a verseny közepén a lágy gumikon több pozíciót visszaszereztem. A végén megint a lassabb gumikon voltam, és nehéz lett volna megtartani a tizedik helyet.
Sergio Pérez (12.): – Nem ez volt a legjobb versenyem, nem tudtuk jól beállítani a kocsit a hétvégén. Ez az eredmény nem csökkenti az idei érdemeinket.
Felipe Nasr (13.): – Élveztem a versenyt, jól rajtoltam, sokat csatáztam, de miután Button mellett elfékeztem magam, az autó bizonytalanná vált. Nagyon várom, hogy jövőre is visszajöjjünk, de szeretném, ha akkor jobb autóm lenne.
Jenson Button (14.): – Tizenkét másodperccel maradtunk el a tizedik helyezettől, ami egyáltalán nem rossz. Jókat csatáztam, de tisztában vagyunk a gyengéinkkel. Élveztem a versenyt, előreléptünk. Nem hosszabbítottam volna szerződést, ha nem hinnék a csapatban.
Fernando Alonso (15.): – Az utóbbi időszak után a célba érkezés volt a legfontosabb. Az autó nem volt százas, volt, hogy más-más fokozatokban másképpen pörgött a motor. Ez előfordul, ha új hajtómű kerül a kocsiba, és nincs idő beállítani.
Marcus Ericsson (16.): – Fél percet veszítettem azzal, hogy Maldonado megpörgetett. A tükörbe néztem, és láttam, hogy nagyon messze van. Aztán egyszer csak nekem jött. Ha nem vagyok ott, biztosan nem tudja bevenni a kanyart.
Will Stevens (17.): – Az edzéseken a versenybeállításokra fókuszáltunk, és ez megtérült. Nem volt könnyű verseny, de tudtam, hogy ha Alexet megelőzöm, elhúzok tőle. Örülök, hogy ez sikerült.
Alexander Rossi (18.): – Nehéz verseny volt, az elején még jól mentem, de aztán rémes lett a kocsi egyensúlya. Örültem volna, ha jobban alakul az utolsó idei versenyem, köszönöm a csapatnak ezt a fantasztikus lehetőséget. Meglátjuk, mi lesz jövőre.
Carlos Sainz Jr. (feladta): – Ez volt a hetedik alkalom, hogy nem értem célba, bosszantó ez újoncként. De tudom, hogy ez nem az én hibám, és azt hiszem, jól helyt álltam az első idényemben. Bennem lesz, mennyivel jobb idényem lehetett volna, de elégedett vagyok.

BRAZIL NAGYDÍJ, A MÓDOSÍTOTT VÉGEREDMÉNY (71 KÖR, 305.909 KM)
1.
Nico Rosberg
német
Mercedes
1:31:09.090
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 7.756 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 14.244 mp h.
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 47.543 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1 kör h.
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1 kör h.
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1 kör h.
8. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1 kör h.
9. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1 kör h.
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1 kör h.
11.Daniel Ricciardo
ausztrál
Red Bull-Renault
1 kör h.
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1 kör h.
13. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1 kör h.
14. Jenson Button brit McLaren-Honda 1 kör h.
15. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1 kör h.
16. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 2 kör h.
17. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 4 kör h.
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 4 kör h.
FELADTAmegtett körök
Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 0
KIZÁRVA
Felipe Massa
brazil
Williams-Mercedes
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 16 17 363
2. Nico Rosberg 5 14 16 297
3. Sebastian Vettel 3 13 16 266
4. Valtteri Bottas 2 13 136
5. Kimi Räikkönen 2 13 135
6. Felipe Massa 2 12 117
7. Danyiil Kvjat 1 13 94
8. Daniel Ricciardo 2 12 84
9. Sergio Pérez 1 11 68
10. Nico Hülkenberg 8 52
11. Romain Grosjean 1 9 49
12. Max Verstappen 10 49
13. Felipe Nasr 6 27
14. Pastor Maldonado 6 27
15. Carlos Sainz Jr. 7 18
16. Jenson Button 4 16
17. Fernando Alonso 2 11
18. Marcus Ericsson 5 9
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 660
2. Ferrari 401
3. Williams-Mercedes 253
4. Red Bull-Renault 178
5. Force India-Mercedes 120
6. Lotus-Mercedes 76
7. Toro Rosso-Renault 67
8. Sauber-Ferrari 36
9. McLaren-Honda 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik