A Mercedesnek az idén sincs riválisa Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.13. 16:55
null
Nico Rosberg volt a leggyorsabb pénteken Interlagosban (Fotó: AFP)
Azt követően, hogy a Brazil Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, a másodikon csapattársa, Nico Rosberg végzett az élen. A tavalyi interlagosi versenyen kettős győzelmet arató istálló ezúttal is kiemelkedik a mezőnyből, Sebastian Vettel egy másodperces hátránnyal harmadik. Fernando Alonso McLaren-Hondája tönkrement, a gumik még sok fejtörést okozhatnak ezen a hétvégén.

A tavalyi Brazil Nagydíjon (is) kettős győzelmet arató Mercedes-istálló a jelek szerint az idén sem ad esélyt a riválisoknak Interlagosban. Az első szabadedzés első két helyét is megszerző csapat a másodikon még erősebbnek tűnt, az idénynyitó Ausztrál Nagydíj óta nem zárt ekkora fölénnyel második szabadedzést versenyhétvégén.

A csapaton belül ezúttal Rosberg volt a jobb, a délelőtti fél másodperces hátránya után most majdnem ugyanennyivel előzte meg Lewis Hamiltont.

A riválisok legfeljebb az esőben vagy éppen a hőségben reménykedhetnek, a Pirelli gumijai ugyanis a brazíliai aszfalton közel sem olyan tartósak, mint a korábbi helyszíneken. Szinte mindenki küszködött a gumikkal a második edzésen, sokan csúszkáltak vagy fékezték el magukat, ez a versenyt is érdekessé teheti – bár tavaly is ezen dőlt el a verseny, Hamilton megcsúszását követően tette biztossá Rosberg a győzelmét.

A két Mercedes mögött ismét Sebastian Vettel zárt, a németet Kimi Räikkönen követte a listán. A következő négy helyen négy csapat pilótái zártak, azaz ha az élbolyban nem s lesz szoros csata, mögötte lehet izgalmakra számítani.

Az edzést egyszer meg kellett szakítani Fernando Alonso McLaren-Hondája füstölt el. Ez a 11. Honda-motor volt, amelyet a spanyol ebben a szezonban használt – a szabályok szerint négyet lehet…

Folytatás szombaton magyar idő szerint 14 órakor a 3. szabadedzéssel.

BRAZIL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:12.385 átlag: 214.304 km/ó 42 kör
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:12.843 0.458 mp h. 39
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:13.345 0.960 41
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:13.500 1.115 43
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:13.585 1.200 39
6. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:13.603 1.218 37
7. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:13.634 1.249 45
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:13.710 1.325 43
9. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:13.848 1.463 40
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:13.870 1.485 42
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:14.056 1.671 34
12. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:14.124 1.739 42
13. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:14.134 1.749 44
14. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:14.226 1.841 35
15. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:14.326 1.941 45
16. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:14.644 2.259 37
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:14.772 2.387 38
18. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:15.129 2.744 10
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:16.501 4.116 35
20. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 1:16.787 4.402 35

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

18.30 Vége az edzésnek. A gumik sok fejtörést fognak okozni a verseny előtt és alatt a csapatoknak.

18.26 Nagy a forgalom, 18 autó folyamatosan a pályán van a versenyszimulációt végezve. Egy-két autó áll ki kereket cserélni, illetve Alonso McLarenje nem mozdul.

18.23 Kopnak a gumik, alattomosan, de intenzívebbé válik az eső, szinte mindenki szenved a pályán: csúszkál vagy elfékezi magát.

18.17 A két Mercedes a keményebb gumikon folytatja a körözést.

Rosberg 19 körös lágy gumija
Rosberg 19 körös lágy gumija

18.15 Rosberg a pálya hátsó szakaszán kisodródott, kipróbálta Räikkönen menekülőútját, majd a füves területen áthajtva visszatért a pályára,m onnan pedig a bokszutcába. 19 kör után koptak el a lágy gumijai. Hamilton ekkor már a garázsban volt.

18.10 Ricciardo megcsúszott a garázsából kijövet a bokszutcában. Rosbergnek még mindig nem tetszenek a Mercedes beállításai. A két „ezüstnyíl” orráról lekerült az S-csatorna, amelyet az első edzésen tesztelt a csapat. Ez már 2016-hoz kell.

18.09 Két gyors hír a Red Bullról: Christian Horner közölte Interlagosban, hogy a csapat beadta a nevezését a 2016-os világbajnokságra; börtönbüntetésre ítélték azt a négy embert, aki tavaly decemberben egy terepjáróval behajtott a csapat központjának üvegajtaján, és ellopta az ott kiállított trófeákat.

18.06 Sokan szenvednek a gumikkal, Button és Hülkenberg is szinte folyamatosan panaszkodik.

Bottas és a természet
Bottas és a természet

18.00 Az 5-ös és a 6-os kanyarban már vigyázni kell. Erősödik a csapadék?

17.58 Rosberg a pályán maradt, Hamiltonéval azonos programot végez.

17.55 „Másodikból harmadikba nem stimmel valami. Gond van, ez biztos” – mondta Rosberg, aki a bokszutcán végighajtott, majd rajtgyakorlatot végzett el.

17.54 Most kijött a két Mercedes, ismét együtt. Mindketten lágy gumikon. Rosberg a váltójára panaszkodott.

17.49 Vettel folyamatosan köröz a Ferrarival azóta, hogy 1:13.3-as körét futotta. A két Mercedest az egyetlen lágy gumis mért köre óta nem láttuk a pályán.

Verstappen autója vezethetetlenségére panaszkodott, amit egy megpördüléssel nyomatékosított.

Button és a McLaren Brazíliában sem nagyon bizakodhat jó eredményben
Button és a McLaren Brazíliában sem nagyon bizakodhat jó eredményben

17.47 Button Alonso autójának meghibásodása felől érdeklődik a rádión. „Nem tudunk bi6ztosat, csak azt, hogy a hajtáslánccal van baj” – jött a szokásos, nem éppen megnyugtató válasz.

17.46 Az eső intenzitása perceken belül nőhet, egyelőre teljesen száraznak hat a pálya.

17.45 Rosberg és Hamilton a gyors köre után azonnal a bokszba hajtott. A két Ferrari mögött Ricciardo, Bottas, Hülkenberg, Kvjat, Massa, Maldonado a sorrend.

17.43 Vettel és Räikkönen is megtette lágy gumis gyors körét, a német egy másodperccel van Rosberg mögött, a finn hátránya további két tized.

17.42 Hamilton 1:12.8-cal az élre állt, majd Rosberg 1:12.385-tel megelőzte csapattársát.

17.40 Rosberg Hamilton mögött halad, mindketten lágy gumikon.

17.39 Újraindult a száguldás.

17.38 Bottas, Hamilton, Rosberg, Nasr, Vettel, Ricciardo, Kvjat, Räikkönen, Alonso, Massa az első tíz sorrendje. Nem nehéz kitalálni, melyik három versenyző ment mért kört lágy gumikon (azért segítünk: Bottas, Nasr és Alonso).

17.35 Alonso nyolcszor állt dobogón Interlagosban a nélkül, hogy egyszer is nyert volna. Nincs még egy versenyző, helyszín kombináció, amelyre ez a kitétel érvényes lenne.

Alonso a pálya mellett
Alonso a pálya mellett

17.31 A spanyol 11 belső égésű motort használt mér ebben a szezonban. Kérdés, ezt kicserélhetik-e a 12. megkezdése nélkül, vagy újabb büntetés jön?

17.30 Piros zászló a 10-es kanyar mellett álló McLaren-Honda miatt.

17.29 Räikkönen és Ricciardo a lágy gumikon mért körön..

17.28 Alonso autójából kék füst szivárgott, a motor hangja aggasztó volt, a kétszeres világbajnok le is állt a pálya mellett.

17.27 A Williams finnje 1:13.603-mal az élre állt. 31 ezreddel előzi meg Hamiltont.

17.26 Továbbra is szemerkél az eső, de ahogy leér egy-egy csepp az aszfaltra, el is párolog. Bottas lágy gumikon száguld.

17.24 Alonso 1:15.1-gyel a 8. helyen. Vettel is a pályán, de ő a közepesen kemény gumikon.

17.22 Most csak Alonso van kint a pályán – a közelgő eső miatt korábban kimennek a pilóták a lágy gumikon a pályára, a spanyol így is tett.

17.19 Mindenki a bokszba hajtott, csak Grosjean maradt a pályán.

17.18 Kvjat az ötödik csapattársa, Ricciardo mögött. Rosberg közölte rádión, hogy bár esik az eső, az autó úttartása remek, nem csökkent a tapadás a slick gumikon.

Eddig Hamilton a leggyorsabb Interlagosban
Eddig Hamilton a leggyorsabb Interlagosban

17.16 Hamilton 1:13.634-gyel átvette a vezetést csapattársától. Most ugyanaz az első négy sorrendje, mint az első edzés végén.

17.15 Rosberg, Hamilton, Vettel, Ricciardo, Bottas, Räikkönen, Kvjat, Massa, Ericsson, Nasr a sorrend az első 10 helyen.

17.14 A szuperlassításokon látszik, ahogy az autók a sárga-zöld-fehér kerékvetőkről apró darabokban feltépik a festéket.

A 43. BRAZIL NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Hamilton kiheverte az elmúlt napokat, az élen nyitott Brazíliában
17.00–18.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
14.00–15.00: 3. szabadedzés
17.00–18.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
17.00: a verseny (71 kör, 305.909 km) rajtja
Magyar idő szerint. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
ELŐZMÉNYEK
Michael Schumacher fia a Ferrarihoz kerülhet
Hamilton a láz és autóbalesete ellenére „jól van"
Hamilton jobban van – késik, de ott lesz Brazíliában
Ecclestone szerint kétséges az austini futam jövője
Újabb ötlet! Így nézne ki a zárt pilótafülke

17.11 Hamilton az első mért körén azonnal villámgyors volt, de 15 századdal elmaradt Rosbergtől.

17.08 Gyorsul a pálya, Bottas vezetett, mielőtt Rosberg 1:13.793-at ment. Már csak Hamilton, Pérez és Kvjat idő nélkül.

17.07 Az első edzést a 17. helyen záró Massa 1:15.1-gyel az élre állt, majd Vettel 1:14.906-tal megelőzte.

17.05 Az első gyors körök után Verstappen vezet 1:15.410-zel, mögötte Sainz, Nasr, Ericsson, Maldonado, Grosjean az első hat sorrendje.

17.02 A Lotus 1000 eurós büntetést kapott, mert az első edzésen Jolyon Palmert úgy engedte ki a garázsból, hogy majdnem nekiment az éppen a Lotus-boksz előtt elhaladó Buttonnak. Érdekes, ez a 310 ezer forintnak megfelelő összeg kevesebb, mint amennyit a szervezők az újságíróktól kérnek a hétvégi internethasználatért. Az egyik brit újságíró közölte, olcsóbban foglalt repülőt a jövő tavaszi Ausztrál Nagydíjra tartó repülőjáratra…

17.01 Ha esik is újra, az első percekben várhatóan nem lehet majd érezni a tapadásbeli különbséget – csak zivatar esetén.

17.00 Zöld a lámpa, Nasr az első a pályán.

16.57 Bármelyik pillanatban újra eleredhet, a kerékvetők pedig nagyon csúszóssá válhatnak a víztől, nem árt az óvatosság a pilótáktól. A levegő 28, az aszfalt 32 fokos.

16.56 Jönnek-mennek a felhők az interlagosi pálya felett, több néhány perces eső is áztatta a pályát az első edzés óta, de az aszfalt gyorsan fel is száradt.

16.55 Köszöntjük olvasóinkat a Brazil Nagydíj 2. szabadedzését élőben végigkövető cikkünkben!

Az első edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, az Olasz Nagydíj óta nem volt példa arra, hogy a 44-es rajtszámú autót kormányzó pilóta zárjon az élen pénteki tréninget.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik