Most, hogy már nincs tét, Rosberg verhetetlen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 16:48
null
Nico Rosberg egymás után ötödször indulhat a pole-ból (Fotó: Action Images)
A Mercedesszel versenyző Nico Rosberg egyhuzamban ötödször indulhat az élről, miután a Brazil Nagydíj időmérőjén is legyőzte csapattársát, a világbajnoki címet már korábban megnyerő Lewis Hamiltont. A második sorból Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen vághat neki a futamnak, a finn azt követően teheti ezt, hogy az időmérőt a negyedik helyen záró Valtteri Bottas háromhelyes rajtbüntetése miatt hátrébb sorol majd a startrácson.

 

Nico Rosberg sorozatban ötödször indulhat a pole pozícióból, miután a Brazil Nagydíj időmérő edzésén 78 ezredmásodperccel legyőzte Lewis Hamiltont. A német tavaly a pole-ból nekirugaszkodva a versenyen is felülkerekedett csapattársán, amire megint jó esélye mutatkozik.

Rosberg az első két szakaszban kikapott Hamiltontól, de a harmadikra összeszedte magát, és két kiváló kört futott.

A pole-ért vívott kiélezett csatával szemben nem volt kérdés, hogy Sebastian Vettel szerzi-e meg a harmadik rajtkockát, és a Ferrari németje hozta is a szabadedzéseken mutatott formáját, ismét harmadik lett. A ferraris mellől csapattársa, Kimi Räikkönen rajtolhat vasárnap, mert, bár kikapott Valtteri Bottastól, a Williams pilótáját három hellyel visszasorolják, amiért pénteken piros zászlónál előzte meg a szabadedzésen Felipe Nasrt.

A harmadik sor így Nico Hülkenbergé és Danyiil Kvjaté lesz.

Motorcseréért kiszabott rajtbüntetés miatt a 9. helyről az utolsó sorokba kerülhet Daniel Ricciardo, és az is előfordulhat, hogy a brazil Nasrt is megbüntetik, mert az első szakaszban feltartotta Felipe Massát, és a Williams pilótájának le kellett mennie a pályáról, hogy elkerülje az ütközést.

Az időmérő nem várt főszereplője Fernando Alonso volt, a spanyol alatt az első körében tönkrement a McLaren-Honda. Ez volt a kezdet, a kétszeres világbajnok ezt követően napozott a pályabírók kempingszékében, majd Jenson Buttonnal együtt felállt a dobogóra.

Az időmérő végére várt eső nem érkezett meg, de vasárnapra felhős időt jósolnak. A 71 körös futam magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.

BRAZIL NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:11.282 átlag: 217.620 km/ó
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:11.360 0.078 mp h.
3. Sebastian Vettel német Ferrari 1:11.804 0.522
4. Valtteri Bottas* finn Williams-Mercedes 1:12.085 0.803
5. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:12.144 0.862
6. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:12.265 0.983
7. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:12.322 1.040
8. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:12.415 1.133
9. Daniel Ricciardo** ausztrál Red Bull-Renault 1:12.417 1.135
10. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:12.739 1.457
11. Felipe Nasr brazil Sauber-Ferrari 1:12.989 1.324
12. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:13.045 1.380
13. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:13.147 1.482
14. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:13.233 1.568
15. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:13.913 2.248
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes 1:13.385 1.703
17. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:13.425 1.743
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 1:16.151 4.469
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 1:16.283 4.601
20. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda idő nélkül
*3 rajthelyes büntetést kap. **10 rajthelyes büntetést kap

3. SZAKASZ

18.01 Mögöttük Vettel, Bottas, Räikkönen, Hülkenberg, Kvjat sorrend alakult ki, Bottast három hellyel hátrébb sorolják.

18.00 Rosberg 1:11.282-re javított. Hamilton is javult, de 78 ezreddel kikapott csapattársától.

17.58 Jönnek vissza a pilóták. Mind a tízen a pályán.

17.56 A nagy hajrá előtti csend pillanatait éljük.

17.55 Vettel, Bottas, Räikkönen, Ricciardo, Massa, Hülkenberg, Kvjat a sorrend a két Mercedes mögött.

17.52 Rosberg áttörte az említett határt, 1:11.461-et ment. Hamilton 1:11.549-et, 88 ezreddel kikapott – egyelőre. Verstappenen kívül mindenki a pályán. 50 fokos az aszfalt.

17.51 Bottas is a pályán, neki három rajthelyes büntetése lesz.

17.50 Hamilton és Rosberg a pályán. Megint ők kezdenek.

17.48 Elindult az óra, egyelőre senki sem siet a pályára.

17.45 Rosberg eddig nem tudta áttörni az 1:11.7 perces határt, Hamiltonnak ez mindkét szakaszban sikerült. Fordul-e a kocka a harmadik etapban?

17.44 A két-két Mercedes, Ferrari, Williams és Red Bull mellett Verstappen és Hülkenberg az első tízben.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:11.682 1. Hamilton 1:11.665
2. Rosberg 1:11.746 2. Vettel 1:11.928
3. Räikkönen 1:12.185 3. Rosberg 1:12.213
4. Vettel 1:12.240 4. Räikkönen 1:12.243
5. Hülkenberg 1:12.595 5. Bottas 1:12.374
6. Ricciardo 1:12.639 6. Hülkenberg 1:12.485
7. Kvjat 1:12.730 7. Kvjat 1:12.527
8. Verstappen 1:12.824 8. Verstappen 1:12.712
9. Bottas 1:12.934 9. Ricciardo 1:12.825
10. Massa 1:12.980 10. Massa 1:12.858
11. Grosjean 1:13.056 11. Nasr 1:12.989
12. Nasr 1:13.111 12. Sainz 1:13.045
13. Pérez 1:13.140 13. Pérez 1:13.147
14. Sainz 1:13.267 14. Ericsson 1:13.233
15. Ericsson 1:13.346 15. Grosjean 1:13.913
16. Maldonado 1:13.385
17. Button 1:13.425
18. Rossi 1:16.151
19. Stevens 1:16.283
20. Alonso idő nélkül

2. SZAKASZ

17.41 Nasr, Sainz, Pérez, Ericsson és Grosjean kiesett. Nasr rajtbüntetésre számíthat, mert feltartotta Massát az első szakaszban.

17.40 Nasr feljött a 10. helyre, de aztán Verstappen megelőzte a brazilt. Pérez és Ericsson nem tudott visszavágni, kiesett.

17.38 Ericsson, Nasr, Massa, Verstappen és Grosjean a kiesőzónában. A francia megpördült, ezeken a gumikon nem is fog továbbjutni.

17.37 Vettel 1:12 alatt, a második helyen a Ferrarival.

17.35 Öt perc maradt, négy pilótának még nincs mért köre, Verstappen 1:18-a is olyan, mintha nem lenne. Grosjean elrontotta a körét, még egyszer menni fog.

17.33 Hülkenberg feljött a harmadik helyre, megelőzte Bottast.

17.32 Rosberg a mérnökének ellent mondva a bokszba hajtott, nem látta értelmét, hogy tovább körözzön.

A McLaren tragikomédiája: Alonso és Button végre dobogón
A McLaren tragikomédiája: Alonso és Button végre dobogón

17.30 Alonso és Button élvezi a helyzetet, felálltak a dobogóra. Mindketten ünnepeltek már itt vb-címet, Alonso pedig nyolcszor volt dobogós Interlagosban a nélkül, hogy nyert volna.

17.29 A két Williams is a pályán. Az aszfalt már 51 fokos.

17.28 Rosberg 1:12.213-mal kezdett. Hamilton 1:11.665-tel válaszolt.

17.27 Alonso visszatért a bokszba, vége a napozásnak. Veszélyes a nap ezen időszakában naptej nélkül, helyi idő szerint még nincs 15 óra.

17.26 Elkezdődött a második szakasz, Rosberg az első a pályán. Hamilton követi.

1. SZAKASZ

17.20 Alonso napozik. A rendezőnél eddig ő a főszereplő.

Alonso a napon, a jobb alsó sarokban az eredmény(telenség)
Alonso a napon, a jobb alsó sarokban az eredmény(telenség)

17.19 Ericsson megelőzte Maldonadót, aki nem tudta visszaelőzni. Kiesett a venezuelai. A Maldonado-faktorral nem számoltunk, amikor azt írtuk, nyolc Mercedes-motoros autó lehet az első öt sorban…

17.18 A két brazil kalandja: Massa utolérte Nasrt, aki lassan haladt, és a Williams-pilóta csak úgy tudta kikerülni, hogy a pályát is elhagyta.

17.17 Ericsson, Button, Rossi, Stevens, Alonso az utolsó öt.

17.16 A lágy gumikra váltottak, akik eddig csak keménnyel mentek, lassan kialakul a valós sorrend. Hülkenberg a két Ferrari mögött az ötödik, megelőzve a Red Bull párosát.

17.14 Alonso a pályabírók kempingszékéből nézi tovább az időmérőt. A jelek szerint nincs rossz kedve. Ehhez a McLaren-szezonhoz tényleg nem árt a humorérzék.

17.12 Alonso és a két Lotus mért kör nélkül. Ők és a két Manor Marussia kieső helyeken. Előttük a két Force India, de még nem voltak kint lágy gumikon.

17.11 Hamilton, Rosberg, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Nasr, Massa, Sainz, Vettel, Kvjat, Ricciardo a sorrend. A két Mercedes mellett Verstappen, Nasr és Sainz ment ki lágy gumikon.

17.10 Alonsót arra utasította a mérnöke, hogy állítsa le az autóját a pálya mellett. Akárcsak péntek délután, már csak sétálgat a spanyol.

17.08 Hamilton 1:11.682-vel megelőzte csapattársát.

A pálya madártávlatból
A pálya madártávlatból

17.07 Bottas az élen 1:12.934-gyel, mögötte Räikkönen, Verstappen, Massa és Sainz. Aztán jön Rosberg, a ki lágy gumikon 1:11.746-ot ment. A Mercedes más spórol a versenyre a keményebb abroncsokkal.

17.06 A pályán fontos szerepet kapnak a motorok, könnyen lehet, hogy a harmadik szakaszban mind a nyolc Mercedes-motoros autót láthatjuk, plusz a két Ferrarit.

17.05 Hülkenberg 1:13.824-gyel kezdett a közepesen kemény gumikon. 14-en már a pályán.

17.02 A 2010-es rajtelső Hülkenberg az első a pályán, amelynek vonalvezetésén 1990 óta nem módosítottak, ezzel a legrégebbi, változtatás nélküli pálya a versenynaptárban.

17.00 Elindult az óra, egyelőse senki sincs a pályán. Megjelent néhány felhő az égen, de még mindig 30 fok van, az aszfalt pedig 46 fokos.

ELŐZMÉNYEK

16.57 A brazil közönség nagyjából megtöltötte a lelátókat, a két héttel ezelőtti mexikói hangulat már csak a párizsi események miatt sem ismétlődik meg. A csapatok a vasárnapi verseny előtt gyászszünettel tisztelegnek az áldozatok előtt.

16.55 Két versenyző kap rajtbüntetést, Ricciardo motorcsere miatt 10, Bottas a pénteki második edzésen piros zászlónál előzés miatt három rajthelyet veszít az eredményéhez képest.

16.52 Tavaly Rosberg indult az élről Interlagosban, három éve Hamiltoné volt a pole itt. A mezőnyből még Alonso, Hülkenberg, Vettel és Massa indult a pole-ból itt, a négyszeres világbajnok kétszer, a brazil háromszor.

16.50 A Lotus-istálló bejelentette, hogy vasárnap a „Pray for Paris”, azaz „Ima Párizsért” felirattal az autóin áll rajthoz. Szép gesztus a csapattól, amely jövőre már francia színekben, Renault-ként versenyezhet az F1-ben.

16.48 Köszöntjük olvasóinkat a Brazil Nagydíj időmérőjét élőben végigkövető cikkünkben! Az idény utolsó előtti kvalifikációján a Mercedes az esélyes, Lewis Hamilton és Nico Rosberg jót csatázhat a pole pozícióért.

Hamilton a szezon első 12 időmérőjéből 11-et megnyert, a legutóbbi négy futamot viszont Rosberg kezdte az élről.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik