Hamilton hét „gonosz” időmérő után ismét a pole-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 13:40
null
Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj óta először indul az élről (Fotó: Action Images)
A 2014-es Formula–1-es Olasz Nagydíj időmérő edzését a Mercedesszel versenyző angol Lewis Hamilton nyerte meg csapattársa, Nico Rosberg és a williamses Valtteri Bottas, illetve Felipe Massa előtt. Hamilton karrierje során harmadszor indulhat az élről Monzában, és először a Spanyol Nagydíj óta, azaz hét, főképp műszaki hibáktól sújtott időmérőt követően diadalmaskodott ismét.

Lewis Hamilton a májusi Spanyol Nagydíj óta először győzte le Nico Rosberget időmérő edzésen, s az Olasz GP-n meg is szerezte az első rajtkockát. Az angol a pálya második és harmadik szektorát uralva 274 ezreddel volt gyorsabb, mint Rosberg, aki az első szektorban nyert kis időt csapattársával szemben.

A HÉT SIKERTELEN IDŐMÉRŐ
Monacói GP: Rosberg az utolsó mért körében kicsúszott, megfosztva Hamiltont attól a lehetőségtől, hogy megelőzze.
Kanadai GP: 79 ezreddel kapott ki Rosbergtől.
Osztrák GP: a harmadik szakaszban mindkét kísérletét törölték, mert túl szélesen vette az egyik kanyart, a 9. helyről rajtolt.
Brit GP: a száradó pályán feladta utolsó mért körét (pedig akkor volt a leggyorsabb a pálya), és csak 5. lett.
Német GP: fékhiba miatt kicsúszott, és csupán a 20. helyről indult.
Magyar GP: kigyulladt az autója, a boxból rajtolt.
Belga GP: 228 ezreddel kikapott Rosbergtől.

A német már annak is örül, hogy nem kellett váltót cserélni az autójában, a harmadik szabadedzésen ugyanis annak hibája miatt nem tudott mért kört futni, de szerencséjére a probléma a váltó lecserélése nélkül is orvosolható volt, így megtarthatta 2. rajthelyét.

A két pilóta az időmérő után nem vett tudomást egymásról, elmaradt a gratuláció is, azaz akármit is mondanak, nehéz továbblépniük a korábbi események után.

A második sor a Williamsé, amely többet várt ettől az időmérőtől, a napsütésben megmutathatta volna, hogy az Osztrák GP után ismét versenyben lehet a Mercedesszel, de ez nem jött össze.

A McLaren a 3. sor kisajátításával jelezte, hogy nem volt szemfényvesztés a szabadedzéseken mutatott sebessége, ebben az évben ők a harmadik erő a monzai pályán.

Fernando Alonso szerint a 3. sor lett volna a maximum a Ferrarinak, de még a 7. helyezésével is kényelmesen legyőzte Kimi Räikkönent. A Ferrari részéről fontos hír, hogy Luca di Montezemolo tájékoztatta a sajtót arról, hogy a pletykákkal ellentétben nem mond le az elnöki poszttól.

Räikkönent megelőzte Danyiil Kvjat, akinek motorcseréje miatt 10 rajthelyes büntetéssel kellett számolnia, így csak a 21. helyről rajtol az 53 körös futamon.

OLASZ NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:24.109 átlag: 247.144 km/ó
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.383 0.274 mp h.
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:24.697 0.588
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:24.865 0.756
5. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:25.314 1.205
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:25.379 1.270
7. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.430 1.321
8. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:25.436 1.327
9. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:25.709 1.600
10. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:25.944 1.835
11. Danyiil Kvjat* orosz Toro Rosso-Renault 1:26.070 1.510
12. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:26.110 1.550
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:26.157 1.597
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:26.279 1.719
15. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:26.588 2.028
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:26.692 2.132
17. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:27.520 2.157
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:27.632 2.269
19. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:27.671 2.308
20. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:27.738 2.375
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:28.247 2.884
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:28.562 3.199
*Kvjat 10 rajthelyes büntetést kap a belső égésű motor cseréje miatt.

AZ EDZÉS TUDÓSÍTÁSA

3. SZAKASZ

15.02 Hamiltoné a pole. Hét „gonosz” időmérő után, a Spanyol Nagydíj óta először az élről rajtolhat.

15.01 Bottas nem javított, Rosberg sem eleget. Massa maradt a 4., mögé Magnussen jött fel az 5. helyre Button elé, Alonsónak a 7. rajtkocka jutott a Ferrari otthonában.

15.00 Vettel az első a pályán, utána jön Bottas és Rosberg.

14.58 És kint is mindenki a pályán. Rosbergnek négy és fél tizedet kell találnia, hogy megverje Hamiltont.

14.57 Mindenki a boxban, két és fél perc maradt, aztán jöhetnek még egy mért körre.

14.55 Hamilton 1:24.109-cel az élen, Massa mögé Button, Vettel, Alonso, Magnussen, Ricciardo sorrendben jöttek be a többiek. Még egy kísérlet maradt.

14.54 Rosberg 1:24.552-t ment, ezzel az élre állt. Nem sokkal gyorsabb, mint Hamilton a 2. szakaszban. Bottas és Massa elmaradt a vb-éllovastól.

14.52 Pérez 1:26.230-cal zárt, Vettel tavaly 1:23.755-tel szerezte meg a pole-t. Ez meglehet ma.

14.51 Rosberg és Bottas is a pályán, aztán végül mindenki kijött.

14.48 Elrajtolt a 12 perc, Pérez a pályán. Egyedül neki maradt egy készlet közepesen kemény gumija, a többiek kettőből gazdálkodhatnak.

14.45 A két-két Mercedes, Williams, McLaren és Red Bull mellett Alonso és Pérez van az első tízben. Ők azokon a gumikon rajtolnak, amelyeken az előző szakaszban a legjobb körüket futották. Hamilton kissé elfékezte a jobb elsőt, ez befolyásolhatja az első köreit.

2. SZAKASZ

Räikkönen 12. lett a Ferrari otthonában, de Kvjat büntetése miatt a 11. helyről rajtol
Räikkönen 12. lett a Ferrari otthonában, de Kvjat büntetése miatt a 11. helyről rajtol

14.42 Magnussen és Kvjat is megelőzte Räikkönent, aki végül nem javított, és a 12. helyen kiesett. Kvjat a 11. helyének köszönhetően nem visz át rajtbüntetést Szingapúrba, a 21. helyről rajtol. A kiesők sorrendje: Kvjat, Räikkönen, Vergne, Hülkenberg, Sutil, Gutiérrez.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ 2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:25.363 1. Hamilton 1:24.560
2. Rosberg 1:25.493 2. Rosberg 1:24.600
3. Massa 1:25.528 3. Bottas 1:24.858
4. Bottas 1:26.012 4. Massa 1:25.046
5. Vergne 1:26.140 5. Alonso 1:25.525
6. Kvjat 1:26.261 6. Button 1:25.630
7. Button 1:26.328 7. Vettel 1:25.769
8. Magnussen 1:26.337 8. Pérez 1:25.863
9. Hülkenberg 1:26.371 9. Ricciardo 1:25.946
10. Alonso 1:26.514 10. Magnussen 1:25.973
11. Pérez 1:26.569 11. Kvjat 1:26.070
12. Vettel 1:26.631 12. Räikkönen 1:26.110
13. Räikkönen 1:26.689 13. Vergne 1:26.157
14. Ricciardo 1:26.721 14. Hülkenberg 1:26.279
15. Gutiérrez 1:26.999 15. Sutil 1:26.588
16. Sutil 1:27.034 16. Gutiérrez 1:26.692
17. Maldonado 1:27.520
18. Grosjean 1:27.632
19. Kobajasi 1:27.671
20. Bianchi 1:27.738
21. Chilton 1:28.247
22. Ericsson 1:28.562

14.40 Räikkönen visszavett legutóbbi gyors körében, nem jött ki neki a forgalom. Még egy köre lehet, a 10. helyen áll, azaz nem biztos a továbbjutása.

13.38 Hamilton, Rosberg, Bottas, Massa, Alonso, Button, Pérez, Vettel, Ricciardo, Räikkönen a sorrend a továbbjutó helyeken. A két Mercedes és a két Williams fél másodpercen belül, aztán fél másodperces lyuk Massa és Alonso között. A Ferrari a 3. sor elérésére számít.

14.35 Button a 6., Vettel a 8. helyen. Magnussen, Kvjat, Vergne, Hülkenberg, Gutiérrez és Sutil a kiesőzónában.

14.34 Hamilton megtette mért körét, akárcsak a két Red Bull és a két McLaren. A Mercedes-pilóta 1:24.560-nal az élen, 122 ezreddel Rosberg előtt.

14.33 Rosberg a gumikról akart társalogni mérnökével a rádión, aki behívta a boxba, hogy ezt ne nyilvánosan tárgyalják meg. Az elúszott 3. szabadedzés miatt lehet a bizonytalanság.

14.32 Most csak Hülkenberg van a boxban. Rosberg, Bottas, Massa, Alonso, Pérez, Räikkönen, Kvjat a sorrend.

14.30 Hülkenberg 1:26.2-re javított, pár ezreddel maradt el Kvhjat 1:26.205-jétől. Rosberg 1:24.682-vel az élen, Bottas is 1:25 alatt.

14.28 Hülkenbergé az első idő természetesen: 1:31.488. 11 pilóta a pályán.

14.27 A Williams számára mindenképpen biztató, hogy Massa két tizeden belül volt Hamiltonhoz képest. Megismétli-e a csapat az ausztriai bravúrt?

14.26 Elindult az óra, Hülkenberg az első a pályán.

14.22 A Mercedesek, a Williamsek, a Ferrarik, a McLarenek és a Red Bullok az összes közepesen kemény abroncsukat megspórolták az első szakaszban, de most szükség lesz rájuk.

1. SZAKASZ

14.20 A 17. helytől lefelé a sorrend, azaz a kiesők: Maldonado, Grosjean, Kobajasi, Bianchi, Chilton, Ericsson.

14.18 Kvjat a lágyabb gumikon feljött a 6. helyre, Vergne szintén közepesen keményeken az 5. Csak a két Toro Rosso, a két Sauber és a két Force India használt közepesen kemény gumikat a továbbjutók közül. Maldonadónak a váltója is tönkrement.

14.16 Sikerült is, hat tizeddel előzte meg a venezuelait, és feljött Gutiérrez mögé. Grosjean csak Bianchi mögé jött be.

14.15 Sutil gyors körön, ő kiütheti Maldonadót, a szabadedzések alapján illene neki.

14.13 Grosjean a pályán.

14.12 Hamilton 1:25.363-mal visszaelőzte Rosberget és Massát.

14.11 Bianchi, Sutil, Chilton, Kobajasi, Ericsson és Grosjean a kiesőzónában – Maldonado a 16. helyen.

14.10 Grosjean továbbra sem jött ki, rémes a Lotus ezen a hétvégén. Rosberg 1:25.493-mal az élen.

14.09 Bottas a 4. helyre jött be, Magnussen az 5. Massa 1:25.528-cal az élre állt, Hamilton 16 ezreddel elmaradt saját legjobbjától.

14.07 Massa bejött a két Mercedes közé a Williamsszel. Bottas Hamiltonhoz hasonlóan lassú első mért kört ment, a következőt nyomja majd meg. Kemény keverékű gumikon jöttek ki a pilóták.

14.06 Alonso 1:26.514-et, Rosberg 1:25.862-t ment. Hamilton 1:32-es körrel kezdett, majd 1:25.571-gyel az élre állt.

14.04 Kobajasié az első jó kör: 1:28.299. Vergne 1:27.516-tal átvette a vezetést. Csak Grosjean nem jött még ki.

14.03 Monzában kül9önösen érvényes, hogy csak minden második kört érdemes megnyomni, a kevés (három és fél) fékezési zóna miatt az elektronikus tárolót nehéz feltölteni, ezért mindenképpen szükség van töltő körre, jobban, mint más pályákon.

14.01 Bianchi az első a pályán, sokan követik. Hamilton péntek délután azt mondta, rémes úgy gyors kört próbálni, hogy mind a 22 autó a pályán van. Nem csoda, hogy ő is az elsők között jött ki.

14.00 Elkezdődött a 18 perces első szakasz, amely során hat autó esik ki. A szabadedzések alapján borítékolható, hogy a két Caterham és a két Marussia mellett a két Lotus lesz az, már ha mással nem történik baj.

ELŐZMÉNYEK

65. OLASZ NAGYDÍJ
A helyszín: Monza
A pálya hossza: 5793 méter
Kanyarok száma: 11 (4 bal és 7 jobb)
A verseny hossza: 53 kör (306.720 km)
Gumitípusok: kemény, közepesen kemény
Körrekord: 1:19.525 (Juan Pablo Montoya, Williams-BMW, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:23.755 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:25.849 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Fernando Alonso (Ferrari), 3. Mark Webber (Red Bull)
Az Olasz GP helyszínei: Monza (63), Imola (1)
Győzelmek a pole-ból Monzában: 21
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Peter Gethin (1971) 11.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Vettel 3, Alonso 2, Hamilton

13.58 A levegő 24, az aszfalt 44 fokos, süt a nap, eső nem lesz.

13.55 Kvjat tíz rajthelyes büntetést kap, mert bekerült az autójába az idei 6. belsőégésű motor, pedig az erőforrás mind a hat összetevőjéből csak ötöt lehetne használni. Ha a 12. helynél hátrébb zárja az időmérőt, Szingapúrba is átviszi a fennmaradó részt a büntetéséből – ez a rendszer csak a motorokra vonatkozó büntetésekre vonatkozik.

13.47 Montezemolo semmi érdemlegeset nem mondott, annyit közölt a sajtóval, hogy nincs közölni valója. A lemondásra várni kell. „Még három évig köt szerződés a Ferrarihoz. Nem értem a pletykákat" – mondta az elnök.

13.45 Rosberg autóját beindították.

13.43 Közben a Mercedesnél bejelentették, hogy nem kellett kicserélni Rosberg 3. szabadedzésen elromló váltóját. Az elektromos szenzorok mentek tönkre benne, így az autó vezérlője nem tudta, melyik fokozatba kapcsolt éppen. A szenzorcseréért nem járt öt rajthelyes büntetés.

13.41 Az olasz üzletember, aki a csőd széléről állította fel a Fiatot, sajtóhírek szerint az Alitalia légitársasághoz tart. A beszéde első körében tiszteletköröket futott, még Stefano Domenicalit, a csapat tavasszal elbocsátott főnökét is köszöntötte.

13.40 Luca di Montezemolo, a Ferrari állítólag lemondás előtt álló elnöke 13.30-ra hívta a sajtó képviselőit a Ferrari motorhome-ja elé, s 13.40-kor ő maga is megjelent.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 4 10 11 220
2. Lewis Hamilton 5 9 9 191
3. Daniel Ricciardo 3 6 10 156
4. Fernando Alonso 2 12 121
5. Valtteri Bottas 4 11 110
6. Sebastian Vettel 2 9 98
7. Nico Hülkenberg 11 70
8. Jenson Button 1 8 68
9. Felipe Massa 5 40
10. Kimi Räikkönen 8 39
11. Kevin Magnussen 1 7 37
12. Sergio Pérez 1 7 33
13. Jean-Éric Vergne 4 11
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2

KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 411
2. Red Bull-Renault 254
3. Ferrari 160
4. Williams-Mercedes 150
5. McLaren-Mercedes 105
6. Force India-Mercedes 103
7. Toro Rosso-Renault 19
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik