Hamiltoné a sanghaji pole, mögötte a két Red Bull

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 07:53
null
Lewis Hamilton az idén harmadszor nyerte meg az esős időmérő edzést (Fotó: Action Images)
A Formula–1-es világbajnokság Kínai Nagydíjának időmérő edzése a Mercedes brit pilótájának, Lewis Hamiltonnak a sikerével zárult. A pályafutása 34. pole pozícióját elkönyvelő versenyző mögött a két Red Bull végzett, Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel sorrendben. A Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen csak a 11. helyen zárt, Pastor Maldonado a Lotusa műszaki hibája miatt nem vett részt az edzésen.

Lewis Hamiltonnak nem ártott meg, hogy pénteken az első szabadedzés nagy részét kihagyta, vagy hogy a másodikon képtelen volt megtalálni a Mercedes megfelelő egyensúlyi állapotát. Az sem gátolta meg a Kínai Nagydíj első rajtkockájának megszerzésében, hogy a szombati esős szabadedzésen nem futott mért kört, és a vizes pályán először az időmérőn kellett igazán a gázra lépnie.

Az angol pilóta Ausztrália és Malajzia után Kínában is megnyerte az esős időmérő edzést, és akárcsak az idény elő két kvalifikációján, Red Bull-pilóta végzett közvetlenül mögötte – sőt, az idén először nem egy, hanem két Red Bull furakodott be a két Mercedes közé. Daniel Ricciardo folytatja pazar szereplését, élvezi, hogy élcsapatnál versenyez, és megint legyőzte Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok sem lassú, de máshoz szokott…

Nico Rosberg az időmérő harmadik szakaszában hibát hibára halmozott, az első kísérletében egyesül a 7-es kanyarban veszített hét tizedet Hamiltonnal szemben, a második gyors körében a hátsó egyenes utáni kanyart rontotta el, majd az utolsóban a célegyenesre fordulva pördült meg. A német vb-éllovasnak rossz napja volt, talán kezd összeroppanni a Hamilton által rá helyezett nyomás alatt?

Az ötödik hely Fernando Alonsóé lehet, legalábbis ő zárt ezen a helyen, de a jó körét akkor fejezte be, amikor előtte Rosberg megpördült, és már keresztben állt a célegyenesben – ha a pályabírók lengették is a sárga zászlót, és a spanyol nem lassított le eléggé az utolsó métereken, elvehetik ezt ez időeredményét.

A Ferrari mögött a két Williams zárt, míg az idén először a harmadik szakaszba jutó Lotusszal Romain Grosjean a 10. rajthelyet szerezte meg.

A francia egy hellyel előrébbről indulhat, mint tavalyi csapattársa, Kimi Räikkönen, aki a második szakasz végén akkor futotta a mért körét, amikor rákezdett az eső, és lehetetlen volt javítani – a Ferrari elmondása szerint a finn váltója sem működött tökéletesen.

Pastor Maldonado Lotusa a délelőtti szabadedzésen leállt, és olyan súlyos gond támadt vele, hogy nem lehetett megszerelni az időmérő előtt. A venezuelai így nem indult az időmérőn – legalább nem kellett számolgatnia azután, hogy Bahreinből Esteban Gutiérrez felborításáért öt rajthelyes büntetést magával hozott.

A versenyt vasárnap magyar idő szerint 9 órakor kezdik, várhatóan száraz pályán.

KÍNAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:53.860 átlag: 171.452 km/ó
2. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:54.455 0.595 mp h.
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:54.960 1.100
4. Nico Rosberg német Mercedes 1:55.143 1.283
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:55.637 1.777
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:56.147 2.287
7. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:56.282 2.422
8. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:56.366 2.506
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:56.773 2.913
10. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:57.079 3.219
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:56.860
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:56.963
13. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:57.289
14. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:57.393
15. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:57.675
16. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:58.264
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:58.988
18. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:59.260
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:59.326
20. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 2:00.646
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 2:00.865
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) nem vett részt az időmérőn.

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSA

3. SZAKASZ

9.02 Hamiltoné a pole – az idén immár harmadszor.

9.01 Alonso visszajött az 5. helyre, de Rosberg éppen keresztben állt a célegyenesben. Kikerülte a spanyol, de ha volt sárga zászló, elvehetik az időeredményét.

9.00 Bottas és Hülkenberg megelőzte Alonsót, Rosberg csak a 4.

8.59 Rosberg a hátsó egyenes végét elrontotta, 1.3 másodperccel elmaradt Hamilton jó körétől. Ricciardo feljött a 2. helyre, Hamilton 1:53.860-ra javított.

11. KÍNAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sanghaj
A pálya hossza: 5451 méter
Kanyarok száma: 16 (7 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (305.066 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:32.238 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:34.484 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:36.808 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Fernando Alonso (Ferrari), 2. Kimi Räikkönen (Lotus), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sanghajban: 10
Győzelmek a pole-ból: 5
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Michael Schumacher (2006) 6.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso (2), Hamilton (2), Vettel, Button, Räikkönen, Rosberg

8.57 Rosberggel közölték, hogy a hetes kanyarban veszít sok időt Hamiltonhoz képest.

8.55 Bottas, Vergne és Hülkenberg az extrém esős gumikon próbálkozott, lassabb is volt, mint a többiek. Aztán a boxba érkeztek, és interekre váltottak.

8.53 Hamilton 1:54.348-cal az élre száguldott a Mercedesszel. Grosjean elrontotta az első kanyart, és be sem fejezte az első mért körét, visszament a boxba.

8.52 Vettel 1:54.981-et ment, Rosberg elmaradt tőle.

8.51 Mindenki kint van, ahogy erősödik az eső, fontos a gyors első kör.

8.48 Vettel és Rosberg ment ki először, mindketten intermediate gumikon.

A két-két Mercedes, Red Bull és Williams mellett Alonso, Grosjean, Vergne és Hülkenberg az első tízben.

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ EREDMÉNYSORA
1. SZAKASZ
2. SZAKASZ
1. Hamilton 1:55.516 1. Hamilton 1:54.029
2. Hülkenberg 1:55.913 2. Vettel 1:54.499
3. Vettel 1:55.926 3. Rosberg 1:55.294
4. Rosberg 1:56.058 4. Ricciardo 1:55.302
5. Bottas 1:56.501 5. Alonso 1:55.765
6. Ricciardo 1:56.641 6. Bottas 1:56.253
7. Massa 1:56.850 7. Grosjean 1:56.407
8. Alonso 1:56.961 8. Vergne 1:56.584
9. Kvjat 1:57.261 9. Massa 1:56.757
10. Magnussen 1:57.369 10. Hülkenberg 1:56.847
11. Vergne 1:57.477 11. Räikkönen 1:56.860
12. Button 1:57.783 12. Button 1:56.963
13. Sutil 1:58.138 13. Kvjat 1:57.289
14. Räikkönen 1:58.279 14. Sutil 1:57.393
15. Pérez 1:58.362 15. Magnussen 1:57.675
16. Grosjean 1:58.411 16. Pérez 1:58.264
17. Gutiérrez 1:58.988
18. Kobajasi 1:59.260
19. Bianchi 1:59.326
20. Ericsson 2:00.646
21. Chilton 2:00.865

2. SZAKASZ

A szakasz végén erősödött az eső, ezért nem tudtak javítani azok, akik egy-két perccel a vége előtt a kiesőhelyekre csúsztak vissza, így Räikkönen is.

8.43 Hamilton 1:54.029-cel zárt az élen Vettel és Rosberg előtt.

8.42 Räikkönen nem tudott javítani, a 11. helyen kiesett, akárcsak mögötte Button, Kvjat, Sutil, Magnussen és Pérez.

8.41 Massa is továbbjutásra áll, de még nincs vége.

8.40 Räikkönen veszélyben, az utolsó körén van. Grosjean a 7. helyen áll a Lotusszal.

8.38 Az utolsó köröket kezdik meg a versenyzők, mindenki gyorsul, a pálya állapota javul, az utolsó mért körök döntenek arról, kik jutnak tovább. Bár az első ötnek (Hamilton, Vettel, Rosberg, Ricciardo, Alonso) nem kell aggódnia.

8.36 Massa nagyon szenved az esőben, megint ráfázhat a Williams az esős időmérőre.

8.34 Magnussen, Sutil, Vergne, Hülkenberg, Massa és Pérez a kiesőhelyeken. Hat perc van hátra.

8.33 A pálya bizonyos pontjain már süt a nap. Vettel feljött a 2. helyre.

Ricciardo az első sorból rajtolhat Sanghajban (Fotó: Action Images)
Ricciardo az első sorból rajtolhat Sanghajban (Fotó: Action Images)

8.32 Ricciardo bejött a harmadik helyre, 1.5 másodpercre Hamiltontól.

8.30 Hamilton 1:54.200-val kezdett, mögötte Rosberg, Alonso és Grosjean sorakozik.

8.27 Mindenki intermediate gumikat használ. Mindkét keverékből három-három készlet áll a pilóták rendelkezésére.

8.26 Sutil kezdte a második szakaszt.

1. SZAKASZ

A 17. rajthelytől lefelé Gutiérrez, Kobajasi, Bianchi, Ericsson, Chilton, Maldonado a sorrend.

8.19 Gutiérrez elrontotta az utolsó kanyart, így maradt a 17. helyen, és kiesett.

8.18 Gutiérrez kieső helyen, de gyors körön van.

8.17 Hamilton 1:55.516-tal Vettel elé került.

8.16 Két és fél perccel a vége előtt egyre többen jöttek ki intermediate gumikért. A Sauberek javítottak, Vergne a 17., de már ő is a zöld mintás abroncsokon van.

8.14 Vettel 1:55.926-tal az élen. Már a Marussiák és a Sauberek is az intermediate gumikon próbálkoznak.

8.13 A két-két Marussia és Caterham, valamint Maldonado mellett a jelen állás szerint az egyik Sauber fog kiesni, most Gutiérrez van a veszélyes zónában.

8.11 Hamiltonnal közölték, Rosberg a 13. kanyarban gyorsabb nála. Az első és a harmadik szektorban Rosberg a mezőny legjobbja, a középsőben Vettel.

8.10 Az esőgumikat választók a gyorsak, csak a Caterham párosa és Vergne volt kint intereken.

8.08 Hamilton egy tizedre megközelítette csapattársát, mögöttük Alonso, Ricciardo, Vettel, Bottas, Magnussen a sorrend.

8.06 Rosberg 1:56.351-et ment, Hamilton több mint egy másodperccel elmaradva a második. Nem okozott gondot a Mercedes pilótáinak az esős pályához való alkalmazkodás.

8.05 Bianchi 2:04.180-nal kezdett, Kvjat 1:59.936-tal az élen.

8.04 Ricciardo szerint az extrém esőgumira van szükség.

8.03 Massa, Hülkenberg és Bottas vár még a boxban – és persze Maldonado.

8.01 Esőgumik és intermediate-ek is vannak az autókon, vegyes a csapatok választása, egyelőre nem lehet tudni, melyik a jobb választás. A szabadedzésen az intermediate volt a nyerő, de akkor még nem volt ennyi víz a pályán.

8.00 Elkezdődött az edzés, a két Marussia vezérletével indultak útnak a pilóták.

7.58 Esik az eső, a levegő továbbra is 15-16 fokos.

7.54 Maldonado Lotusa a délelőtti szabadedzésen leállt, és olyan súlyos gond van vele, hogy nem lehet megszerelni az időmérő előtt. A venezuelai így nem indul az időmérőn, és mindenképpen az utolsó helyről rajtol, nemcsak a Bahreinből Esteban Gutiérrez felborításáért magával hozott öt rajthelyes büntetése miatt.

A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Nico Rosberg 1 3 3 61
2. Lewis Hamilton 2 2 2 50
3. Nico Hülkenberg 3 28
4. Fernando Alonso 3 26
5. Sebastian Vettel 1 2 23
Jenson Button 1 2 23
7. Kevin Magnussen 1 2 20
8. Valtteri Bottas 3 18
9. Sergio Pérez 1 2 16
10. Daniel Ricciardo 1 12
11. Felipe Massa 2 12
12. Kimi Räikkönen 2 7
13. Jean-Éric Vergne 1 4
14. Danyiil Kvjat 2 3
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 111
2. Force India-Mercedes 44
3. McLaren-Mercedes 43
4. Red Bull-Renault 35
5. Ferrari 33
6. Williams-Mercedes 30
7. Toro Rosso-Renault 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik