Hamilton: Ma nem éreztem jól magam az autóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 13:19
null
Hamilton szerint a Mercedes nem olyan jó, mint más pályákon, de Alonso szerint a Ferrari még nem versenyképes (Fotók: Reuters)
Bár Lewis Hamilton érte el a legjobb időeredményt a Kínai Nagydíj első edzésnapján, a Mercedes pilótája szerint sokkal nehezebb körözni az autóval, mint az előző néhány versenypályán. Nem érezte jónak az autó egyensúlyát, s az előrelépésben akadályozhatja, hogy szombaton eshet az eső. Fernando Alonso szerint a Ferrari fejlesztései beváltak, ez is szerepet játszott abban, hogy jó időeredményeket ért el. A Red Bull is javult, de Sebastian Vettel szerint a Mercedes előnye továbbra is megkérdőjelezhetetlen.

A legutóbbi két versenyt megnyerő Lewis Hamilton a Kínai Nagydíj első szabadedzésén a Mercedes felfüggesztésének meghibásodása miatt csak kilenc kört tett meg, az utolsó 60 percet már a boxban töltötte, délután pedig késve hajtott ki a pályára. A lágy gumikon azonban a leggyorsabbnak bizonyult, 141 ezreddel megelőzte Fernando Alonsót.

A 11. KÍNAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
1. szabadedzés: Alonso az élen, Räikkönen mért kör nélkül kezdett Sanghajban
2. szabadedzés: Hamilton egy tizeddel Alonso előtt Sanghajban
SZOMBAT
5.00–6.00: 3. szabadedzés
8.00–9.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
9.00: a verseny rajtja
Az időpontok magyar idő szerint értendők, az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
Alonso: Tiszteletben tartjuk Domenicali döntését
Maldonado: Mindenért büntetnek, senki sem mer versenyezni
Rosberg: Meg kell beszélnünk Hamiltonnal, hol a határ

„Ma egyáltalán nem éreztem jól magam az autóban. Nem tudom, hogy a pálya teszi-e, de az előző helyszíneken sokkal jobb volt vezetni a kocsit. Az első edzésen sok időt veszítettem, ezért a másodikat eleve hátrányból kezdtem, de ez előfordul néha. A beállítások még nem megfelelőek, dolgoznunk kell – mondta Hamilton. – Éjszaka ki kell dolgoznunk, hogyan állíthatjuk be a megfelelő egyensúlyt, de melléfoghatunk, mert ha esik, teljesen más beállítások jelenthetnek előnyt, mint száraz pályán.”

Nico Rosberg délelőtt második, délután harmadik lett, s sokkal derűlátóbban értékelt, mint csapattársa.

„Ezen a pályán különös módon nem a hátsó kerekek érzékenyek, hanem az elsők. Mindjárt az első körben óvatosan kell bánni velük, és sorsdöntő lesz a versenyen, hogy ezt ki tudja majd megoldani. Szerintem mi jól állunk, jó irányba haladunk, jól sikerült a két szabadedzés – mondta Rosberg. – A Ferrari közelebb van, mint gondoltuk, keményen kell nyomnunk, hogy előttük maradjunk. Az időmérő nehéz lesz, főleg, ha tényleg esni fog az eső.”

Az Autosport megkérdezte a két Mercedes-pilótát, beszéltek-e arról, amit Rosberg említett csütörtökön, azaz hogy tisztázniuk kell, hol a határ az egymás elleni csatáik során. Hamilton válasza rövid „nem” volt, de Rosberg elmondta: „Igen, leültünk, és mindent átvettünk. Mögöttünk van már az előző verseny, teljes gázzal haladunk előre.”

S hogy mi az igazság? Nem tudni…

Fernando Alonso szerint beváltak a Ferrari új alkatrészei, amelyeket először a bahreini teszten próbált ki a múlt héten.

„Hoztunk apró fejlesztéseket, amelyek jól működtek a bahreini teszten és itt is. Ez nagyon jó hír, elégedettek lehetünk a munkánkkal, de még egy nagy lépést tennünk kell azért, hogy igazán versenyképesek legyünk – mondta Alonso. – Nehéz eldönteni, melyik gumi az igazi a versenyre, a lágy ugyanis gyors, de hamar elkopik. Ha szombaton valóban esik, akkor nem lesz több információnk erről, és ki kell találnunk, melyik út a helyes.”

Alonso új főnöke, Marco Mattiacci azt hitte, Luca di Montezemolo szórakozik vele, amikor egy héttel ezelőtt felhívta, és közölte vele, hogy ő lesz a Ferrari következő csapatfőnöke. Az üzletembernek nem volt lehetősége nemet mondani, az elnök már úgy hívta fel, hogy előtte lefoglalta a repülőjegyét.

Mattiacci azt hitte, Montezemolo szórakozott vele
Mattiacci azt hitte, Montezemolo szórakozott vele

„Luca di Montezemolo péntek hajnalban telefonált, és akkor közölte, milyen tervei vannak velem. Azt hittem, ez csak valami elkésett áprilisi tréfa, de aztán amikor azt mondta, hogy le van foglalva a repülőjegyem, rájöttem, hogy teljesen komoly a helyzet – mondta Mattiacci a Kínai Nagydíj helyszínén. – A hétvégén rengeteget beszéltem Stefano Domenicalival, aki nagyon rendes volt, mindenbe beavatott, megismertetett az alapokkal. Nagyon tetszik a kihívás, leírhatatlanul motivált vagyok.”

11. KÍNAI NAGYDÍJ
A helyszín: Sanghaj
A pálya hossza: 5451 méter
Kanyarok száma: 16 (7 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (305.066 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:32.238 (Michael Schumacher, Ferrari, 2004)
Tavalyi pole pozíció: 1:34.484 (Lewis Hamilton, Mercedes)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:36.808 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Fernando Alonso (Ferrari), 2. Kimi Räikkönen (Lotus), 3. Lewis Hamilton (Mercedes)
Eddigi versenyek Sanghajban: 10
Győzelmek a pole-ból: 5
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Michael Schumacher (2006) 6.
Győztesek a jelenlegi mezőnyből: Alonso (2), Hamilton (2), Vettel, Button, Räikkönen, Rosberg
IDŐJÁRÁS. A magyarhoz hasonló, kora tavaszi időjárás jellemzi a hétvégén Sanghajt, ahol a hőmérséklet nem lesz 16 foknál magasabb. Szombaton esős idő várható záporokkal, délután nagyobb esővel – azaz előfordulhat, hogy a melbourne-i és a sepangi időmérő után a sanghaji is vizes pályán zajlik. Vasárnap előbukkanhat a nap, de inkább felhős idő várható.

Az új csapatfőnök elárulta, nem azért viselt napszemüveget a szabadedzéseken, mert Enzo Ferrarira akar hasonlítani, hanem mert az elmúlt héten rengeteget repült, kialvatlan, és karikásak a szemei. „Ha négy nap alatt negyven órát repül valaki, szüksége lesz napszemüvegre” – mondta az olasz, majd spanyol újságírói kérdésre megerősítette, hogy Alonso a Ferrarival akar világbajnok lenni, és ő azért van itt, hogy ebben segítsen a pilótának.

A Red Bull sem maradt le túlságosan a két Mercedesről és Alonsóról, de a pilótái attól tartanak, hogy ez a kép szombatra jelentősen megváltozhat – ha nem esik az eső. Daniel Ricciardo, aki hétfőn biztosan hivatalosan is elveszítette ausztráliai 2. helyezését, talán még jobban mer hinni a csapat jó eredményében.

„Szeretném azt gondolni, hogy utolértük a Mercedest, de azt hiszem, van még bőven tartalék az autóikban – mondta Ricciardo. – Apró javulásokat érzékelünk az autón, de hatalmas volt a különbség, képtelenség egyik versenyről a másikra ledolgozni. De higgyünk benne, hogy most többet javultunk, mint máskor, és a Mercedesnél is érezhetik, hogy jövünk. Közeledünk, remélem, hamarosan tényleg egy szinten leszünk. A Ferrari sebessége meglepett, fekszik neki ez a pálya, ami a jelek szerint sokat számít.”

Sebastian Vettel óvatosabban fogalmazott.

„Talán nem mentek teljes gázzal, nagyon nehéz megmondani, hogy állunk. Még mindig a Mercedes a favorit, s nagyon messze vagyunk tőle. A hosszú menet során az egyik Mercedest követtem, és nagyon úgy tűnt, hogy azt csinál, amit akar. Jó napunk volt, de még nem vagyunk a szintjükön” – szögezte le a négyszeres világbajnok.

Pastor Maldonado elismerte, hogy hibázott, amikor a második szabadedzésen a boxba igyekezve lecsúszott az útról, és a falnak ütközött.

„Hibáztam a boxba menet, miközben azt próbáltam, mennyire lehet gyorsan menni majd a kerékcserére a versenyen – mondta Maldonado, aki az első szabadedzésen a legelső körében megcsúszott, miközben a kormányával bütykölt. – Az első körben mindig túl sok a teendő a kormányon, utána már minden rendben.”

Csapattársa, Romain Grosjean elmondta, az autó jobb, mint a legutóbbi versenyen, s bár nem hoztak sok új alkatrészt, a régiek sokkal jobban működnek. „Még nagyon messze vagyunk a tökéletestől, csodák nincsenek, de viszonylag jó napunk volt, elégedettek lehetünk” – mondta a francia.

A nap végén a Williams és a Toro Rosso versenyzői is bizakodva nyilatkoztak, de Jenson Button szerint rejtély, milyen hétvégéje lesz a McLarennek.

KÍNAI NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:38.315 átlag: 199.599 km/ó 25 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:38.456 0.141 mp h. 28
3. Nico Rosberg német Mercedes 1:38.726 0.411 30
4. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:38.811 0.496 30
5. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:39.015 0.700 31
6. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:39.118 0.803 25
7. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:39.283 0.968 25
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:39.491 1.176 29
9. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:39.537 1.222 36
10. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:39.648 1.333 26
11. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:39.736 1.421 30
12. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:39.744 1.429 29
13. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:39.759 1.444 28
14. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:39.830 1.515 25
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:40.124 1.809 32
16. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:40.359 2.044 32
17. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 1:40.395 2.080 30
18. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:40.455 2.140 12
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:42.327 4.012 27
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:43.473 5.158 30
21. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:43.530 5.215 32
22. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:43.679 5.364 32
1. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:39.783 átlag: 196.662 km/ó 20 kör
2. Nico Rosberg német Mercedes 1:40.181 0.398 mp h. 16
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:40.772 0.989 23
4. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:40.970 1.187 23
5. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:41.175 1.392 16
6. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:41.366 1.583 20
7. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault 1:41.505 1.722 26
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:41.560 1.777 9
9. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:41.629 1.846 19
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:41.699 1.916 14
11. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1:41.977 2.194 23
12. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:42.090 2.307 24
13. Luiz Felipe Nasr* brazil Williams-Mercedes 1:42.265 2.482 13
14. Giedo van der Garde* holland Sauber-Ferrari 1:42.615 2.832 16
15. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:42.733 2.950 13
16. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:43.731 3.948 22
17. Kobajasi Kamui japán Caterham-Renault 1:44.038 4.255 16
18. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:44.162 4.379 17
19. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 1:44.270 4.487 7
20. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 1:44.782 4.999 20
21. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 1:44.835 5.052 22
22. Kimi Räikkönen finn Ferrari idő nélkül 1
*tesztpilóta, csak ezen az edzésen vett részt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik