F1: Meg kell beszélnünk Hamiltonnal, hol a határ - Rosberg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.17. 14:01
Bár Nico Rosberg a Bahreini Nagydíj leintése után egy rossz szót sem szólt Lewis Hamiltonra kettejük győzelemért folytatott csatája miatt, de a verseny alatt a rádión panaszkodott csapattársa helyenként túl agresszív védekezése vagy visszatámadása miatt, és a Kínai Nagydíj helyszínére érve is elmondta, mit tartott túlzásnak az angol részéről.

„Egyszer éreztem azt, hogy Lewis átlépi a határt, akkor szóltam is a rádión – mondta Rosberg Sanghajban. – A többi eset is necces volt, de kemény versenyzésnek mondhatjuk, kellő tisztelettel az ellenfél iránt. Ám akkor túlságosan is kiszorított, és ha egy szintnél nagyobb lendülettel húzza rám az autót, nem tudom elkerülni az ütközést. Ha a belső íven vagy, és előrébb kerülsz, a kanyar a tiéd.”

A Hamiltonnal többször is kanyarokon át tartó, kerék kerék elleni csatákat vívó Rosberg azonban leszögezte, hogy a csata nagy része tiszta volt, de elég egyetlen félreértés, és a csapat a kettős győzelem helyett pont nélkül távozhat, amit meg kell beszélni.

„Láttunk már olyan eseteket a sportág történetében, amikor irányíthatatlanná vált a helyzet, de ezt rendszeres beszélgetésekkel megelőzhetjük. Mindenkinek tudnia kell, mit gondolnak a többiek a csapaton belül, és a következő hasonló helyzetben az összes véleményt figyelembe véve csatázzon, akár mindent beleadva. Meg kell beszélnünk, hol a határ” – mondta Rosberg, majd hozzátette, összességében elégedett volt azzal, ahogy versenyzett, kellő agresszivitással támadta csapattársát, de tudta, meddig mehet el.

„Ha nem tudtam volna, holt a határ, egyikünk sem fejezi be a versenyt” – mondta a német.

Legfrissebb hírek

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

Hétvége a sebesség templomában – fókuszban Monza

Képes Sport
2026.09.17. 19:43

Verstappen könnyedén győzte le száz gokartos ellenfelét – videók

Egyéb autó-motor
2026.09.16. 21:15

Vettel örülne neki, ha Antonelli döntené meg a rekordját

F1
2026.09.16. 17:00

F1: tíz sprintfutam és 24 versenyhétvége a jövő évi versenynaptárban

F1
2026.09.16. 11:12

Itt a versenynaptár: 2027. augusztus 1-jén rendezik a 42. Formula–1 Aramco Magyar Nagydíjat!

F1
2026.09.16. 11:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58