Hamilton újra nyert, Rosberg sorsa már nincs a saját kezében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.02. 20:46
null
Lewis Hamilton 24 pontra növelte előnyét a vb-csatában (Fotók: Action Images)
Lewis Hamilton zsinórban ötödször nyert, a 2. helyről rajtolva, Nico Rosberget a pályán megelőzve, tiszta csatában diadalmaskodott az Amerikai Nagydíjon. Az angol így 24 pontra növelte az előnyét csapattársával szemben, azaz megengedheti magának, hogy a hátralévő két versenyen a második helyen érjen célba Rosberg mögött, így is világbajnok lehet. A harmadik helyen Daniel Ricciardo ért célba, miután a boxkiállásoknál megelőzte a Williams versenyzőit. A boxból rajtoló Sebastian Vettel a 7. helyen ért célba.

Lewis Hamilton sorozatban ötödször győzött, ráadásul az Egyesült Államokban úgy győzte le Nico Rosberget, mint Japánban: a német mögül rajtolt, s az első boxkiállás után rákapcsolt, majd a pályán elment csapattársa mellett. Rosberg, akárcsak Szuzukában, tehetetlennek tűnt, tényleg úgy tűnik, mintha fejben elfáradt volna a világbajnoki csata hajrájára.

Hamilton előnye immár 24 pont, ami azt jelenti, hogy Rosbergnek már nem a saját kezében van a sorsa. Hiába nyeri meg ugyanis a hátralévő két futamot, benne a dupla pontos idényzáróval, Hamiltonnak mindkétszer elég a második helyen célba érnie, és világbajnok lesz. Mivel a Mercedes 17 futamon 10 kettős győzelmet aratott, ez még könnyen meg is valósulhat – bár valószínűsíthető, hogy nem a második helyre megy az angol Brazíliában és Abu-Dzabiban…

Hamilton idei 10. győzelme karrierje 32. diadala volt, amivel maga mögött hagyta Nigel Mansellt, és utolérte Fernando Alonsót. A Ferrari spanyol pilótája a tavalyi Spanyol GP óta nem nyert, s ha Hamilton így folytatja, hamarosan helyet cserélnek az örökranglistán.

Alonsónak ezúttal a 6. hely jutott, esélye sem volt arra, hogy a két Williamsszel és Daniel Ricciardóval felvegye a versenyt. A dobogóért a két fehér autó és a Red Bull csatázott, s bár Ricciardo beragadt a rajtnál, az első boxkiállás előtt feljött Valtteri Bottasra, s egy körrel korábbi kerékcseréjével a finn elüőtt termett. Massával egy boxkiállással később ugyanezt eljátszotta, sőt, a már Hamilton mögött száguldó Rosberget is megközelítette.

Sebastian vettel a boxból rajtolva hetedik lett, ezt célozta meg a futam előtt.

Pastor Maldonado megszerezte idei első pontját, a Lotus a Monacói Nagydíj óta először volt eredményes.

A Sauber pontszerzési esélyei már az első körben elszálltak, a 9. helyről rajtoló Andrian Sutilt megtorpedózta Sergio Pérez, így mindketten kiestek.

Folytatás egy hét múlva Brazíliában.

A VERSENY KÖRRŐL KÖRRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

AMERIKAI NAGYDÍJ (56 kör, 308.405 km), A VÉGEREDMÉNY
1.
Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:40:04.785
2. Nico Rosberg német Mercedes 4.314 mp h.
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 25.560 mp h.
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 26.924 mp h.
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 30.992 mp h.
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:35.231 p h.
7. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:35.734 p h.
8. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 1:40.682 p h.
9. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 1:47.870 p h.
10.
Jean-Éric Vergne
francia
Toro Rosso-Renault
1:48.863 p h.
11. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1 kör h.
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1 kör h.
13. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1 kör h.
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1 kör h.
15. Danyiil Kvjat orosz Toro Rosso-Renault 1 kör h.
FELADTA
megtett körök
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 16
Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1
Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 0
Leggyorsabb kör: Vettel (50. kör) 1:41.379
A VB ÁLLÁSA
GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS PONT
1. Lewis Hamilton 10 14 14 316
2. Nico Rosberg 4 14 15 292
3. Daniel Ricciardo 3 8 15 214
4. Valtteri Bottas 5 15 155
5. Sebastian Vettel 4 14 149
6. Fernando Alonso 2 15 149
7. Jenson Button 1 11 94
8. Felipe Massa 1 9 83
9. Nico Hülkenberg 13 76
10. Kevin Magnussen 1 11 53
11. Sergio Pérez 1 11 47
12. Kimi Räikkönen 11 47
13. Jean-Éric Vergne 7 22
14. Romain Grosjean 2 8
15. Danyiil Kvjat 5 8
16. Jules Bianchi 1 2
17. Pastor Maldonado 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 608
2. Red Bull-Renault 363
3. Williams-Mercedes 238
4. Ferrari 196
5. McLaren-Mercedes 147
6. Force India-Mercedes 123
7. Toro Rosso-Renault 30
8. Lotus-Renault 10
9. Marussia-Ferrari 2

A FUTAM (56 kör, 308.405 km)

Nyert is az angol, karrierje 32. győzelmével 24 pontosra növelte előnyét Rosberggel szemben, így a német sorsa már nincs a saját kezében.

Vettel az 54. körben megelőzte Maldonadót, így a 9. helyen halad. Hamilton az utolsó kört 2 másodperces előnnyel kezdte meg.

Grosjean és a Lotus kérésére a sportfelügyelők vizsgálják Vergne korábbi manőverét. A Toro Rosso pilótája megelőzte Buttont is. Maldonado a 10., de Vettel támadja. Az 53. körben Buttont Maldonado és BVettel is megelőzte, a McLaren-Mercedes nagyon lelassult.

Massa közelít Ricciardóhoz, de az ausztrál rá tud kapcsolni, tartja a másfél másodperces előnyét. Hamilton 3.5 másodperccel halad Rosberg előtt.

Buttont a McLaren-Mercedes magas végsebessége elöl tartja, mögötte Vergne megelőzte Grosjeant, aki mellett Maldonado is elment. Végül Vettel vette el a leggyorsabb kört Alonsótól.

Két másodperc van a két Mercedes között. A 9. helyen haladó Button aggódik, nem csoda: Grosjean, Vergne és Maldonado is a nyakán liheg. Alonsóé a leggyorsabb kör: 1:41.474. A friss lágy gumikon legalább ennyi öröme lehet, de Hamilton és Rosberg még elveheti tőle.

Alonso a 45. körben megelőzte Vettelt, de az 5. helyezett Bottastól 43.5 másodpercre van.

A két Ferrari is megjárta a boxutcát, Alonso Vettel mögé került, de lágy gumikat használ, és máris támadja a Red Bull világbajnokát. 12 kör van hátra.

Kvjat kereket cserélt, Button megelőzte Grosjeant, és a 12. helyről máris előre jött a 10.-re. Vettel Magnussent megelőzve a 8. pozícióban.

15 körrel a vége előtt Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Massa, Bottas, Alonso, Räikkönen, Kvjat, Magnuissen, Vettel a pontszerző helyeken haladók sorrendje. Magnussen és Vettel között alakulhat ki csata.

Rosberg néhány kör alatt 2.7 másodpercre csökkentette a hátrányát, a frissebb gumikat kihasználva zárkózik fel csapattársára. Hamiltonnak volt válasza, nem engedte közelebb magához a németet.

Hamilton 4.5 másodperccel vezet Rosberg előtt, akitől Ricciardo 3 másodpercre van. Az ausztrálnak azért nem volt esélye, hogy a két Mercedes közé férjen, s arra sincs, hogy utolérje Rosberget.

Hamilton a 33. kör végén jött ki, újabb készlet közepesen kemény gumit kapott, ezzel a kockás zászlóig elmehet. Ricciardo egy másodperccel jobb kört ment, mint Rosberg, ez még érdekes lehet.

Érdekes, hogy Massa 5 másodpercen belül van Rosberghez képest, azaz nagyon jól tartja a két Mercedes tempóját. A brazil a 32. kör végén jött ki a boxba, az egy körrel korábban szervizelő Ricciardo mögé jött vissza – a Red Bull pilótája már dobogós helyen.

Elindult a boxkiállások második köre, Bottas a 30. kör végén jött, a két McLaren már kint volt. Buttonnak azt mondták, a lágy gumikon a végén pozíciókat nyerhet, azaz neki még egyszer ki kell jönnie. Vajon a többieknek is?

Rosberg felvette Hamilton tempóját, a másfél másodperces távolság állandósulni látszik.

Räikkönen a pontszerzésért küzd
Räikkönen a pontszerzésért küzd

Alonso Magnussenen is átverekedte magát, ezzel újra a 6. helyen halad. Vettel a boxba hajtott közepesen kemény keverékű abroncsokért.

Hamilton ott is hagyta Rosberget, a 26. kör végén 1.2 másodperccel vezetett csapattársa előtt.

A 24. kör elején a célegyenes végén Hamilton késői fékezéssel kiszorította Rosberget, és megelőzte csapattársát. Rosberg nem tudta, mit tegyen, bizonytalan kísérletet tett a védekezésre, ami kevés volt.

A 23. körben Hamilton ismét Rosberg nyakában. Alonso megelőzte Buttont.

Alonso és Button nagy csatát vívott, több kanyaron át nyüstölték egymást, a támadó Alonso már-már nyert helyzetben volt, de elfékezte magát, így Button maradt elöl.

Vettel 1:46-os köröket megy, miközben Ricciardo simán hozza az 1:44-eket. A négyszeres világbajnok motivációja alig lehet kisebb.

Hamilton a 19. körre 1.8 másodpercre csökkentette hátrányát. Bottas korábban támadta Ricciardót, de feladta a próbálkozást.

Hülkenberg Force Indiája leállt, miközben Alonso Vettelt előzte, és feljött a 9. helyre.

Hamilton egy körrel később érkezett, 3 másodperccel Rosberg mögött folytatta. Alonso is új gumikat kapott.

A 15. körben Rosberg is kereket cserélt. Közepesen kemény gumikat kapott, akárcsak Ricciardo. Massa és a Rosberggel együtt kiálló Bottas lágyakon folytatja. A finn Ricciardo mögé került.

A 14. kör végén Massa és Ricciardo érkezett a boxba. Rosberg előnye 2 másodpercre nőtt Hamiltonnal szemben.

Rosberg a 13. körben jelezte, hogy elkopott a bal első gumija. Vettel hátul nem tud közelebb kerülni a 14. helyen haladó Hülkenberghez, az alacsony tapadás miatt panaszkodik.

Bottas tapad Massára, Ricciardo lemaradt a két Mercedesről, és már nagyon lerázta Alonsót – a spanyol a 10. kör végén 6 másodpercre volt az ausztráltól.

A két Mercedes 1:43-as köröket fut, Vettel a szabadedzéseken nem tudott ilyen jól menni, 1:44-eket futott, miközben csak a versenyre készült, az időmérőre nem.

Hamilton tapad Rosbergre, talán a hibájára vár
Hamilton tapad Rosbergre, talán a hibájára vár

Hamiltonnal közölték, nem kell aggódnia az üzemanyag miatt, máris hat tizedre feljött csapattárásra.

A 6. kör végén Rosberg 1.1 másodperccel halad Hamilton előtt. Vettel megelőzte Gutiérrezt, de pár kanyarral később nagy igyekezetében kisodródott az útról.

36. AMERIKAI NAGYDÍJ
A helyszín: Austin
A pálya hossza: 5513 méter
Kanyarok száma: 20 (11 bal és 9 jobb)
A verseny hossza: 56 kör (308.405 km)
Gumitípusok: közepesen kemény, lágy
Körrekord: 1:35.657 (Sebastian Vettel, Red Bull, 2012)
Tavalyi pole pozíció: 1:36.338 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi leggyorsabb kör: 1:39.856 (Sebastian Vettel, Red Bull)
Tavalyi dobogó: 1. Sebastian Vettel (Red Bull), 2. Romain Grosjean (Lotus), 3. Mark Webber (Red Bull)
Az Amerikai GP helyszínei: Watkins Glen (20), Indianapolis (8), Phoenix (3), Austin (2), Riverside, Sebring (1-1). Ezenkívül volt más néven 8 verseny Long Beachben, 7 Detroitban, 2 Las Vegasban és egy Dallasban. Továbbá 1950-től 1960-ig az Indy 500 is az F1-es versenynaptár része volt.
Győzelmek a pole-ból Austinban: 1
Győzelem a legrosszabb rajthelyről: Lewis Hamilton (2012) 2.
Győztesek a mostani mezőnyből: Vettel, Hamilton

A boxba visszaérő Sutil nagyon dühös Pérezre. A Sauber az idén először jutott az időmérő harmadik szakaszába, a mexikói hibája már az első körben megfosztotta a pontszerzés esélyétől.

Ricciardo megelőzte Alonsót, Bottas sikertelen kísérletet tett Massa ellen.

A 3. kör végén újraindult a verseny. Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Maldonado, Vergne, Grosjean az első tíz sorrendje.

A rajt visszajátszásain látszik, hogy Bottas mögött Ricciardo is csúnyán beragadt, szerencséje, hogy csak egy helyezést veszített.

Vettel a 14. helyről bement a boxba, a már csak 16 fős mezőny végére jött vissza. Még mindig közepesen kemény gumikon halad.

A 9. helyért csatázott Sutil és Pérez, a Sauber ott maradt a pályán, a Force India a boxba ment, de a jobb első kereke kitört. Pérez először Räikkönennek koccant neki, utána csapódott át a Sauberre. A biztonsági autó a pályán. Többen is kijöttek a boxba, az élmezőnyből csak Hülkenberg tett így.

Az 1. kör végén Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Alonso, Ricciardo, Magnussen, Räikkönen, Hülkenberg, Maldonado a sorrend, de Sutil és Pérez ütközése miatt bekóüldték a biztonsági autót.

A rajtnál a poros oldalról induló Hamilton simán megőrizte második helyét, sőt, Bottast Massa is megelőzte, így visszaesett a 4. helyre.

A Pirelli két kiállást jósol a versenyre,néhány csapat attól tart, háromra is szükség lesz.

Csak Hülkenberg, Kvjat és Vettel rajtol a közepesen kemény gumikról. A pálya páros oldala itt sokkal rosszabb, mint a tiszta.

ELŐZMÉNYEK

20.58 Az utolsó intelmek egyike Rosbergnek: „A fékjeid jéghidegek.”

20.55 Keanu Reeves, Pamela Anderson, Matt LeBlanc, Anthony Edwards, Tony Parker, Gordon Ramsey – néhány név a paddockbnan lévő celebekből.

20.51 Alonso a spanyol tv-nek: „A következő szezonom jobb lesz, mint az idei."

20.49 Szép idő van, ráadásul melegebb is van, mint szombaton az időmérőn.

20.44 Az autók felsorakoztak a rajtrácsra, Hamilton több körön át próbálgathatta a fékjét. Niki Lauda szerint Rosberg nyár óta nem volt annyira feldobva, mint most, a német tudja, hogy ha most nem veri meg csapattársát, az utolsó két futamon már csak a technikában bízhat, mert a Mercedes kettős győzelme szinte biztos.

20.40 Ha nem számítjuk a 2005-ös Amerikai Nagydíjat, amelynek a felvezető körében a mezőny nagy része a boxba hajtott, az 1982-es San Marinó-i Nagydíj óta a legkevesebb autó rajtol el F1-es futamon. Akkor politikai huzavona miatt csak 14-en álltak a rajtrácson.

20.38 Az időmérőn kialakult sorrend három helyen változott a rajtfelállásban. Vettel teljes motorcsere miatt a boxból indul, Kvjat a 7. belsőégésű motorjának megkezdése miatt 10, Button váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott. Az orosz a büntetése nagy részét a Brazil GP-re is átviszi.

AMERIKAI NAGYDÍJ, A RAJTSORREND
1. Nico Rosberg német Mercedes
2. Lewis Hamilton brit Mercedes
3. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes
4. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes
5. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault
6. Fernando Alonso spanyol Ferrari
7. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari
9. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari
10. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault
11. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes
12. Jenson Button* brit McLaren-Mercedes
13. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes
14. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Renault
15. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari
16. Romain Grosjean francia Lotus-Renault
17. Danyiil Kvjat** orosz Toro Rosso-Renault
Sebastian Vettel*** német Red Bull-Renault
*váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetés
**részleges motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetés, a fennmaradó részt viszi a Brazil Nagydíjra
***teljes motorcsere miatt a boxból rajtol

20.36 A problémák nyilvánvalóak, ezt Bernie Ecclestone sem tagadta, s azt is elismerte, hogy az általa kötött szerződések sodorták a szakadék szélére a kiscsapatokat, hiszen olyan megállapodást kötött a nagyokkal, amelyek miatt évről évre nő az űr a skála két oldalán helyet foglaló csapatok között. Ám megoldást a 84 éves vezér sem tud, csak akkor lehet enyhíteni a problémát, ha a Ferrari, a Red Bull és a többi nagy csapat hajlandó lemondani a jussa egy részéről. Erre várhatunk…

Sebastian Vettel új barátokat talált Texasban
Sebastian Vettel új barátokat talált Texasban

20.35 Két csapat az ellene indított csődeljárás miatt visszalépett az Amerikai Nagydíjtól, a kiscsapatok nyilvánvaló anyagi nehézségei miatt további három istálló bojkottjának lehetősége is felvetődött Texasban a napokban, de cáfolták a pletykákat – egyedül Rob Fernley, a Force India igazgatója mondta azt, hogy valóban van alapjuk a pletykáknak.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik