Szarajevóban sem ment – kettős vereséggel búcsúzott a Fradi

Vágólapra másolva!
2015.07.23. 17:50
null
Örülhettek a Zeljeznicar ultrái: kedvenceik kettős győzelemmel búcsúztatták az FTC-t (Fotó: klix.ba)
A hazai pályán egygólos vereséget szenvedő Ferencvárosnak Szarajevóban sem ment a Zeljeznicar ellen: a boszniai visszavágón 2–0-ra kikapott a magyar csapat a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében. Nem volt átütőerő a Fradi játékában, ráadásul egy újabb védelmi hibával „besegített” a bosnyákoknak, akik a ráadás pillanataiban adták meg a kegyelemdöfést.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

Zeljeznicar–FTC 2–0 (1–0)
G: Kokot (23.), Djelmic (91.)
Továbbjutott: a Zeljeznicar, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nem volt egyszerű helyzetben a Ferencváros azután, hogy az első meccset egy hajrában kapott góllal hazai pályán elveszítette. A bosnyákok ráadásul pokoli hangulatot ígértek a szarajevói visszavágóra, amelyre nem engedték be a hazai szektorba jegyet váltó fradista ultrákat.

Nem kezdett megilletődötten Thomas Doll együttese, és az első valamirevaló helyzet is a magyar csapat előtt adódott. A 9. percben Varga Roland passzolt a bal oldalról Hajnal Tamás elé, aki tizenegy méterről lőhetett, de Aleksandar Kosoric lábbal mentett.

Ettől eltekintve azonban úgy tűnt, a Fradi nem tud mit kezdeni a jól tömörülő hazai csapattal. Ráadásul a félidő közepén egy védelmi hibát kihasználva gólt szerzett a Zeljeznicar. Zoran Kokot tudott belépni a két belső védő közé, majd az ötös bal sarkáról ballal a hosszú alsóba lőtt (1–0). Nem állítjuk, ha nem kényszermegoldást kell alkalmaznia Dollnak a védelemben, akkor ez a gól nem esik, az mindenesetre tény, nem jött jól az FTC-nek, hogy Michal Nalepa személyében egy bevethető belső védője maradt a nemzetközi kupameccsekre (mint ismert, Batik Bence sérült, míg David Mateos távozóban van).

A 25. percben Dibusz Dénes hozott majdnem össze még egy gólt az ellenfélnek, miután elbotlott, de még idejében tudott javítani. Az első félidőben még egy Leandro-lövést jegyezhettünk fel, amelyet Marijan Antolovic hárított, de sokatmondó volt, hogy Doll már a szünet előtt cserélt (Varga Rolandot Radó András váltotta).

A ferencvárosi védelem ezúttal is összehozott egy gólt az ellenfélnek (Fotó: MTI)
A ferencvárosi védelem ezúttal is összehozott egy gólt az ellenfélnek (Fotó: MTI)

A második játékrészre Stanislav Sesták is érkezett, de ettől még nem tudott többször helyzetbe kerülni a Fradi. A Zeljeznicar játékosai lelkesen őrizték előnyüket, miközben a hazai tábor ugrálva biztatta a bosnyák csapatot. Az 58. percben a harmadik cseréjét is meghúzta az FTC, a keveset mutató Böde Dániel helyére Busai Attila állt be.

Amikor mégis valami veszélyt tudott teremteni a magyar együttes, akkor a helyzetkihasználással akadt probléma. A 67. percben Leandro lőtt az égbe az ötös bal sarkáról, a 75.-ben meg Gera Zoltán végezhetett el veszélyes helyről szabadrúgást, de a lécet találta el.

Próbált menni előre az FTC, de nem volt benne igazi átütőerő. A hosszabbításban jött a kegyelemdöfés, Ognjen Djelmic faképnél hagyta a védőket, és a jobb alsóba lőtt (2–0). A Zeljeznicar teljesen megérdemelten, kettős győzelemmel lépett tovább az El-selejtező harmadik körébe.

Doll elnézést kért a szégyenteljes játékért – meccs utáni reakciókat ITT olvashat.


All Goals and Highlights - Zeljeznicar 2-0... by zidanekrisz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik