El-selejtező: a hétvégén triplázó csatár szerint kiismerték a Vidi hibáit

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 18:50
A hétvégén rajtolt szlovén bajnokságban háromszor köszönt be a Maribor színeiben Vito Plut a Triglav Gorenjska ellen 5–0-ra megnyert találkozón, a támadó pedig nem tagadja, várja már a Videoton elleni Európa-liga-selejtező visszavágóját. Győrben 1–1-re végeztek a felek, de úgy tűnik, Darko Milanic vezetőedzőnek nem kell aggódnia csapata formáját illetően.

„Még egy korábbi, Domzale elleni mérkőzésen jutottam három gólig egy mérkőzésen – mondta a 22 esztendős támadó. – Lendületesek voltunk, ami tán annak is köszönhető, hogy a felkészülés alatt erős ellenfelekkel melegítettünk a szezonkezdetre. Már most öröm az első helyen állni, bár ez még tényleg csupán a kezdet. Innentől a csütörtöki, Videoton elleni El-összecsapásra készülünk, s már nagyon várjuk a magyarok elleni visszavágót."

A kérdés Plut számára egyelőre az, hogy vajon szóhoz jut-e a csütörtöki, maribori találkozón.

„Remek csatárok vannak a keretben, nagy a konkurencia, de mindenben trénerünknek van döntő szava, mi pedig várunk a lehetőségre, hogy bizonyíthassunk – folytatta az U21-es válogatott labdarúgó. – Mindenesetre a győri 1–1-es végeredmény nem rossz kiindulási alap, sok nézőre is számíthatunk a visszavágón. Ami számunkra biztossá vált, hogy jó csapat ellen mérkőzhetünk, de kiismertük hibáikat is, ezért joggal bízom a továbbjutásunkban. Ki kell használni apró előnyünket, hogy a következő fordulóba juthassunk."

Plut még hozzátette: „Nagy hazardírozás lenne 0–0-ra játszani, inkább  abban bízom, hogy mi szerezzük az első gólt, s onnantól már kezünkben tartjuk a meccset." 

A csütörtökön 20.30-kor kezdődő találkozót honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik