El: Nobel-díjas orvos mellett szurkolnak majd a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 22:15
A Ferencváros–Go Ahead Eagles El-selejtezős labdarúgó-mérkőzés zárt kapus lesz, a holland városban azonban óriás kivetítőn követhetik az érdeklődők a párharc visszavágóját.

A Go Ahead Eaglesnél igyekeznek a csapat szurkolóinak kedvében járni. A klub illetékesei engedélyt kértek és kaptak a helyi önkormányzattól arra, hogy Deventer város főterén óriás kivetítőn közvetíthessék az Üllői úti mérkőzést. A Brink nevű téren – ahol többek között a Nobel-békedíjas német orvos, filozófus és lelkész, Albert Schweitzer bronzszobra is megtalálható – a visszavágó befejezése után fél óráig tart a „buli”.

A tervek szerint 15 perccel a meccs kezdete előtt élőben kapcsolják a főteret a Go Ahead Eagles játékosainak az Üllői úti stadion öltözőjében, ezzel próbálva „doppingolni" őket.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Július 9., 20.30
:Ferencváros–Go Ahead Eagles (holland) (tv: Duna)
Az első mérkőzésen: 1–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik