Súlyemelő-vb: Gyurkovics Ferenc nagyon küzdött

Vágólapra másolva!
2015.11.28. 11:04
Elmondhatjuk, hogy Soóky Gergely után végre ismét érvényes összetett eredményt ért el egy magyar a houstoni világbajnokságon. Ha elsőre ránk is ijesztett, a 36 éves Gyurkovics Ferenc a 14. helyen végzett a férfi 105 kilós kategóriában.

A magyar válogatott veteránja, a 36 esztendős Gyurkovics Ferenc még péntek este versenyzett a B-csoportban. Szakításban 170 kilón kezdett, de elöl maradt a súly, és már nem lehetett megtartani. Másodjára javított a pécsi emelő, és a 175-öt mintha stabilizálta volna a feje felett, ám a felállásnál előrebillent a vastömeg, így maradt a 170.

Lökésben a mezőnyben egyedül két mázsa alatt kezdett, és nem is okozott gondot a 195 megzabolázása. A biztonsági gyakorlatot letudva mindjárt 206 kilóra ugrott, de csak a felvételig jutott. Szerencsére az őt jellemző harcosság ezúttal is segített, másodszor megcsinálta, így 376 kilót elérve a 6. helyen várta az A-csoport éjszakai viadalát. Gyurkovics szerencséjére hárman is kiestek a legjobbak között, így 12 kvalifikációs pontot szerezve a 14. helyen végzett.

Az aranyat a felnőtt-vb-n korábban sohasem induló, 2013 júniusában két évre eltiltott (…), 23 éves Alekszandr Zajcsikov szerezte meg 421 kilóval. A kazah ezzel lemásolta az ukrán Denisz Gotfrid 2002-es és a katari Szaif Aszad 2003-as aranyérmes forgatókönyvét ebben a kategóriában: úgy lett vb-győztes, hogy sem a szakítást, sem a lökést nem nyerte meg.

SÚLYEMELÉS FÉRFI- ÉS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, HOUSTON
Férfiak. 105 kg. Világbajnok: Alekszandr Zajcsikov (Kazahsztán) 421 (191, 230), 2. David Bedzsanjan (Oroszország) 411 (180, 231), 3. Arturs Plesnieks (Lettország) 405 (179, 226), …14. Gyurkovics Ferenc (Magyarország) 376 (170, 206). Szakítás. Vb: Ivan Efremov (Üzbegisztán) 192, 2. Zajcsikov 191, 3. Szimon Martiroszjan (Örményország) 186), …16. Gyurkovics 170. Lökés. Vb: Bedzsanjan 231, 2. Zajcsikov 230, 3. Sardorbek Dusmurotov (Üzbegisztán) 228, …17. Gyurkovics 206

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik