Asztalitenisz: Lakatos Tamás megy is, marad is

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.05.08. 13:57
null
Lakatos Tamás vezérletével az Amiens jócskán felülmúlta a várakozásokat (Fotó: Földi Imre)
A Franciaországban légióskodó, ott remek idényt záró Lakatos Tamás a következő szezonban is az Amiens-t erősíti, de közben válogatottbeli társával, Ecseki Nándorral Portóba költözik, hogy az ottani edzőközpontban tovább fejlődjön.

 

Éles váltás, sőt igazi nagy kaland előtt áll Lakatos Tamás: az elmúlt hónapokban a dániai Slagelsében élő, s a francia másodosztályú Amiens STT csapatában légióskodó válogatott asztaliteniszező rövidesen Portóba költözik.

„Mivel a dániai centrum, ahol idáig edzettem, megszűnik, új helyet kellett keresnem, így került a képbe Porto – mondta a 24 éves játékos. – Az európai élmezőnyhöz tartozó portugál válogatott központjáról van szó, ahol a helyi játékosok mellett külsősöket is fogadnak. Amikor válogatottbeli társamnak, Ecseki Nándornak beszéltem erről a lehetőségről, kiderült, ő is gondolt rá, így együtt megyünk. A megállapodás első körben egy idényről, azaz tíz hónapról szól, ám azt még nem tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben mikor kezdhetünk, abban viszont biztos vagyok, hogy ez remek lehetőséget kínál a fejlődésre.”
A világranglistán a 164. helyen álló Lakatos élete tehát alaposan megváltozik, de nem minden tekintetben, ugyanis a következő idényben is az Amiens STT asztaliteniszezője lesz. A Párizshoz közeli klubnál ragaszkodtak hozzá, ami nem meglepő, hiszen az ő vezérletével a reméltnél jóval eredményesebben szerepelt a csapat: a második vonalba 15 év után tavaly visszakerülő gárda a negyedik helyen végzett a járvány miatt idő előtt lezárt bajnokságban.
„Úgy vágtunk neki a sorozatnak, hogy valószínűleg mi leszünk a kiesők, ehhez képest a tízcsapatos mezőny első felében zártunk. Miután én voltam a csapat első számú embere, meghatározó volt a teljesítményem, és igazán elégedett lehetek azzal, hogy bár nem kezdtem jól, október táján elkaptam a fonalat, és végül a tizenhét egyéni mérkőzésemből tizenegyet megnyertem. Úgy tűnik, a következő idényben jóval erősebb keretünk lesz, ezért bízhatunk abban, hogy sikerül megőrizni mostani pozíciónkat.”
Franciaország egyre vonzóbb célpont az európai játékosoknak, s ez a mieink esetében sincs másként, Lakatos mellett Majoros Bence és Madarász Dóra is ott játszik, már eldőlt, hogy ősztől Pergel Szandra is ott folytatja pályafutását, s Ecseki Nándor is oda tart. Ez azért is jó hír, mert nem könnyű bekerülni a színvonalában már a német Bundesliga első két osztályával is vetekedő francia első és második ligába, s mivel Lakatosnak saját bevallása szerint ez nagyjából hároméves munkájába került, nem is szeretné elengedni. Az ősztől tehát már nem Slagelséből, hanem Portóból ingázik Amiens-be, addig pedig itthon készül, bár egyelőre korlátozottak a lehetőségei, ugyanis néhány napig még házi karanténban éli mindennapjait.
„Franciaországban március közepén állt le a bajnokság, úgy volt, hogy huszonkettedikén hazajövök, de akkorra már a repülőjáratokat is leállították – idézte fel az elmúlt heteket. – Így visszamentem Dániába, ahol volt lehetőség az edzésre, eleinte még öten-hatan gyakoroltunk, a végén azonban már csak ketten maradtunk, sőt a kínai edző is hazautazott. Végül egy héttel ezelőtt tudtam hazajönni, ezért most éppen az ilyenkor kötelező kéthetes házi őrizetben vagyok, nem hagyhatom el a lakhelyemet. Szerencsére van kertünk, oda legalább kimehetek levegőzni, olyanokra is jut időm, amire máskor nem. Egy kertes házban mindig akad teendő, most például lefestettük a kerítést, székeket csiszoltam, szóval nem unatkozom. És persze azt is élvezem, hogy a családdal lehetek, nem is emlékszem, mikor fordult elő legutóbb, amikor egyhuzamban tíz napnál többet voltam velük.”

Jöhet a jogsi
A járvány miatt hirtelen felszabaduló idő lehetőséget kínál arra, hogy olyanba is belevágjon az ember, amire eddig nem volt módja. Lakatos Tamásnál most ez a jogosítvány megszerzése lehet.
„Régebben ugyan próbálkoztam, de nem sikerült, azóta pedig esélyem sem volt rá, hogy belevágjak. A városban többnyire a közösségi közlekedést használtam, hosszabb távra pedig vonattal vagy repülővel megyek. Nem tagadom, ebben volt némi kényelmesség, de egyre többször érzem, hogy hasznát venném a jogosítványnak, és ha a járványhelyzetben van rá lehetőség, elképzelhető, hogy a következő hetekben nekifutok.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik