Rögbi: a skótok segítették fel a Hat nemzet trónjára Angliát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.13. 18:44
null
Owen Farrell remekelt, az angolok szombaton rangadót, vasárnap tornát nyertek (Fotó: Reuters)
Az angol rögbiválogatott nyerte meg a 2016-os Hat nemzet bajnokságot, miután a negyedik forduló rangadóján hazai környezetben bizonyult jobbnak Walesnél, míg Skócia megtette azt a szívességet, hogy otthon győzzön Franciaország ellen. A záró körben már egyik rivális sem előzheti meg ezzel az angolokat, akik legutóbb 2011-ben ülhettek fel trónra, ami a sportág nemhivatalos Eb-jének tekinthető. Az angolok ötödször győztek a Hat nemzetben, és ezzel beérték az éllovas franciákat.

 

A forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján Wales 82 ezer néző előtt vendégként hiába vitt háromszor annyi célt, mint a házigazdák, az angolok négy ponttal győztek. Köszönhetően az inkább erőteljes, mint célveszélyes támadójátékuknak, amelyet a vendégvédelem csak sorozatos szabálytalanságok árán tudott megakasztani. Ez önmagában persze még kevés lett volna a sikerhez, ha nincs egy biztos lábú és erős idegrendszerű rúgójátékosuk. Név szerint ezúttal Owen Farrell, aki mind a hat angol büntetőt pontokra váltotta, így a célbónusszal együtt 20 pontot tett bele a közösbe. Az angolok fiatal rúgója 53 pontjával vezeti a Hat nemzet idei pontlistáját. A Szaracénok 24 éves klasszisa fiatal kora ellenére évek óta az angol válogatott meghatározó játékosa: 39 válogatott fellépésén 396 pontot termelt. Mondjuk, családi öröksége eleve erre kötelezi. Édesapja, unokatestvére és nagybátyja is válogatott játékosnak mondhatja magát, míg a nagypapa két évtizeden át rögbizett profiként.

Az írek kilenc célt vittek az olaszoknak, korábban a Hat nemzetben még soha nem szereztek ennyit egyik ellenféllel szemben sem. Klasszis rúgójuk, Jonathan Sexton kihagyott ugyan három jutalomrúgást – összesen kilencből négyet nem váltottak pontokra az írek –, de ez is bőven belefért a házigazdáknak. A vendégek a hajrában szerezték a második céljukat, ami annyira felpaprikázta az íreket, hogy a zárszót ők akarták, és tudták kimondani. Sőt, a kilencedik céljuk után a hosszabbításban nagyon közel voltak a tizedikhez is.

A skótok már a 4. percben célt kaptak, de volt erejük felállni a házigazdáknak, akiknek legutóbb 2006-ban sikerült legyőzniük a franciákat. A skótok 2013 után győztek ismét kétszer egymás után: akkor az olaszokat és az íreket kapták el, most az olaszokat és a franciákat.

RÖGBI
HAT NEMZET-BAJNOKSÁG 2016
1. FORDULÓ
Franciaország–Olaszország 23–21 (10–8)
Skócia–Anglia 9–15 (6–7)
Írország–Wales 16–16 (13–10)
2. FORDULÓ
Franciaország–Írország 10–9 (3–9)
Wales–Skócia 27–23 (10–13)
Olaszország–Anglia 9–40 (9–11)
3. FORDULÓ
Wales–Franciaország 19–10 (6–3)
Olaszország–Skócia 20–36 (10–17)
Anglia–Írország 21–10 (6–3)
4. FORDULÓ
Írország–Olaszország 58–15 (25–3)
Anglia–Wales 25–21 (16–0)
Skócia–Franciaország 29–18 (18–12)
5. FORDULÓ
Wales–Olaszország, márc. 19. (15.30)
Írország–Skócia, márc. 19. (18.00)
Franciaország–Anglia, márc. 19. (21.00)

AVIVA PREMIERSHIP
16. FORDULÓ

Harlequins–Bath 35–28
Wasps–Leicester Tigers 36–24
Northampton Saints–Sale Sharks 26–11
Worcester Warriors–Gloucester 28–20
Exeter Chiefs–Newcastle Falcons 32–17
London Irish–Saracens 16–26

TOP 14
18. FORDULÓ

Toulouse–Bordeaux-Begles 13–13
SF Paris–Racing 92 16–34
Clermont–Brive 25–6
Castres–Agen 50–6
La Rochelle–SP Pau 35–16
Oyonnax–Montpellier 10–31
Toulon–Grenoble 38–8

ECCELLENZA
12. FORDULÓ

Rovigo–San Dona 41–0
Piacenza–Lazio 16–22
Cammi Calvisano–Padova 18–13
Fiamme Oro–Viadana 18–7
Mogliano–L'Aquila 66–0

SUPER 18
3. FORDULÓ

Blues–Hurricanes 19–23
Force–Brumbies 14–31
Highlanders–Lions 34–15
Rebels–Reds 25–23
Sunwolves–Cheetahs 31–32
Kings–Chiefs 24–58
Stormers–Sharks 13–18

A HAT NEMZET BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 101–49 52 8
2. Wales 4 2 1 1 83–74 9 5
3. Skócia 4 2 2 97–80 17 4
4. Franciaország 4 2 2 61–78 –17 4
5. Írország 4 1 1 2 93–62 31 3
6. Olaszország 4 4 65–157 –92 0
AZ AVIVA PREMIERSHIP ÁLLÁSA
1. Saracens 16 12 1 3 413–282 131 57 (7)
2. Exeter Chiefs 16 11 5 402–258 144 55 (11)
3. Wasps 16 10 6 402–288 114 48 (8)
4. Northampton Saints 16 9 7 341–257 84 46 (10)
5. Leicester Tigers 16 10 6 345–326 19 45 (5)
6. Harlequins 16 8 1 7 395–399 –4 43 (9)
7. Gloucester 16 8 1 7 321–300 21 38 (4)
8. Sale Sharks 15 7 2 6 300–309 –9 38 (6)
9. Bath 15 5 10 286–302 –16 29 (9)
10. Worcester Warriors 16 5 11 304–398 –94 26 (6)
11. Newcastle Falcons 16 4 1 11 251–405 –154 21 (3)
12. London Irish 16 3 13 241–477 –236 13 (1)
A TOP 14 ÁLLÁSA
1. Racing 92 17 13 1 3 390–302 88 59 (5)
2. Clermont 17 11 1 5 482–285 197 58 (12)
3. Toulon 18 11 7 556–327 229 57 (13)
4. Bordeaux-Begles 18 11 2 5 390–320 70 52 (4)
5. Montpellier 17 11 6 432–395 37 50 (6)
6. Toulouse 17 9 2 6 434–269 165 48 (8)
7. Castres 17 9 8 393–338 55 43 (7)
8. La Rochelle 17 8 9 373–370 3 40 (8)
9. Brive 17 8 1 8 311–333 –22 38 (4)
10. Grenoble 17 7 10 411–483 –72 33 (5)
11. SP Pau 17 6 1 10 264–448 –184 28 (2)
12. SF Paris 17 6 11 323–388 –65 26 (2)
13. Agen 17 3 14 328–530 –202 15 (3)
14. Oyonnax 17 3 14 279–578 –299 14 (2)
AZ ECCELLENZA ÁLLÁSA
1. Cammi Calvisano 12 11 1 305–140 165 50 (6)
2. Rovigo 12 10 2 347–155 192 49 (9)
3. Padova 12 8 4 275–159 116 41 (9)
4. Mogliano 12 10 2 263–177 86 40* (4)
5. Fiamme Oro 12 5 7 209–179 30 27 (8)
6. Viadana 12 5 1 6 271–232 39 27 (5)
7. Lazio 12 5 7 173–275 –102 23 (3)
8. San Dona 12 4 1 7 202–269 –67 20 (2)
9. Piacenza 12 1 11 129–332 –203 8 (4)
10. L'Aquila 12 12 166–422 –256 3 (3)
*A Moglianótól 4 pont levonva.
A SUPER 18 ÁLLÁSA
Ausztrálázsiai csoport
1. Brumbies 3 3 115–39 76 13 (1)
2. Chiefs 3 2 1 117–81 36 10 (2)
3. Highlanders 3 2 1 82–64 18 9 (1)
4. Rebels 3 2 1 75–87 −12 8 (0)
5. Crusaders 2 1 1 49–40 9 5 (1)
6. Waratahs 2 1 1 45–42 3 5 (0)
7. Force 3 1 2 55–62 −7 5 (1)
8. Blues 3 1 2 65–82 −17 5 (1)
9. Hurricanes 3 1 2 49–88 −39 1 (1)
10. Reds 3 3 39–77 −38 1 (1)
Dél-afrikai csoport
1. Sharks 3 3 80–36 44 13 (1)
2. Stormers 3 2 1 66–37 29 10 (2)
3. Lions 3 2 1 77–79 −2 9 (1)
4. Jaguares 2 1 1 49–52 −3 5 (1)
6. Cheetahs 3 1 2 75–85 −10 5 (1)
5. Bulls 2 1 1 54–58 −4 4 (0)
7. Sunwolves 2 2 44–58 −14 1 (1)
8. Kings 2 2 32–101 −69 0 (0)
(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik