Rögbi: megmaradt Anglia hibátlan mérlege a londoni rangadón

Vágólapra másolva!
2016.02.28. 20:53
null
AZ angol Billy Vunipolát (labdával) nehezen lehetett tartani (Fotó: Action Images)
Anglia 21–10-re legyőzte Írországot a 2016-os rögbi Hat nemzet bajnokság harmadik fordulójában. Bár a londoni meccsen a második félidő elején még az írek vezettek 10–6-ra, az angolok Owen Farrell ponterős játékának (11 pont az egész találkozón) is köszönhetően fordítottak, és 21–10-re behúzták a meccset.

Cardiffban a szünet előtt felborult a pálya, de a házigazda walesiek hiába kezdeményeztek, a célszerzéstől távol tartotta őket a fegyelmezett francia védekezés. A vendégek számára nem volt több az első félidőben, ígéretes akciót egyszer vezettek, tulajdonképpen véletlenül. A büntetőkből hárompontos előnyre mégis szert tevő Wales újabb sikeres büntetővel, majd céllal kezdte a második félidőt. A francia védővonal mögé tett beívelésre George North startolt rá a bal szélen, ám elsőre nem tudta összeszedni a pattogó labdát. Szinte odalett a nagy helyzet, ám szerencséjére az őt üldöző francia Jules Plisson testéről pont elé pörgött, és a walesi másodjára már élt a lehetőséggel. A tetemes, 13 pontos hátrányba kerülő franciák összekapták magukat és nagy rohamra indultak. Uszkve húsz percre beszorították a házigazdákat közvetlen a walesi célterület elé, de erőfeszítéseiket csak későn, a 78. percben koronázta siker, amely a kozmetikázáshoz volt elég csupán.

A londoni rangadó első félideje számszakilag hasonlított ugyan a cardiffihoz (6–3 a házigazdáknak), annyi különbséggel, hogy emitt az angolok lényegesen közelebb jártak a célszerzéshez – különösen a nyolcasuk, az ausztrál születésű Billy Vunipola volt tarthatatlan –, mint amott a pusztán meddő mezőnyfölényben lévő walesiek.

Sőt, a mérkőzés első célja ugyancsak a 45. percben született, apró különbség: amíg a Millennium Stadionban a házigazdák, Twickenhamben az emberelőnyhöz jutó írek szerezték. A folytatás azonban teljesen másként alakult. A kiállítás lejártát követően a kiegészülő angolok megszerezték az első, majd öt perccel később a második céljukat. Olyan gyors súlypontáthelyezést mutattak be az ír célterület előtt, hogy a vendégvédelem képtelen volt lekövetni. Előbb három(!), majd két angol játékos is befejezhette volna céllal az akciót, annyira nem jutott nekik védő. Pedig az írek a két megingástól eltekintve jól tartották magukat – a hajrában újabb angolnak kellett kiállnia tíz percre –, ennek eredményeként a második félidőben kétszer jutottak túl a labdával az angol célvonalon, de némi videózást követően egyiket sem adták meg.

A skótok Rómában jól megszórták a házigazda olaszokat: három céljuk mellett rúgójuk, Greig Laidlaw 21 pontot termelt. Skócia korábban soha nem szerzett ennyi pontot olaszországi vendégjátéka alkalmával.

EURORÖGBI
HAT NEMZET-BAJNOKSÁG 2016
1. FORDULÓ
Franciaország–Olaszország 23–21 (10–8)
Skócia–Anglia 9–15 (6–7)
Írország–Wales 16–16 (13–10)
2. FORDULÓ
Franciaország–Írország 10–9 (3–9)
Wales–Skócia 27–23 (10–13)
Olaszország–Anglia 9–40 (9–11)
3. FORDULÓ
Wales–Franciaország 19–10 (6–3)
Olaszország–Skócia 20–36 (10–17)
Anglia–Írország 21–10 (6–3)
4. FORDULÓ
Írország–Olaszország, márc. 12. (14.30)
Anglia–Wales, márc. 12. (17.00)
Skócia–Franciaország, márc. 13. (16.00)
5. FORDULÓ
Wales–Olaszország, márc. 19. (15.30)
Írország–Skócia, márc. 19. (18.00)
Franciaország–Anglia, márc. 19. (21.00)

AVIVA PREMIERSHIP
14. FORDULÓ
Sale Sharks–Saracens 36–36
Northampton Saints–Worcester Warriors 38–18
Gloucester–Newcastle Falcons 32–6
Exeter Chiefs–Bath 26–17
Leicester Tigers–London Irish 47–20
Wasps–Harlequins 42–10

TOP 14
16. FORDULÓ

Toulon–Brive 44–15
SF Paris–Grenoble 18–33
Agen–La Rochelle 31–27
Clermont–Oyonnax 44–16
SP Pau–Bordeaux-Begles 3–15
Racing 92–Castres 9–13
Toulouse–Montpellier 29–31

PRO 12
16. FORDULÓ
Newport Gwent Dragons–Glasgow Warriors 15–18
Connacht–Ospreys 30–22
Benetton Treviso–Munster 13–16
Edinburgh–Scarlets 24–23
Cardiff Blues–Ulster 23–13
Zebre–Leinster 10–27

SUPER 18
1. FORDULÓ

Blues–Highlanders 33–31
Brumbies–Hurricanes 52–10
Cheetahs–Jaguares 33–34
Sunwolves–Lions 13–26
Crusaders–Chiefs 21–27
Waratahs–Reds 30–10
Force–Rebels 19–25
Kings–Sharks 8–43
Stormers–Bulls 33–9


HAT NEMZET
AZ ÁLLÁS
1. Anglia3
3
76–2848
6
2. Wales3
2162–49
135
3. Franciaország3
2
1
43–49–64
4. Skócia3
1
2
68–626
2
5. Írország3
1
235–47–121
6. Olaszország3
3
50–99–490
AVIVA PREMIERSHIP
AZ ÁLLÁS
1. Saracens14
111
2372–24612652 (6)
2. Exeter Chiefs1410
4343–210133
49 (9)
3. Wasps149
5
356–251105
42 (6)
4. Leicester Tigers149
5290–26327
40 (4)
5. Northampton Saints
147
7
295–23164
37 (9)
6. Harlequins 147
1
6337–342–537 (7)
7.Gloucester
147
16
288–26226
34 (4)
8. Sale Sharks 1362
5260–2600
34 (6)
9. Bath1349
233–250–1723 (7)
10. Newcastle Falcons144
19
220–358–13820 (2)
11. Worcester Warriors143
11261–364–10318 (6)
12. London Irish14311
208–426–21813 (1)

 

TOP 14
AZ ÁLLÁS
1. Toulon 16 10 6 504–300 204 51 (11)
2. Racing 92 15 11 1 3 318–273 45 49 (3)
3. Clermont 15 9 1 5 412–267 145 48 (10)
4. Bordeaux-Begles 16 10 1 5 329–287 42 45 (3)
5. Toulouse 15 9 6 400–235 165 44 (8)
6. Montpellier 15 9 6 379–366 13 41 (5)
7. Castres 15 8 7 324–310 14 37 (5)
8. Brive 15 8 7 284–287 –3 36 (4)
9. Grenoble 15 7 8 391–400 –9 33 (5)
10. La Rochelle 15 6 9 319–340 –21 31 (7)
11. SF Paris 15 6 9 295–335 –40 26 (2)
12. SP Pau 15 5 1 9 229–401 –172 24 (2)
13. Agen 15 3 12 309–442 –133 15 (3)
14. Oyonnax 15 3 12 249–499 –250 14 (2)

 

PRO 12
AZ ÁLLÁS
1. Connacht 16 11 5 392–316 76 54 (10)
2. Leinster 15 12 3 325–170 155 53 (5)
3. Scarlets 16 11 5 347–302 45 49 (5)
4. Ulster 16 9 7 298–221 77 46 (10)
5. Edinburgh 16 9 7 278–245 33 42 (6)
6. Munster 15 9 6 273–290 –17 42 (6)
7. Glasgow Warriors 14 7 1 6 287–273 14 39 (9)
8. Ospreys 16 8 1 7 319–308 11 38 (4)
9. Cardiff Blues 15 6 9 325–311 14 33 (9)
10. Newport Gwent Dragons 16 4 12 263–315 –52 24 (8)
11. Zebre 15 4 11 220–428 –208 19 (3)
12. Benetton Treviso 16 2 14 230–378 –148 16 (8)

(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik