Rögbi: Wales móresre tanította Angliát, és megvédte címét

Vágólapra másolva!
2013.03.16. 21:11
null
Wales megvédte címét, és Cardiffban ünnepelhetett (Fotó: Reuters)
Wales nyerte meg a rögbi Hat Nemzet-kupa idei kiírását, miután a sorozat ötödik fordulójában, Cardiffban kiütötte az eddig százszázalékos Angliát. Wales a sorozat 2000 óta íródó, hatra bővített történetében negyedszer nyert – legutóbb tavaly –, ám a korábbi hibátlan sikereivel ellentétben ezúttal egy vereség azért becsúszott, ám ezt aligha bánja bárki is Walesben. A korábban négy, majd öt nemzetet felvonultató tradicionális sorozat 113. kiírásban Wales immár a 26. végső sikerét könyvelhette el.

 

Wales–Anglia

STATISZTIKÁK

A 2013-as kiírás pontrekordere Leigh Halfpenny lett, a walesi rúgó 74 ponttal zárt. Őt a skót Greig Laidlaw, valamint az angol Owen Farrell követte 61, illetve 45 ponttal.
A legtöbb célt holtversenyben a francia Wesley Fofana és a walesi Alex Cuthbert vitte, négyet-négyet.
A tizenöt meccset a helyszínen összesen 1.042 millióan látták, ami 69.531-es átlagot jelent.
A nézők idén összesen 37 célt láthattak, 2.47-es átlaggal.

Az első félidő végére 9–3-as előnyhöz jutottak a mezőnyfölényben játszó házigazdák, ám a lendületes iramot és kőkemény ütközéseket hozó játékrész még nem sejtette az angolok későbbi vesszőfutását. Aztán az 56. percben Alex Cuthbert célt vitt, majd némi angol feltámadás, valamint egy hazai dropgólt követően után egy lopott labdával Justin Tipuric lódult meg a jobb szélen, és a rossz angol védekezést kihasználva célt eredményező akciót vitt, bár a befejezés már ismét Cuthbert érdeme volt. Ekkorra végleg padlóra kerültek az angolok, akiknek ezen az estén úgyszólván semmi sem sikerült. Leigh Halfpenny négyből négy büntetőt váltott tizenkét pontra, míg a walesi csapattársa, a „tízes" Dan Bigger jutalomrúgást és büntetőt is értékesített, ráadásul a dropgól is az övé volt.

Nem volt könnyű dolguknak az angoloknak
Nem volt könnyű dolguknak az angoloknak

Olaszország–Írország

Az olaszok újra írták saját maguk, a sorozat és a sportág történetét, hiszen az íreket is legyőzve végképp tényezővé nőtték ki magukat. Illik odafigyelni a fogadkozásaikra: pár éven belül már tornagyőzelmre törnek. Ettől most még messze voltak ugyan, de a franciák után az íreket is elkapták otthon, egy hete pedig az angolok csak úgy tudtak nyerni ellenük Twickenhamben, hogy nem vittek célt nekik. Erre szombaton az írek sem voltak képesek, így kizárólag a fiatal rúgójátékos, Paddy Jackson termelte a vendégek pontjait. Az első félidőben az olaszok is csak büntetőkből voltak eredményesek – nem tudták célra váltani a rutinos Brian O'Driscoll tízperces kiállítását –, de a 48. percben Giovanbattista Vendetti célját követően már végképp a maguk kezébe vették az irányítást., amit aztán nem is engedtek ki. Bár az emberelőnyhöz jutó írek felzárkóztak ugyan, a hajrában Luciano Orquera újabb két büntetője levegőhöz, majd győzelemhez juttatta a házigazdákat. Az írek nehezen viselték a vereséget, a hajrában újabb két vendégjátékos kapott sárga lapos figyelmeztetést, így a 68. perctől már végig létszámhátrányban voltak.

Angol fogadkozás a csúf vereség végén
Angol fogadkozás a csúf vereség végén

Franciaország–Skócia

Az első félidőben az esélyesebb, lényegesen erősebb kerettel bíró franciák tovább folytatták bénázásukat, a skótok két büntetővel hatpontos előnyhöz jutottak a szünetre. Utána azonban beindult a francia gépezet. Előbb Frédéric Michalak értékesített három büntetőt, a vezetést így átvevő franciák pedig nem húzták be a kéziféket, ha már lendületbe jöttek, el is döntötték a találkozót. A 65. percben Wesley Fofana, majd öt perccel később Maxime Médard vitt célt, így nyugodtan várhatták a végjátékot. Hogy a hajrá azért mégse legyen annyira nyugodt, arról Tim Wisser gondoskodott, aki célt vitt, de ezzel összességében csak csökkenteni tudta a különbséget.

A Hat Nemzeten legtöbbször, szám szerint ötször győztes franciák először végeztek az utolsó helyen, így hozzájuk került a „fakanál".

RÖGBI HAT NEMZET-KUPA
1. FORDULÓ (február 2–3.)

Wales–Írország 22–30
Anglia–Skócia 38–18
Olaszország–Franciaország 23–18

2. FORDULÓ (február 9–10.)
Skócia–Olaszország 34–10
Franciaország–Wales 6–16
Írország–Anglia 6–12

3. FORDULÓ (február 23–24.)
Olaszország–Wales 9–26
Anglia–Franciaország 23–13
Skócia–Írország 12–8

4. FORDULÓ
Anglia–Olaszország 18–11
Skócia–Wales 18–28
Írország–Franciaország 13–13

5. FORDULÓ (március 16.)
Olaszország–Írország 22–15
Wales–Anglia 30–3
Franciaország–Skócia 23–16
A végeredmény: 1. Wales 8 pont (122–66, 9 cél), 2. Anglia 8 (94–78, 5 cél), 3. Skócia 4 (98–107, 7 cél), 4. Olaszország 4 (75–111, 5 cél), 5. Írország 3 (72–81, 5 cél), 6. Franciaország 3 (73–91, 6 cél)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik