Asztalitenisz: a svédek ellen parádézó Ecseki, Majoros páros döntőbe jutott Antalyában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.10.21. 16:11
null
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettős bravúros teljesítménnyel bejutott a törökországi WTT-verseny döntőjébe (Fotó: WTT)
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence kettős szenzációs játékkal, a svéd Kristian Karlsson, Anton Källberg duót három játszmában legyőzve bejutott a törökországi WTT-verseny vasárnapi fináléjába, ahol a dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun páros lesz az ellenfél.

 

Parádés teljesítménnyel jutott el az Ecseki Nándor, Majoros Bence párosunk a WTT-sorozat Antalyában zajló, 75 ezer dollár összdíjazású contender versenyének elődöntőjébe, miután a főtáblán előbb a török Dursun, Isik kettőst 3:0-ra, majd a japán Togami, Sinozuka duót 3:2-re legyőzte. A fináléért az eddigieknél is nagyobb feladat várt a mieinkre, a túloldalon ugyanis a svéd Kristian Karlsson, Anton Källberg páros állt. A magyar válogatott a szeptemberi malmői Európa-bajnokságon sokáig emlékezetes nagy csatát vívott a svédekkel, a skandinávok 3:2-es győzelmével záruló negyeddöntőben Källberg 3:1-re kikapott Lakatos Tamástól, Karlsson pedig három meccslabdáról fordítva nyert Majoros ellen. Az akkori főszereplők közül most hárman ismét ott álltak az asztalnál, a kakukktojás Ecseki Nándor volt, akiről érdemes tudni, hogy kiváló párosjátékos, 2020-ban Szudi Ádámmal az oldalán Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, idén júniusban pedig a krakkói Európai Játékokon lett vegyes párosban ezüstérmes Madarász Dórával.

Persze a túloldalon állók sem kezdők a szakmában, Karlsson férfi párosban világbajnok és Európa-bajnok, Källberg pedig csapatban Európa-bajnok és vb-bronzérmes, szóval igazi presztízscsatára volt kilátás. A végletekig kiélezett küzdelem azonban elmaradt: Ecseki és Majoros most is pazar teljesítményt nyújtott, a második játszmában például az ellenfél 6:1-es vezetése után sorozatban nyolc pontot szerezve fordított, majd megnyerte ezt az etapot is. A harmadik szettben 10:7-es előnynél három meccslabdája volt a mieinknek, s ugyan a svédek egyenlítettek, ezúttal Majorosék nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból, s 11:10-nél a negyedik mérkőzéslabdát már kíméletlenül értékesítették. Az óriási bravúrral három játszmában nyerő magyar páros ezzel az egész torna talán legnagyobb meglepetését szerezvebejutott a vasárnapi fináléba, ahol a dél-koreai An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun kettőssel küzd meg az első helyért, s az ezzel járó értékes ranglistapontokért.

A vegyes párosok között Ovidiu Ionescuval induló Szőcs Bernadette számára viszont az elődöntő jelentette a végállomást, miután a japán Harimoto Tomokazu, Hajata Hina duó négy játszmában győzött a romániai páros ellen.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, ANTALYA
FÉRFIAK, PÁROS
ELŐDÖNTŐ
Ecseki Nándor, Majoros Bence–Karlsson, Källberg (svéd) 3:0 (9, 7, 10)
An Dzse Hjun, Lim Dzsong Hun (dél-koreai)–Franziska, Duda (német) 3:2 (9, –8, 7, –8, 9)
VEGYES PÁROS
ELŐDÖNTŐ
Harimoto, Hajata (japán)–Ionescu, Szőcs Bernadette 3:1 (–9, 4, 3, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik