Asztalitenisz csapat Eb: Hatvan percig néma csendben voltunk – Muskó Péter

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.09.16. 11:48
null
Amikor még győzelemre álltunk a svédek ellen (balról): Lakatos Tamás, Ecseki Nándor, Szudi Ádám, Muskó Péter szövetségi kapitány, az asztalnál pedig Majoros Bence (Fotó: ETTU)
Férfi asztalitenisz-válogatottunk a várakozásokat jóval felülmúlva, sokáig emlékezetes mérkőzésen három meccslabdáról kapott ki 3:2-re a svédektől a malmői Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A drámai találkozó másnapján a történtekre már egyet alvó sikerkapitányt, Muskó Pétert kérdeztük.

– Szövetségi kapitányként hogyan élte meg a svédek elleni drámai, három meccslabdáról elveszített negyeddöntőt?
– Ez a munkám része, ezzel a csapattal öröm volt átélni a malmői Európa-bajnokságot – mondta Muskó Péter, a kontinenstornán bravúrosan szereplő, a negyeddöntőben a svédek ellen kis híján csodaszámba menő győzelmet szerző férfi asztalitenisz-válogatottunk szövetségi kapitánya. – Van, hogy nyerünk, máskor veszítünk, ez hozzátartozik az edzői léthez. Amit a svédek ellen elértünk, az eredménytől függetlenül az építkezésünk része. A szövetség kérésének megfelelően a válogatott keret tagjai évek óta Magyarországon készülnek, az elmúlt időszak eredményei pedig azt mutatják, a közösen elvégzett munkának van értelme. Talán most már nem túlzó kijelenti, amit korábban célként tűztem ki a csapat elé, hogy a magyar válogatott Európa élmezőnyéhez tartozik.

– Már megszokhattuk, legyen bárki az ellenfél, mindig azzal küldi asztalhoz az együttest, hogy győzni szeretnének, így volt ez a svédek elleni negyeddöntő előtt is. Most már elárulhatja: valóban hitt abban, hogy lehetnek győzelmi esélyeink?
– Természetesen. Tudom, a számok, a statisztika egyértelműen az ellenfél mellett szóltak, de az asztalnál emberek játszanak. Szudi Ádám győzte már le a francia bajnokságban Kristian Karlssont, Majoros Bence tavaly éppen Budapesten verte meg Anton Källberget. Az volt a terv, hogy Majoros játsszon először Möregardhdal, Szudi pedig Karlssonnal, a beírást el is találtuk. A svédeknek talán Lakatos Tamás volt a legnagyobb meglepetés, szerintem ők sem voltak felkészülve arra, hogy a harmadik helyen játszva sorozatban a negyedik meccsét is megnyeri.

– Az utolsó mérkőzésen 2:2-nél mire számított?
– Tudtam, hogy nem dőlhetünk hátra. Az egész csarnok a svédek mögött állt, Majorosnak nemcsak az egyébként párosban világbajnok Karlssonnal, hanem a lelátóval is meg kellett küzdenie, de lecsendesítette a szurkolókat, voltak pillanatok, amikor némán ültek, nem akartak hinni a szemüknek. Bíztam a sikerében, mindent meg is tett a győzelemért. Kikaptunk, de három és fél órás csata végén három meccslabdáig jutottunk a svédek ellen, ami így is csodálatos eredmény, a válogatott minden tagját óriási elismerés illeti.

– Milyen volt a hangulat az öltözőben?
– Hatvan percig néma csendben voltunk, csak azután kezdtük el átbeszélni a történteket. Erőt adott, hogy a svédek szövetségi kapitánya, az ötszörös világbajnok Jörgen Persson tradicionális svéd–magyar csataként jellemezte a mérkőzést, s hogy két olyan svéd legenda, mint az olimpiai és hatszoros világbajnok Jan-Ove Waldner és a négyszeres vb-aranyérmes Mikael Appelgren odajöttek a játékosainkhoz a meccs után és azt mondták, „ti érdemeltétek volna meg a győzelmet”. Azt hiszem, ez sokat elárul az ő sportemberi nagyságukról és a mi teljesítményünkről egyaránt.

Az eredményjelző mindent elárul, a szomorú Lakatos Tamás és Szudi Ádám figyeli, amint az utolsó párharc győztese, a svéd Kristian Karlsson vigasztalja a legyőzött Majoros Bencét (Fotó: ETTU)
Az eredményjelző mindent elárul, a szomorú Lakatos Tamás és Szudi Ádám figyeli, amint az utolsó párharc győztese, a svéd Kristian Karlsson vigasztalja a legyőzött Majoros Bencét (Fotó: ETTU)


– Ezek után hogyan tovább? Milyen feladatok várnak a csapatra?
– Sűrű a versenynaptár, nincs megállás. Majoros, Szudi és Ecseki Svédországból közvetlenül Franciaországba utazott, bajnoki mérkőzések várnak rájuk, aztán jönnek a WTT-viadalok, februárban pedig csapat-világbajnokság lesz Dél-Koreában, ahová az angolok elleni nyolcaddöntőbeli győzelmünkkel jutottunk ki. Az olimpiai kvalifikációs időszak sűrűjében járunk, minden eredmény fontos lehet. Tovább építkezünk, egységes a csapatunk, megyünk előre és pozitívak vagyunk, ez a legfontosabb.

CSAPAT EURÓPA-BAJNOKSÁG, MALMÖ
Férfiak. Negyeddöntő
Svédország–Magyarország 3:2

Möregardh–Majoros Bence 3:0 (9, 8, 10)
Karlsson–Szudi Ádám 2:3 (–6, 7, –10, 7, –5)
Källberg–Lakatos Tamás 1:3 (5, –11, –11, –11)
Möregardh–Szudi 3:1 (8, –11, 3, 4)
Karlsson–Majoros 3:2 (–8, –9, 3, 6, 11)
Németország–Horvátország 3:2, Portugália–Dánia 3:2, Franciaország–Belgium 3:1

Nők. Negyeddöntő:
Németország–Olaszország 3:0, Portugália–Svédország 3:1, Franciaország–Szlovákia 3:1, Románia–Spanyolország 3:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik