Lovassport: ifj. Dobrovitz a 2. helyen a kettesfogathajtó-vb-n

Vágólapra másolva!
2015.09.10. 19:29
Nagy fölénnyel az olasz Claudio Fumagalli áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napját követően a Fábiánsebestyénben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A vb nyitónapján hat magyar hajtott a díjhajtó négyszögben, köztük a csapattagok közül egyedüliként ifj. Dobrovitz József, aki 49.97 hibapontot kapott a bíráktól, s ezzel a második helyen áll, hátránya viszont közel nyolc pont az éllovashoz képest. A harmadik legalacsonyabb pontszámot a német Stefan Schottmüller kapta, ő két hibaponttal maradt el ifj. Dobrovitztól.

„Voltak hibák a programjában, amit tudtunk is, hogy vannak, de összességében jó teljesítményt nyújtott” – értékelte ifj. Dobrovitzot az MTI-nek Tóth Tamás szövetségi kapitány, aki ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a produkcióra kapott pontszámokkal kapcsolatban.

A szakvezető elmondása szerint többen, köztük külföldiek is megállították, hogy miért kapott ilyen kevés pontot ifj. Dobrovitz, s erre nem tudott mit mondani. Hozzátette, ez nemcsak a magyarok problémája, hanem más külföldi hajtóké is, szerinte az öt bíró pontszámai között meglévő eltérések nem elfogadhatók, s erre a nemzetközi szövetségnek kellene megoldást találnia.

„Nem szoktam a bírókkal foglalkozni, de öt pontozó közül kettő nagyságrendekkel rosszabbnak értékelte ifj. Dobrovitz hajtását, mint másik három társuk. Ilyen különbségek nem fordulhatnak elő a pontozásban, mert ennek a végeredményre is hatása lehet, még akkor is, ha ez csak az első szám a háromból” – mondta Tóth Tamás, aki megjegyezte, ha az a két pontozó is hasonló értékeket ad, mint a másik három, illetve ha a vezető olasznál az egy kiugróan magasra osztályozó bíró is négy társához hasonlóan értékel, akkor legfeljebb három pont lenne most a különbség a két versenyző között.

Tóth Tamás szavait igazolja a részletes eredménylistában fellelhető furcsaság: az ötödik helyen álló lengyel Waldemar Kaczmareket az egyik bíró a legjobbnak látta, egy másik pedig csak a 21. helyre értékelte… Erre a magyar szövetségi kapitány költőien csupán annyit kérdezett, hogy „ez a fiú most honnan tudja, min kellene változtatnia, miben kellene fejlődnie?”.

A mezőny másik fele további három magyarral péntek 10 órától mutatkozik be a vb-nek otthont adó Kinizsi Parkban. A kilencszeres világbajnok és címvédő Lázár Vilmos 11.20-kor, míg hétszeres vb-aranyérmes öccse, Lázár Zoltán utolsóként 16.40-kor hajt a díjhajtó négyszögbe.

KETTESFOGTAHAJTÓ-VB , FÁBIÁNSEBESTYÉN
Állás a díjhajtás első napja, 32 versenyző után:

1. Claudio Fumagalli (olasz) 42.18 hibapont
2. ifj. Dobrovitz József 49.97
3. Stefan Schottmüller (német) 51.97
…7. Osztertág Kristóf 54.80
8. Osztertág Márk 55.51
…10. Hódi Károly 56.51
…21. ifj. Simon József 65.66
…24. Kákonyi Norbert 68.55

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik