Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott az Anfieldtől

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 19:01
Liverpool FC v Wolverhampton Wanderers - Premier League
Egy csodás történet véget ért: Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott a Liverpooltól (Fotó: Getty Images)
A Liverpool hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Wolverhamptont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) utolsó fordulójában. A Crystal Palace kiütötte az Aston Villát, a Chelsea a Bournemouth ellen győzött, a Newcastle a Brentford, a Manchester United a Brighton otthonából hozta el a három pontot.

 

Legszebb ünneplőjét öltötte az Anfield Jürgen Klopp utolsó mérkőzésén – a Livepooltól távozó trénert különleges légkör fogadta a Liverpool stadionjában, amely természetesen zsúfolásig megtelt, annak ellenére is, hogy a „vörösöknek” tétje már nem volt a Wolverhampton elleni összecsapásnak. Érzelemdús percek előzték meg a kezdőrúgást, maga Klopp is üveges tekintettel fogadta a lelátóról feléje áradó szeretetcunamit.

A kezdőcsapatot illetően Klopp nem okozott meglepetést, Szoboszlai Dominik csak a kispadon kezdte az összecsapást, de a Liverpool nélküle is hamar magához ragadta a kezdeményezést, és az első percekben majdnem 80 százalékban birtokolta a labdát. Ennek ellenére az első nagyobb helyzetet a Wolverhampton hagyta ki, a 17. percben Hvang Hi Csan villámgyors kontra után dolgoztatta meg Alissont. A 28. percben nagyon nehéz helyzetbe kerültek a vendégek: Nelson Semedo a felezőnél megtaposta Mac Allistert, amiért a játékvezető elsőre sárga lapot adott neki, de a VAR is megvizsgálta a belépőt, ezután pedig már a piros lap villant, megfogyatkozott tehát a Wolves.

Amely ezt követően nem is tudta sokáig tartani magát, a 34. percben megszerezte a vezetést a Liverpool: Alexis Mac Allister ismét főszereplő volt, miután fejjel gólra váltotta Harvey Elliott tökéletes beívelését (1–0). A félidő vége előtt megduplázta előnyét a Pool azt követően, hogy Mohamed Szalah kipattanó lövésénél Jarell Quansah egy méterről a Wolverhampton kapujába pofozta a labdát (2–0).

A második félidőben is hatalmas mezőnyfölényben futballozott a Liverpool, szinte folyamatosan a Wolves térfelén zajlott a játék. Az 58. percben Cody Gakpo hagyott ki nagy helyzetet, vagy pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy José Sá mutatott be nagy bravúrt. Egy perccel később megint Gakpo veszélyeztetett, de ezúttal rosszul találta el a labdát, amelybe Mac Allister reflexszerűen még belekapott, a vendégek szerencséjére nem találta el a kaput.

A 68. percben kis híján szépített a Wolves, de Matheus Cunha gólba tartó labdáját blokkolta a liverpooli védelem. A hajrában megint csak a Liverpool volt a pályán, ráadásul a 80. percben a magyar szurkolók is örülhettek, mert Szoboszlai is játéklehetőséget kapott a találkozón, amelyen azonban újabb gól már nem esett az utolsó percekben. A Liverpool magabiztosan győzött, és minden tekintetben méltó módon búcsúzott közönségkedvenc menedzserétől. 2–0

Brentford–Newcastle United 2–4

Ivan Toney meglepetésre már a 3. percben vezetést szerezhetett volna a Brentfordnak a Newcastle elleni találkozón, a gólt azonban a játékvezető VAR-vizsgálat után visszavonta. Ezután viszont már csak a vendégek voltak a pályán, olyannyira, hogy egy félidő alatt el is dőlt a három pont sorsa. A 21. percben Harvey Barnes góljával szerzett vezetést a Newcastle, amely még a szünet előtt kétszer volt eredményes – a 36. percben Jacob Murphy talált a Brentford kapujába, majd két perccel később a „szarkák” gólfelelőse, Alexander Isak is feliratkozott a góllövők közé. A második félidőben hirtelen visszajött a meccsbe a Brentford, amely rövid idő alatt két gólt is szerzett, vagyis mindjárt csak egy gól különbség volt a felek között. A 77. percben azonban Bruno Guimaraes betalált, amivel eldöntötte a három pont sorsát.

Brighton–Manchester United 0–2

A gól nélküli első félidő után a Manchester United a második félidő hajrájában gyűjtötte be a három pontot a Brighton otthonában. A „vörös ördögök” első góljára 73 percet kellett várni, amikor is Diogo Dalot törte át a hazai reteszt, míg a 88. percben Rasmus Höjlund feltette az i-re a pontot.

Chelsea–Bournemouth 2–1

Kerkez Milos eltiltása után visszatért a Bournemouth kezdőcsapatába, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a 17. percben Moisés Caicedo megszerezze a vezetést az ötödik helyért küzdő Chelsea-nek. A magyar válogatott játékos a 30. percben sárga lapot kapott, és végigjátszotta a találkozót, amelyet 2–1-re nyertek meg a londoniak (Raheem Sterling gólja után Benoit Badiashile öngólt vétett, ez azonban csak a szépítésre volt elég a vendégeknek).

Crystal Palace–Aston Villa 5–0

Az Aston Villa már korábban biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, így Unai Emery csapatának már nem osztott, nem szorzott a találkozó végkimenetele. Ez meg is látszott a birminghami csapat hozzáállásán, amit a lehető legjobban használt ki a Crystal Palace. A 9. percben Jean-Philippe Mateta szerzett vezetés a hazai csapatnak, majd még a szünet előtt ismét a Palace francia támadója volt eredményes, így a második félidőt 2–0-s Palace-vezetésről indították a felek. A szünet után is folytatódtak a Villa megpróbáltatásai, az 54. percben Eberechi Eze növelte háromgólosra csapata előnyét, majd Mateta szerezte meg saját maga harmadik, csapata negyedik gólját a meccsen. Az ötödik hazai gólra sem kellett sokat várni, a 69. percben Eze állította be az 5–0-s végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ
Arsenal–Everton 2–1 (Tomijaszu 43., Havertz 89., ill. Gueye 40.)
Brentford–Newcastle United 2–4 (Janelt 48., Wissa 69., ill. Barnes 22., Murphy 37., Isak 38., Guimaraes 76.)
Brighton–Manchester United 0–2 (Dalot 73., Höjlund 88.)
Burnley–Nottingham Forest 1–2 (Cullen 71., ill. Chris Wood 2., 14.)
Chelsea–Bournemouth 2–1 (Caicedo 17., Sterling 48., ill. Badiashile 49. – öngól)
Crystal Palace–Aston Villa 5–0 (Mateta 9., 39., 63., Eze 54., 69.)
Liverpool–Wolverhampton 2–0 (Mac Allister 34., Quansah 40.)
Kiállítva: Semedo (Wolverhampton, 28.)
Luton–Fulham 2–4 (Morris 45+2. – 11-esből, Doughty 55., ill. A. Traoré 43., Jiménez 45+3., 49., Wilson 68.)
Manchester City–West Ham United 3–1 (Foden 2., 18., Rodri 59., ill. Kudus 43.)
Sheffield United–Tottenham Hotspur 0–3 (Kulusevski 15., 65., Pedro Porro 59.)

1. Manchester City38287396–34+62 91 
2. Arsenal38285591–29+62 89 
3. Liverpool382410486–41+45 82 
4. Aston Villa382081076–61+15 68 
5. Tottenham382061274–61+13 66 
6. Chelsea381891177–63+14 63 
7. Newcastle381861485–62+23 60 
8. Manchester United381861457–58–1 60 
9. West Ham3814101460–74–14 52 
10. Crystal Palace3813101557–58–1 49 
11. Brighton & Hove Albion3812121455–62–7 48 
12. Bournemouth381391654–67–13 48 
13. Fulham381381755–61–6 47 
14. Wolverhampton381371850–65–15 46 
15. Everton381391640–51–11 40 
16. Brentford381091956–65–9 39 
17. Nottingham Forest38992049–67–18 32 
18. Luton Town38682452–85–33 26 
19. Burnley38592441–78–37 24 
20. Sheffield United38372835–104–69 16 
Pontlevonások: Everton 8, Nottingham Forest 4
A PREMIER LEAGUE VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik