Fogathajtó-vk: Dobrovitz az élen a maratonhajtás után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 19:28
A házigazda Dobrovitz József a szombati maratonhajtást követően átvette a vezetést a négyesek között a Vecsés-kupa nemzetközi fogathajtóversenyen.

A 2004-ben csapatban világbajnok hajtó éppen fia, ifj. Dobrovitz József mögött lett második maratonhajtásban, de összetettben így is élre került, mivel a díjhajtás után vezető hatszoros világbajnok Lázár Zoltán 20 hibapontot kapott az első akadályban, ezután pedig a hátralévő hat akadály során már óvatosabban versenyzett, ezáltal összetettben visszacsúszott a 12. helyre.

Összetettben Dobrovitzot kevesebb mint egypontos hátránnyal követi a fia, de a harmadik helyen álló német Daniel Schneiders hátránya is alig több mint három pont, azaz nagyon izgalmasnak ígérkezik a záró szám.

A ketteseknél Nagy Tibor vezet a maratonhajtást követően a holtversenyben második Osztertág Kristófot és Sipos Zoltánt megelőzve.

Vasárnap 9 órától az akadályhajtással zárul a viadal a vecsési Dobrovitz Lovasparkban.

FOGATHAJTÓ-VILÁGKUPA, VECSÉS
ÁLLÁS A MARATONHAJTÁS UTÁN
KETTESEK

1. Nagy Tibor 123.96 hibapont
2. Osztertág Kristóf és Sipos Zoltán 125.06
NÉGYESEK
1. Dobrovitz József 132.52 hibapont
2. ifj. Dobrovitz József 133.38
3. Daniel Schneiders (német) 135.75

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik