Autósport: visszatérnek a kétfutamos hétvégékhez az F1 betétsorozataiban

Vágólapra másolva!
2021.09.24. 14:47
null
Az F2-es versenyek mellett 2022-ben újra láthatunk F3-as futamokat is ugyanazon a hétvégén (Fotó: DPPI)
Egy évvel a háromfutamos versenyhétvégék bevezetése után ismét változik a Formula–2-es és a Formula–3-as versenyhétvégék lebonyolítása, 2022-ben ugyanis újra csak két versenyt rendeznek fordulónként.

 

A 2021-es idény egyik nagy változása az volt a Formula–2-ben és a Formula–3-ban, hogy már nem két, hanem három futamot rendeztek egy-egy fordulóban. Továbbá a korábbiakkal ellentétben külön hétvégéken rendezték meg a két sorozat összecsapásait, idén egyedül Oroszországban láthatják a nézők az F2-es és az F3-as versenyzőket is a pályán.

Jövőre azonban több szempontból visszatérnek a korábbi lebonyolításhoz, aminek indokoltságáról Bruno Michel, a két sorozat vezérigazgatója beszélt.

„2021-ben bemutatkozott egy új lebonyolítási rendszer, amivel kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy külön hétvégéken rendezzük meg az F2-es és az F3-as versenyeket – mondta Michel. – Ennek főként anyagi okai voltak, és bár a sportág szempontjából jól működött az új rendszer, rájöttünk, hogy túl sok idő telik el két esemény között, és ez nem volt ideális a csapatok, a versenyzők és a rajongók számára sem. Továbbá felmerült az érdekeltekben, hogy újra egy hétvégén legyenek F1-es, F2-es és F3-as futamok. Alapos megfontolás és az FIA-val való egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy ennek érdekében megváltoztatjuk a sportági szabályokat.”

A 2022-ben életbe lépő szabályok értelmében pénteken rendeznek egy szabadedzést és egy időmérőt. Az utóbbi végeredménye alapján állnak fel a versenyzők a rajtrácsra a vasárnapi versenyen, szombaton pedig az F2-eseknél a kvalifikáció top tíz, az F3-ban pedig a top tizenkét pilóta fordított sorrendben vág neki az első futamnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik